Felújításba kezdett az olvasó
Olvasónk, Péter izgalmas motorra tett szert, érthető, hogy a gatyába rázása mellett döntött: de a kását nem eszik forrón és az élet sem fenékig habostorta.
Helló!
Újra eltelt pár nap, én bizony nem tétlenkedtem. Hol is hagytuk abba? Talán ott, hogy a Velodromról lecsúsztam, másik motorom meg van, amivel járjak, így nem lett sürgető a DT lábra állítása. Nincs rajta hitel, nem jön minden hónapban a vaskos csekk, ami kötelez arra, hogy használjuk a vasat ha már fizetünk érte. Így a restaurálás mellett döntöttem, majd beszéltem a pénzüggyel és megvétózták az igazgatótanács döntését. De a magyar nem olyan, hogy csak úgy feladja, gondoltam, ezt is emberek rakják össze, akkor meg tudom csinálni én is! Megspórolok milliókat!
Szereztem fuvart, levittük a pincébe és bezárkóztam. Röpke két óra alatt elterítettem az egész motort egyenletes vastagságban a padlón, de nem ám olyan jóféle bontós módra, hogy fékcső elcsíp, csavar fej leflexel, kardán elvág lánggal; me' nehogymá' meglazítsam azt a 4 csavart ami fogja. Meg amúgy is a villáskulcsé' beköll menni a műhelybe, a láng meg itt van mindig kéznél.
Az összes gumidugó, csavar, bilincs, biszbasz külön dobozban, spray kupakban, kiflis-zacskóban külön volt – magam is meglepődve nyugtáztam. Egyébként mindenki tehetséges valamiben. Nekem az a specialitásom, hogy magamat szívatom. Na nem direkt, csak mindig így adja ki. Talán most az isteni gondviselés óvott, hogy nem egy NASA holdra szálló egységet dobott, hogy újítsam már föl.
Ha elmegyek bármilyen alkatrész venni, tuti, hogy otthon hagyom a forgalmit és nincs nálam a vázszám. Ha dörzsölt vagyok és elviszem, akkor az én motorom egy hihetetlenül ritka széria lesz, amit csak pár hónapig gyártottak és épp a két modell ciklus közötti átmeneti széria, valamint sajnos nem tudnak hozzá szerezni semmit csak benzint.
Tehát a gatyába rázás közben a két legjobb barátunk a homokfúvó és a szinterező lesz. Hívjuk őket a történetben mondjuk Miklósnak. Nos, nem tudom, hogy a régi kapcsolatok miatt vagy minden ügyféllel ilyen lelkiismeretesen foglalkoznak Miklósék, de le a kalappal. Azt tudni illik, ez a két szép szakma többnyire együtt jár, mint például a szalonna és a hagyma, örömlány és a szifilisz, vagy kínai kaja és a hasmenés.
Beállítottam egy szekérderék alkatrésszel, hogy hozzuk ki belőle a legjobbat. Régi barátom sem volt rest, egy napon belül mindent leszinterezett még azt is, amit elég lett volna leszórni, azt is, ami törött, szóval mindent. Kész szerencse, hogy nem esett ki a lakáskulcs a zsebemből, mert azt is megcsinálta volna, én meg életem végéig minden lakásba bejutásnál végigpróbáltam volna az összes kulcsot (és van olyan pillanat amikor minden másodperc számít). Mindegy, gondoltam, majd lesz valami. Azóta kerülgetem az alkatrészeket és nincs pofám visszavinni.
Ezen felbuzdulva, gondoltam ne bowlingozzunk már fekáliával: a gondosan szortírozott csavarokkal a hónom alatt elballagtam a galvánozóhoz. Szintén korrekt határidőt adott, pár nap és mehetek érte. Óóó, gondoltam egy hét alatt szét-össze és tavaszig szobadísz lesz az otthonomban. Ha így lett volna, akkor most nem olvasnátok.
