Három hiba nálam a megbízhatóság jele

2017.01.10. 06:20
18 hozzászólás

Nem voltak illúzióim, tudtam, hogy a kínálat aljából veszek motort. Amúgy is remek passzban voltam, a Totalbike24 szervezése körül éppen akkor dőlt össze minden, aznap este kezdett körvonalazódni, hogy több hónapos szervezőmunka megy egyetlen este alatt kukába - egy héttel a verseny előtt. Munka után Bistei kollégával indultunk Mátészalkára, mert ott várt egy Duke II, ami akár jó is lehet.

Olasz papírokkal hirdették, és egészen gyárinak tűnt, még az oldaltámasz rugóin is megvoltak a kis rezgéscsillapító gumik, az irányjelzők stimmeltek, látszott, hogy megjárta már a hadak útját, estek is vele párat, de alapvetően rendben volt. Azt tudtuk, hogy egy olasz kereskedőhöz került a gyárból citromsárga színben, és több mint egy évig nem sikerült eladni. Valószínűleg ekkor idomozták át - nem fújták, hanem az üléssel együtt az egész szettet cserélték, ezek gyártási ideje nem is egyezik a motoréval. Fekete színben már elkelt, aztán egy garanciális javítást leszámítva többet nem vitték márkaszerviz közelébe sem. Az összhatás viszont jó volt, zsír új Pirellik feszültek a felnin, a sztori vége meg már ismert.

Elég pontosan tudtam, mit vettem, de így is meg tudott lepni. A rendszámozás után az első próbautam körülbelül egy kilométeresre sikerült, amikor a népligeti felüljárón a tenyeremben maradt a kuplungkar. Hitvány, kínai szar, gondoltam, majd lenéztem a belső sávban kihulló apróságokra. Legalább a fékkar gyári.

Nincs gond míg nem kapok pirosat. Végül a Határ útnál álltam meg az árnyékban, két barátom pedig 10 perc múlva már ott volt segíteni. Egyikük hozta a szerszámokat, a másikuk egy marék csavart - pár perc alatt sikerült úgy meggányolni, hogy hazáig simán kibírja. Két nap múlva megjött az új, amivel már gond nélkül kijutottam Bori Attilához egy alap-szervizre.

Péntekre tudott csak időpontot adni, és oda is csak neccesen, de nem volt mese, szombaton pályára akartam menni, az pedig nem az a buli, ahol belefér a szervizeletlen bringa.

Attila pörgette a szerszámokat, én pedig túrtam a szervizkönyvet. Az olaj nem volt vészes, viszont már a leengedés be tud tenni, ha valaki japán motorokon nőtt fel. Eleve két olajszűrő van, egy betétes a szokásos helyen, és egy felcsavarható finomszűrő a vázon. Leereszteni és feltölteni is két helyen kell, pontos mennyiségekkel.

Aztán persze kiderült néhány disznóság, az NGK DCPR 8E gyertya helyett egy feleannyiba kerülő volt benne, olyan, mint amilyen a Transalpba kell. Most tényleg? Valaki ezen akart spórolni ezer forintot? Az első fékfolyadék egész vállalható volt, látszott, hogy nem ezzel jött ki a gyárból, a hátsó viszont már iszappá változott. Az igazi rettenet a kuplungtartályból jött ki, míg Attila kikanalazta, addig alaposan elmostam és újraolajoztam a légszűrőt.

A pályázás előtt visszaállítottam gyári értékre az össze-vissza eltekergetett futóművet, 14 klikk lent, 16  fent, három klikk a gáztartályon és öt a rugóstagon alul - egyből más lett a fekvése. A félnapos nyúzás végére kiderült, hogy lesz még vele pár apróság, de alapvetően tigris a motor. Még óvatoskodva is öt másodperccel jobb köröket mentem, mint amit előre tippeltem, és további öt így is látványosan bent maradt. Majd idén.

