Pannónia fekete-fehérben

2005.03.03. 12:45
Kora tavasztól késő őszig hallom a házunk mögötti főút kanyarulatánál a kis fordulathoz tartozó, vontatott drömm...drömm...drömm hangot. Az egyhengeres Pannónia negyedik sebességfokozatban, motorféknél bocsátja ki ezt az összetéveszthetetlen kétütemű-pöffenést.

A kert végében, a sufniban meg még isten tudja, hol magatehetetlenül heverő T és P10-12 sorozatú Pannóniák rengeteg embert késztettek motorépítésre. Láthattunk már fantasztikus ötszázast, amely elkészítéséhez nem sajnálták sem az időt, sem a pénzt; de pár nap alatt összedobott, a satun, a flexen és a hegesztőapparáton kívül mással nem kezelt barkácsremeket is. Közös bennük a bevált műszaki alap - ami egyszerű, mint a csúzli -, illetve a méregdrága, katalógusból rendelhető alkatrészek teljes mellőzése. A bámuló közönség lelkesedése mindemellett legalább akkora, mintha milliókból épültek volna.

Hasonló irányelvek vezérelték a most bemutatott jármű megálmodóját is. Az örökéletű szerkezetet fejlesztette tovább, kizárólag a kényelem és az esztétikai érzet fokozása érdekében. Nincs semmi öncélú műszaki beavatkozás, össze nem illő elemek izzadtságszagú egymáshoz passzítása. A módosításhoz felhasznált alkatrészek és tartozékok bármelyike fellelhető egy közepes méretű veteránbörze magyar motor szekciójában. Még az obligát csepptankot sem alkalmazták, maradt a gyári T5-ösé, a térdízületet védő gumipárnával. Típusidegen rajta a White embléma, a krómozott tanksapka, nem beszélve a bőrdíszműről - a tervezőmérnökök félresöpört csinosítási ötletei évtizedekkel később, házi kivitelben valósultak meg.

White Shooting Star

A túlnyomórészt fekete színben gyártott, a végtelenségig leegyszerűsített Pannóniák készültek a magyar közönség számára gyakorlatilag elérhetetlen luxuskivitelben is. A hatvanas évek közepén egy vállalkozó kedvű amerikai motorimportőr kedvéért kis szériában átmatricáztak pár tucat exportra készült T8-ast, az oly régóta óhajtott USA-export céljából. Króm borította a sárvédőket, a szerszámdobozt és csodaszép színekben (piros, kék stb.) kerültek le a gyártósorról. Megemelt sűrítés (9:1) gondoskodott a harapósabb gyorsulásról. A teljesítmény a prospektusban megfogalmazott ígéretek szerint 20 lóerő volt - persze nem volt mindenhol fékpad a valószerűtlen állítás ellenőrzésére. Mérföldes sebességmérő (fehér számlappal) informálta a sofőrt a tempóról. Magasra húzott kormány segítette a derékfájás elodázását. Egy mondatban: az ínyencek is elismerően csettintenének egy gyári példány láttán. Bár nincs okom feltételezni, kissé szélhámosság-gyanús az egykori importőr cég azon állítása, miszerint Németországban gyártották a White Pannónia-alapú modelljeit. Sajnos nem sok tárgyi emlék maradt a különleges paripákról. A bemutatott motor tankemblémái, valamint az oldalkocsis T5-ösöm lámpájába illesztett mérföldes óra mégis bizonyítják, hogy nem csak a legendákban létezett a White.

A P10-es hengere minden átépítés nélkülözhetetlen látványeleme. Bár nem dob semmit a teljesítményen (ugyanúgy 16 lóerős), a jóval nagyobb méret öblösebb térfogatot sugall. A T5 mélyen lenyúló tankja miatt az álló gyertya szerelése kimondottan célszerszám-igényes, csak a jobb hűtést hozhatjuk fel mellette műszaki érvként.

Noha nem lett erősebb a blokk, az utazótempó így is tisztességes egy 45 évhez közelítő kétkerekűtől: 80 km/óra. Pannóniát birtokolva alaposan válogassuk meg barátainkat, akikkel együtt akarunk gurulni: bár nem motor teszi az embert, feltételezhető, hogy a sokszoros lóerő-többlettel rendelkező társaink hamar megunják a komótos haladást. Azon a véleményen vagyok, ha akkora távolságra szeretnék elindulni, amit egy veterán kétütemű kettőötvenes teljesíteni tud, azt felesleges rohanvást megtenni. Annyi váratlan látnivaló színesítheti utunkat, ha a környezetből nem csak az összemosódó útszéli fákat látjuk.