Telefon a galvánozótól, mehetek a cuccokért. Minden sas szeg, alátét, hézagoló, hatlap és kereszthornyos csavar ragyogott mint az új, csak az árnyékolta be a derűmet, hogy mind egy nagy dobozban volt a több kisebb helyett... Mondjuk szerencsére nem egy részecskegyorsító, az összes csavarja mindössze egy marék, de hálát adtam a gondviselésnek, hogy nem szopatott nagyon.
A következő napok vidáman teltek. Kicsit úgy éreztem magam, mint Hamupipőke. Csak remélni mertem, hogy rodeózhatok egyet a tök-hintóval anélkül, hogy hálnom kéne a Herceggel. Kezdetét vette az összeszerelés! A látványos munka. A finálé. Hittem...
Gondoltam kicserélem a kormányzárat, mert a benne lévőhöz nem volt kulcs: mégis úgy menő a krimóban, ha olyan kulcscsomót dobok a pultra, amin minden darabjának külön funkciója van: kormányzár, tanksapka és gyújtás. Vásároltam egy egész más motorét, de az is Yamaha, így gondoltam, az is épp olyan jó lesz bele – végül is az ázsiai emberek is olyanok mintha ikrek lennének, miért ne lenne olyan a zárbetétük is?
A régit kifúrni megaszopás volt. Nem is értem, hogy csinálják ezt sötétben, az utcán, olyan autót lesve aminek fényhíd van a tetején. Lehet el kéne járnom gyakorolni a külvárosi bontó és fémfeldolgozóba. Tökéletesen passzolt az új. Ugye, ugye mondtam, hogy ikrek.
Jött a kormánycsapágy. Igazából azzal keltem és feküdtem. Mindig áldják a japán motorokat, hogy az milyen karaj. Aha, míg nem kell szimeringet vagy csapágyat cserélni. Ez is kicsit rozsdás volt, olyan magától értetődő, hogy kicserélem, mint reggel kiballagni a wc-re. El is mentem a csapágyboltba két olyan mintadarabbal amin még egy hitvány méret, cikkszám sem volt. De bíztam.
Úgy feldobták a napom, hogy másik csapágyboltban már meg sem próbáltam. Szinte ujjal mutogattak rám, hogy micsoda egy marha vagyok, szerintem, ha megtehetik, kalodába záratnak és óvodás csoportokat szerveznek a bemutatásomra, hogy a jövő generációja még időben megtanulja: nem dobáljuk kaviccsal a repülőt és nem akarunk japán csapágyat magyar csapágyboltban.
A következő utam a maróshoz vezetett. Ekkor elgondolkoztam, nem kellene egy Dakar üzemanyagtankot építeni az autómba, mert annyit megyek vele intézni az ilyen csetreszeket. A rozzant pick-upok a platójukon egy ezer literes tartállyal azért szaladgálnak, mert gazdájuk mind egy veteránt újít fel? A maróssal ismertettem a tényállast. Csodák csodájára, mint amikor téli reggelen az önindító halálhörgés közepette még az utolsó erejével beindítja az autót: szemrebbenés nélkül lediktált két SKF számot, hogy abból majd megoldja.
Aznap olyan boldog voltan, hogy leálltam a piálással. Melóból tettem egy kis kunkort a bolt felé. Visszafelé a számban cipeltem, mint kölyökróka a zsákmányt, olyan büszke voltam, ki se bontottam. Hamar jött a telefon, mehetek érte. Kifizettem elhoztam és... hát és. Még szerencse, hogy észrevettük, a marós két sík görgős támcsapágyat csinált, a golyós helyére. Kúpgörgős szuper lett volna, de szuper lenne még 10 centi azon a bizonyos helyen, de nincs hát nincs.
Aki nem végzett gépészmérnöki szakon, illetve levelezőn mint én, úgy képzelje el. mintha a csapágyban a görgők nem egy horonyban futnak, hanem sima felületen. Oldalirányban nincs tartása és ez az álmoskönyv szerint sem ideális kormánycsapágynál. Az úr természetesen visszaadta a pénzt, de itt maradtam csapágy nélkül. Végül tudtam szerezni új golyókat a régi csapágyhoz. A folytatásban azt mesélem el milyen hasznos is tanműhelyben kalapácsot reszelni és tényleg.
Gál Péter