Meg voltam győződve, hogy már vagy nyolc éve megvan, aztán kitúrtam a levelezéseimből, hogy 2011. végén ugrottam le érte Pécsre egy kellemetlen decemberi hajnalon. Nem lehetett szarakodni, akkor minden felbukkanó DR350-et egy nap alatt elvittek, ez pedig ritka, önindítós kivitel volt, túratankkal, felújított blokkal.
A vétel után egyből hosszú szervizmunkák következtek, széthúzattam a blokkot, kicseréltettem egy sor alkatrészt, becsiszoltattam a szelepeket, új szelepszárszimeringek kerültek bele, felment egy új láncszett, rövidebb végáttétellel, majd aztán három-négy hullámmal később összeállt.
Megtanultam rajta valamennyire terepezni, kilométeróra-spirált cserélni, fogtam meg vele kopott terepgumikon SV1000-et Kakucson, és úgy általában rohadt jókat motoroztam vele. Az erősen tuning kategóriás pumpás, síktolattyús karbival és a nyitott légszűrővel állatul lépett, szépen forgott, lehetett neki küldeni - aztán volt, hogy kigyulladt, de kapott új idomot, volt, hogy folyt az olaj, de cseréltük a tömítést, aztán eltört a váltótengely - akkor kapott gyári újat, plusz márkás lamellákat a kuplungba, és úgy tűnt, nem akarom eladni. Elvégre a hibák egy része vagy piszlicsáré volt, vagy elve én voltam a hülye.
A többség egy elképesztően ronda, leharcolt motort látott, én viszont tudtam, hogy ez egy elképesztően tartós szerkezet, rengeteg szép és okos megoldással. A váz acélcsövekből áll, nem primitív zártszelvényekből, az öntött alumínium lengővilla kimondottan szép, valamint egy sor praktikus megoldást vonultat fel, vannak például zsírzószemek, hogy a lengővilla csapágyai örök életűek legyenek. Emellett a kenés szárazkarteres, amitől egyrészt magasabb lehet a szabad magasság, másrészt elfektetett motorral sem könnyű megszorítani a blokkot.
Idén viszont körvonalazódott, hogy optimalizálni kell a flottát. A Transalp egyelőre marad, mert imádom a hangját és a megbízhatóságát, a KTM marad, mert bár elég nyűgös, elképesztően jókat lehet vele motorozni - van féke, futóműve és ereje, a felmerülő problémák kapcsán pedig rengeteg remek embert ismerhetek meg, de az egy másik írás lesz. Illetve a Duke II-t azért is kellett megvennem, mert időközben elkezdett érdekelni a pályázás, éppen az endurózás rovására.
Mert endurózni hiába az egyik legjobb és legolcsóbb motorral űzhető hobbi, az én életmódom mellett körülményes. Egyrészt elég messze lakom a földutaktól, utánfutót és furgont sem tudok tárolni, ráadásul a terepezés úgy biztonságos, ha legalább ketten csinálják - tényleg nem akarom ragozni, így is magyarázkodásnak tűnik, a lényeg, hogy a DR megérett az eladásra.
Még augusztus elején meghirdettem, és míg nyaralni voltam, többen hívtak is - aztán mire hazaértem, már senkit nem érdekelt. Aztán ahogyan beköszöntött az ősz, elkezdtek újra jönni a telefonok - az első jelentkező végül mást vett, a második igazából XT660-at akart, a harmadik viszont céltudatosan vásárolni jött, megnézte, érezte a húzását, fizetett, és máris megüresedett egy hely a garázsban.
Már csak az a kérdés, hogy mi jöjjön a helyére?