De mi is az a távolság, amire egy gyári, 1380 mm tengelytávú Pannóniával nekiiramodhatunk? Hát ezt bátorság 200 kilométernél többen meghatározni. Ahhoz rövidke, hogy az egyenesekben szépen kisimítsa az úthibákat (pardon, most átsiklottam a rugózási komforton), ahhoz viszont nehéz és gyenge, hogy a kanyargós szakaszon kárpótoljuk magunkat. A motor-tuningnak nem sok lehetősége van, egyébként is minden megnyert (tized)lóerő az élettartam rovására megy.

Sebesebbé tenni nemigen tudjuk, marad tehát a kényelem növelése. Amit egy tízcentis lengővilla-toldással kezdtek. A hosszabb motorkerékpár lazábban siklik a göröngyös főútjainkon, és kétszemélyes használatnál sem kell az intim disztanciát folyamatosan megsérteni. Látványnak sem utolsó a nyújtás, valahogy felnőtté teszi a motort.

A műszaki megoldás tartogat néhány finomságot, hiába legyintenek egyesek könnyedén: "mi az a tengelytáv-növelés". Ne feledjük, a Pannóniák lemezből készült zárt láncvédővel rendelkeznek. A jobb oldali szárral szerves egységet képező burkolatba ugyanúgy be kellett hegeszteni egy darabot, lehetőleg anélkül, hogy ez ordítaná magáról a házi kivitelezés tényét. Most két ellenőrző ablakon győződhetünk meg lánc feszességéről - ritka csemege, ugye? A váznyúlvány is átalakult, ahogy a teleszkópok felfüggesztési pontjai sem a régiek. Sőt, a váz hátul ki is tágult, hogy a 130-as gumit folyamatos súrlódás nélkül be tudja fogadni. A sárvédő sem maradhatott érintetlen, mert a gyárinál 4,7 centivel szélesebb abroncson dörzsfékként viselkedne.

Természetesen szóba sem jöhetett a kétszemélyes ülőke visszatétele, amikor úgy kínálkozott egy Csepel-lengőnyereg. A klasszikus motorépítés elve szerinti mély üléspozíciót könnyedén érték el. A második átalakítás során, a mostani tulajdonos, István keze munkájával készült a pótülés a kapaszkodóval és az úti holmit szinte vonzó vaskos csomagtartóval. El kell ismernünk, létezik kecsesebb darab, de terhelhetőbb aligha. Simán keresztbe lehetne vetni rajta két kukoricás zsákot, ha lenne pár malacka az ólban. A két bőrtáskára is jutott Pannónia-embléma, ezért a hátulról közelítő sem marad a gyártóról informáló felirat nélkül.

A vázat elöl nem abajgatták, a villa és a lámpa sem változott. Csak a sárvédő hízott egy kicsit, és a villaszár mellett kinyitották, hogy beférjen. A felfogatása szintén spéci, az alsó szárra rögzített bilincs tartja. Itt is a gyárinál egy számmal kisebb, 18-as felnire feszül a gumi. A fékrendszer teljesen hagyományos: elöl-hátul egykulcsos, nagy (200 mm-es átmérőjű) fékdob veszejti el a fene lendületet. A kisebb abroncshoz persze küllőket kellett gyártatni, de ez szinte rutinfeladat egy átalakítás közben.

A festés különösen kiemeli a custom-bike jelleget. Tessék megnézni, kedves tanácstalan átépítők, fényezők: a fekete-fehér kombinációja a csillogó fémszínnel milyen visszafogottan elegáns, mennyire kor- és divat-független. Felesleges rikító narancssárgához, harsány lilához, világító zöldhöz nyúlni kínunkban, ha a katalógusból származó extrákkal ékesített járművünk még mindig nem elég egyedi.

A menetdinamikáról esett már szó, a használat körülményeiről és tapasztalatairól még nem. Nem romboljuk a legendát: a T1-es alapra épült Pannónia megy, csak megy, cserben sosem hagyná utasát. Pedig a tavasz első aprócska jelével, a hóvirág előbújásával egy időben felpattan a garázsajtó, és az októberi-novemberi fagyokig majd' mindennap pöfög az utakon. Hétköznap a munkahelyre szállítja gazdáját, alkalmas hétvégeken sűrűn keresik fel együtt a motoros rendezvényeket. 4 liternél ritkán képes többet lenyelni száz kilométerre. És szerencsére egyre fogy a lovas kocsi - IFA - Kamaz populáció, amelyek az utolsó akadályt jelentik az egyenletes, előzésektől mentes haladásban - a többiek meg hadd rohanjanak.