Visszaállítottam gyári értékre, sokkal jobb lett
Visszaállítottam gyári értékre, sokkal jobb lett

A bizalom kezdett felépülni, bátran indultam vele bárhová - és kezdtem egyre jobban megérteni, hogy miért nem látni Duke-ot igazán sok kilométerrel. Egyik reggel az M5-ön hazafelé térdelt le, eleinte csak rángatott, majd se kép, se hang.

Szerencsére egy nyomorult csavarhúzó vagy bicska sem volt nálam, így ahelyett, hogy ész nélkül nekiláttam volna bontani, írtam egy levelet a szerkesztőségi listára, hogy késni fogok. A legutóbbi lerohadós kalandom után eszem ágában sem volt autós segítséget hívni - többet engem nem vontat senki, szakadjon ki más karja. A mechanikai hibát gyorsan kizártam, és egyből az elektromos rendszer átvizsgálásával kezdtem, a vezetékeket átmozgatva fel-felvillant műszerfal. Kontakthiba lesz az, szétrázott valamit az istenverte labanc!

Hatalmas szerencsémre meglett a forrás, a fejidom mögött az egyik ér kirázódott a csatlakozóból - három tök egyforma piros kábelből az egyik. A résen benyúlva vissza tudtam annyira tömködni, hogy pár száz méteres szakaszokból össze tudtam rakni az utat hazáig, és csak a garázs előtti utolsó húsz méteren kellett tolni.

A javítás előkészületekkel együtt tíz perc volt: két csavart kell oldani, és előrebuktatható a fejidom, mindenhez tökéletesen hozzáférni - zseniális megoldás, belegondolni is rossz, mennyi idő ment már el az életemből szopatósan rögzített idomok le- és felszerelésével. Ez meg pikk-pakk, villámgyorsan és kényelmesen szétborítható. A vezetéket visszavarázsoltam a helyére, rögzítettem, megcsodáltam az izzó körüli gányolásokat, majd elégedetten megpaskoltam az ülést: azért jó kis motor ez.

Nem is indultam el többet szerszámkészlet nélkül - amire azóta sem volt soha szükség. De hogyan is segített volna egy dugókulcs, amikor az út menti fűben kerestük a hátsó lámpa buráját?

Pár héttel később ugyanis átruccantunk Szlovákiába kanyarogni egy jót, és nem sokkal a határ után elengedett a ragasztása - a mögöttem jövő csak utólag rakta össze, hogy mi volt az a felé repülő piros villanás. Természetesen nem lett meg.

A hátsó lámpatestet három csavar rögzíti a faridomhoz, a blokk vibrációitól pedig egy vékony szivacs védi - a Duke II még így is nagy izzófogyasztó hírében áll, sokan ezért inkább átalakítják ledesre. Idővel a szivacs elporlad, és olyankor hajlamos leválni a ragasztott bura. Pontosan ez történt velem is.

Sikerült ötezerért találni egy hibátlan állapotú bontottat, amin ráadásul megvoltak a gyári talpas anyák is. Viszont az idomon átbújtatott kis perselyek teljesen rágyógyultak a lámpa anyagába öntött anyákra. Nem szeretem az ilyesmit, de a végére akartam érni, a rossz lámpatestből kitördeltem a csavarokat, majd fogóval leerőlködtem a kis gyűszűket.

Az összerakás megint öt perc volt - a fejidom előrebuktatásához hasonlóan ez is nagyon jól szerelhető részlet, gondolkodással, erőlködéssel, ráérős tempóban is megvolt negyed óra alatt. Különösen büszke vagyok az elegáns megoldásra, amivel a régi lámpáról a fonnyadt szivacsot átmentettem az újra - így a két elvékonyodottból lett egy gyári vastagságú keret, és egy kis ragasztóval biztosítottam, hogy ne járjak még egyszer így.

Ha a következő szezont is megúszom ennyivel, maximálisan elégedett leszek.