Szökell, ha kell

Teszt: E-ton Yukon YXL-150 ATV

2004.06.14. 14:50
A tavaszi kiállításon számomra eddig ismeretlen ATV márkával találkoztam. Az E-ton mokány négykerekűnek látszott, így alig vártam, hogy kipróbálhassam. Budapest határában az M3-bevezetőjénél, a volt Madonna krosszpályán vannak rendszeresítve az E-tonok, így kiimádkozva az első esőmentes napot máris ott voltunk.

Először álló helyzetben vizsgáltam a tesztelésre szánt E-ton Yukon YXL-150-et. A száraz adatok szerint az egyhengeres, léghűtéses, 149 cm 3-es karburátoros szerkezet szárazon 172 kg. Első hallásra ekkora gépbe a 150 cm 3 kicsit kevésnek tűnt. Hiába győzködtek, egyelőre bizalmatlan voltam.

Természetesen önindítóval keltettem életre, majd amíg melegedett én is rákészültem. A pálya tökéletes, nincs is jobb terep egy hasonló járműnek: gyors kanyarok és ugratók kellemes egymásutánja. A Yukon hátsókerék-hajtású, így a kanyarokat igazán élvezetesen lehet teljesíteni. Az ugratóknak a bátorság függvényében kell nekiszaladni.

A gázt az ATV-ken megszokott módon, jobb kezünk hüvelykujjával adagoljuk. A váltó teljesen automata. Választhatunk az előre és a hátramenet között. A hátsótengely meghajtásáról lánc gondoskodik. A fékek bowdenes működésűek, elöl két, hátul egy fékdobot találunk. A hátsó fék balkézzel vagy lábbal is működtethető. Álló helyzetben a hátsó fék karját egy kis kallantyúval reteszelhetjük, ez szolgál hagyományos értelemben vett kézifékként.

Ahogy a hátsóé, úgy az első futómű csillapítása is állítható. Elöl két rugót és két lengéscsillapítót, hátul krosszosra hangolt központi rugóstagot találunk. Elöl legnagyobb igénybevételnek a műanyag betétes csapszegek vannak kitéve, hátul a tengely kapja a legtöbbet. A hátsó tengely az egyik legdrágább alkatrész, amiből kapható tuning változat is, ami ugyan jobban bírja a strapát, de gond esetén nem hajlik, hanem törik.

Az YXL-150 ülésmagassága 760 mm, így szinte mindenkinek leér a lába, bár ez igazából lényegtelen. Szigorúan egy személy szállítására tervezték, viszont rakodóhely akad elég. Hátul egy tisztességes csomagtartót találunk, ami boruláskor is védi a gépet. Ha esetleg elakadnánk - a kereteknél emelve - akár egyedül is kiemelhettük a bajból.

A karosszéria viszonylag jó védelmet nyújt a természet erői ellen, de ahogy a többi hasonló járműnél tapasztaltuk, a sárral nem tud csodát tenni. A levegőszűrő a lehető legmagasabbra kivezetett szívócsonkon át szívja a motor üzemeléséhez szükséges levegőt, ezzel az E-ton akár szügyig érő sárban is elközlekedik. Az acél lábtartótrepnik és pedálok formája olyan, hogy a beleragadt sártól könnyedén megszabaduljon a járgány. A burkolat minden eleme anyagában színezett műanyagból készült, így könnyen javítható vagy akár néhány kötés oldása után cserélhető.

A Yukon műszerezettsége nem erős, bár a legfontosabb adatot, az üzemanyagszintet műszerről olvashatjuk. Akad még három visszajelző, aztán annyi. Betonúton elviekben 70 km/h sebességre képes, de ilyesmi adat megjelenítésére egy sporteszköznél nincs szükség. Ha ilyenre van igény, - ahogy a tesztelt ATV esetén - érdemes egy GPS-t beszerelni, ami a hosszabb túrázásnál is segítségünkre lehet.

