A Sakál

Az ősi vonzódás talán onnan ered, hogy az "A" kategóriás jogosítványom megszerzése után mindössze talán egy hónappal, - vagy még annyi sem volt - életem első motorjaként, igen baráti áron sikerült hozzájutnom egy Moto Guzzi T4-eshez. A "Mérges Katica" - ahogy barátaim nevezték a neoluxos fényezés miatt - beváltotta a hozzá fűzött reményeket. No nem az enyémeket, ugyanis a 850 cm3, és a majd háromszáz kiló egy kicsit soknak tűnt a szinte még pecsétszagú jogsival a kezemben.

Az is akadályozott a motorozásban, hogy kb. három hónapig nem kaptam rá forgalmi engedélyt, mert nem volt meg az eredeti olasz forgalmija, így aztán az éppen építés alatt álló Sporty rendszámát tettük rá erre a kis időre. Én pedig -, aki akkor még csak letett lábbal mertem kanyarodni vele - nem mertem bevállalni, hogy miután pofára esek valamelyik főúton, még a rendszám miatt is magyarázkodjak a rendőrnek.

Bár nem igazán tudtam kihasználni a gép remek adottságait, megjártuk vele az Ibiza Bikeweek-et két személlyel, felpakolva (3000 km csak oda), pedig már a vásárláskor túl volt a 160 ezredik kilométeren. Ibizán az első motoros, akivel találkoztunk, ugyanolyan T4-essel volt mint mi, bár az övé kicsivel jobb állapotúnak tűnt.

Azonnal összebarátkoztunk és mivel itthon még nem volt akkor márkakereskedés, nagy örömmel vettük, hogy megmutatta az ibizai Moto Guzzi alkatrész-kereskedést. Az alkalmat kihasználva rögtön vettünk új olaj- és légszűrőket, gondolva a későbbi ínséges időkre.

A "Katica" állapotáról csak annyit, hogy mire kiértünk Ibizára, a tankon a Neolux a meleg miatt túlcsorduló benzintől már teljesen elkenődött, így pont olyan hatást keltett, mintha lehányták volna. Később a Bikeshow közönsége tudni vélte, hogy ez egy Ratbike (dzsuvára tuningolt motor), pedig mi be sem neveztünk, csak parkoltunk felpakolva a többi motor között.

Hazafelé Spanyolországban az önindító megadta magát és azután csak tolásra indult, de itthon Sima Béla néhány nap alatt meghegesztette az öntvényt így újra tökéletesen működött. Aztán jött az ősz, kész lett a Sporty, és így már nem volt szükség a Guzzira. Párom úgy látta jobbnak, ha szerzünk nekem egy kisebb, könnyebben vezethető "női" motort, amin rutint szerezhetek.

2000-ben Magyarországon is megalapították a Moto Guzzi márkakereskedést. Még ugyanebben az évben az olasz gyár piacra dobta legújabb modelljét, amellyel elsősorban a fiatalabb korosztályt próbálta megcélozni, a Moto Guzzi California Jackalt. A retro forma az amerikai legenda születésének korát idézi, és minden cruiserek ősére, a "bobber" stílusra tekint vissza. A világháború után, a trend ugyanis az volt, hogy a fiatalok a motorokról mindent leszedtek, ami fölöslegesnek tűnt, ezzel egyfajta eszenciáját hozták létre a motorozásnak, a gépeket így tették különlegessé, praktikussá, és gyorssá.

A California, az olasz rendőrmotorok utcai változata kicsi, vastag kerekekkel, nagy sárvédővel, trepnivel és sok krómmal. Én mindig is túlzásnak tartottam rajta azt a sok csecse-becsét, a színes fényezést, de különösen a régebbi modellek ülése nem tetszett. Mint büszke show-bike tulajdonos, már untam, hogy bár most már talán tudnék, de nem merek egy jót kanyarodni mert féltem a fényezést, elhatároztam, hogy a következő motorom matt-fekete lesz.

Mintha csak kitalálták volna a gondolataimat! Megláttam egy katalógusban az "új" Californiát, és nem hittem el: levették róla azt a sok kütyüt, és a piros és a titán szín mellett matt-feketében is gyártják. Nekem ilyen motor kell!!! Valójában persze sohasem reméltem, hogy egyszer módom lesz kipróbálni.

A Jackal a California leegyszerűsített, szinte már spártai változata. Tervezői szinte nem tettek mást, csak lebontották apuciról a fölösleges dolgokat, így egy igazán szép alapmotort hoztak létre. A váz maradt a California dupla bölcsőváza, és a kardántengely is megkímél az 500 kilométerenkénti lánczsírozástól. A nyomatékos, 75 lóerős, 90 fokos, V2-es, 1064 cm3-es hajtómű elegendő energiát biztosít a robosztus, ám igen formás, szép vonalvezetésű jármű mozgatásához. A futómű ugyan egy kicsit kemény, de jól kezelhető, a féktárcsákat pedig elől négy-, hátul kétdugós Brembo fékek szorítják.

A tesztmotor sajnos nem mattfekete, hanem fényes, de már maga a tudat, hogy ülhettem rajta, és vezethettem, gyönyörűséggel töltött el. Aztán egy-két kilométerrel később, amikor felszállt a lila köd, feltűnt, hogy az ülés kicsit keményebb az elvárhatónál.

Mivel az előretolt lábtartóhoz szoktam, zavart egy kicsit, hogy az üléspozíció leginkább a guggoláshoz hasonlít, és bár a lábaim nem kimondottan hosszúak, a térdem egyfolytában hozzányomódott a blokkhoz. Eszembe jutott, hogy annak idején Ibiza után egész télen látszott az odasült hűtőbordák nyoma a térdemen - így jár az, aki miniszoknyában motorozik, aztán jól fel is fázik 50 fokban... Szóval ez a keresztbe V2 átka (a felfázáshoz persze semmi köze).

A gyári markolatot sem találtam kényelmesnek, de mások azt mondták, ez az átmérő a normális, és az én motoromon lévő vastag gázkart ekkora kézzel elméletileg képtelenség húzni. Mindenesetre a gumi markolat akkor is hamarabb koszolódik, és egy ilyen szép motor abból is szebbet érdemelne, de nyilván ez már egyedi probléma.

A Jackal tehát nagyon könnyű motor, hiszen könnyű vele motorozni - ettől lett a California is olyan népszerű világszerte -, könnyű megérezni rajta a szabadságot és a lázadást, könnyű felékszerezni (köszönhetően a Californiához gyártott rengeteg kiegészítő alkatrésznek), és ami nem utolsó szempont, könnyű megvásárolni.

Ennyi pénzért Magyarországon komoly cruisert nem kapni. Néhány kereskedőnél még talán megvásárolható a tavalyi 1 999 000 Ft-os áron. Bár 2001-től 2 200 000 Ft körülire emelték az összeget, még így sem vetekedhet vele egyik márka sem (vagy csak elfogult vagyok?). Figyelembe véve, hogy szinte úgy tökéletes, ahogy van, tehát nem nagyon kell már rákölteni mielőtt az utcára merészkedik vele az ember, ezt a véleményemet továbbra is tartom. Szintén nem elhanyagolható körülmény, hogy ez a hatalmas cirkáló országúton megelégszik 5 liter körüli üzemanyaggal, ami városban sem megy 6 liter fölé.

Persze, ha nekem egy Jackal-om lehetne, trepnit raknék rá, hogy ne érjen a térdem a blokkhoz, és megelégednék egy üléssel is, a hátsóról úgysem túl kényelmes vezetni. Helyette felraknék egy olyan grillsütő-szerű csomagtartót, és persze egy hangosabb kipufogót, mert a Guzzinak gyönyörű hangja van.

Talán kellene egy magasabb kormány és egy vastagabb markolat (nem tehetek róla, erre áll rá a kezem :-), és a gyári tükör sem a leglátványosabb, bár igen-igen hasznos darab. Aztán a kormány elé feltekernék egy olyan színes pokrócot, mint a Renegádnak van, - mert azért nem vagyok a színek ellensége és eldübörögnék - rock-motorozni...

Szeptember közepén Münchenben megrendezték az 2. Intermot nemzetközi motorkerékpár és robogó kiállítást, ahol mint a sajtó képviselője én is megjelentem. A rengeteg látnivaló közül a szívemhez legközelebb a Moto Guzzi standja állt, ahol teljes valójában állt az Álommotor: matt-fekete Jackal, krómozott grillsütővel. Sosem értettem, az embereknek miért okoz örömet más motorján ülve, vagy mellette állva fotóztatni magukat, de most egyszerre megvilágosodtam: le is fotóztattam magam rajta.

A Jackal megvásárlásához még kb. 1 millió forintom hiányzik, ha beszámítjuk a Shadow-t. Az adományokat a 65900200-14790838-as számlaszámra kérném elküldeni. Nem leszek hálátlan, minden kedves támogatómat elviszem egy körre.

Örömmel értesítek mindenkit, aki szurkolt, és azokat is, akik nem, hogy 2001 május 28-óta büszke és boldog Jackal tulajdonos vagyok, bár nem matt-fekete, hanem fényes. Valószínűleg hosszú időre adósságba vertem magam, de nem engedhettem, hogy az utolsó magyarországra behozott darabot más vegye meg.

Remélem, hogy hozzám hasonlóan sokan megismerik azt az érzést, amikor az ember élete első - és meglehet, hogy az utolsó - nullkilométeres motorját veszi át: miközben az ájulás kerülget, és a sírás fojtogat, a fejedben számok pörögnek, és úgy érzed sohasem fogod megtudni, hogy ez a végzetes elhatározás hogyan fogja befolyásolni további életed...