 
  Quad Park
 
 Most már mindenki megismerkedhet a quadozás gyönyöreivel. Budapesten az M3-as bevezetője mellett, 8 db többségében E-ton quadokkal 600 m hosszú zárt pályán csaphatjuk a sarat vagy szervezett 1-2 órás túrákon, kavarhatjuk a port. Igény szerint egy, vagy két napos túrákat is szerveznek az ország különböző pontjaira.
A pálya árai: 1800Ft/8 perc, 5000 Ft/24 perc, 16000 Ft/80 perc
Bűvebb info: Quad Park

A tesztelt Yukon már az első kör után meggyőzött. A teljesítménye tökéletesen elég. Szépen tolta a fenekét a kanyarban, és szökellt, ha kellett. Amatőr quados létemre egyre jobban élveztem a tesztet, ismerkedtem a szerkezettel. Miután verítékesen, görccsel a kezemben begurultam a boxutcába a tulajdonos megnyugtatott, hogy biztonsági okokból le van fojtva a gép.

 
  A gyár
 
  Az E-ton anyaválalata a JI-EE Industry Co., LTD Tajvan egyik legnagyobb vállalata. Az első üzemet 1981-ben alapították. Kezdetben vízpumpákat, majd SANYCO néven kisköbcentis motorokat gyártottak. 2001-ben megszületett a JI-EE Industry, majd 2002-ben Tajvan első ATV (All Terrian Vehicle) gyártója lett. Mára autóalkatrészek és ATV-k mellett, elektromos motorokat és napelemeket is gyártanak itt. A dinamikusan fejlődő cég jelenleg 3 gyárban 1250 dolgozót foglalkoztat. A JI-EE Industry, E-ton márkanéven szállítja Európába és Amerikába a 40-150 cm 3-es ATV-it. De ilyen márkanéven elektromos kerékpárokat, villany-robogókat, valamint 50 és 90 köbcentis kétütemű és 150 cm 3-es négyütemű kismotorokkal is találkozhatunk.

Az E-tont Tajvanban gyártják. Minden porcikájában egyedi fejlesztés, és a külföldi tesztek tanulsága szerint is az egyik legjobban kiforrott konstrukció, jó minőségű alkatrészekből. A tesztelt Yukon sem volt már hamvas darab, mégsem volt rá panasz eddig. A motor elpusztíthatatlan, csupán a kopó alkatrészek szorultak cserére. Amíg a konkurens Yamaha a minősíthetetlen alkatrészellátás miatt pihen, az E-tonhoz a legszükségesebbek raktáron vannak.

   
  Ár összehasonlítás:
 
  Kawasaki KLF250 1620000 Ft
Suzuki LTZ250 1098000 Ft
Bombardier Rally200 1490000 Ft
Yamaha Breeze 125 1056000 Ft
E-ton YXL-150 1039000 Ft

A négykerekűek piaca egyre szélesebb. Ma már szinte minden nagyobb márka gyárt kisebb-nagyobb hobbi vagy sport célra készült quadot. Természetesen ebből a piacból - ahogy ma már mindenhol - a távol-keleti gyártók részesedése egyre nagyobb. Ha ATV vásárlásra adnánk a fejünk, előrelátóan kell mérlegelni és nem biztos, hogy meg kell szédülnünk néhány jól hangzó névtől. Az YXL-150, 1 039 000 Ft-os vételára nem a legalacsonyabb, de a minőség ismeretében érdemes megfontolni. Ráadásul a forgalmazó vállalja, hogy igény szerint forgalomba is helyezi a négykerekűt. (Ennek költsége 90 000Ft)

 
  Műszaki adatok: Yukon YXL-150
 
  Motor: egyhengeres, négyütemű, léghűtéses
Lökettérfogat: 149 cm 3
Üzemanyag ellátás: Kei-Hin karburátor, automataszívató
Indítás: önindító, berúgókar
Erőátvitel: CVT (V-belt) automataváltó, hátra meneti fokozattal
Gyújtás: CDI elektronikus
Első felfüggesztés: dupla A lengőkaros első felfüggesztés, állítható csillapítással
Hátsó felfüggesztés: egykarú hátsó lengőkar, állítható csillapítással
Fék: dupla dobfék elöl, egy dobfék hátul
Gumik: elöl 20 x 7 - 8, hátul 22 x 10 - 8
Tengelytáv: 1115 mm
Méretek (hxszxm): 1730 x 980 x 1070 mm
Ülésmagasság: 760 mm
Olajtank: 1 l
Üzemanyagtank: 8 l
Száraz tömeg: 172 kg
Színek: kék, ezüst