Indiai óriással házasodott a Buell

2013.07.04. 06:58

Néhány évvel ezelőtt már úgy tűnt, a Buell végleg eltűnik a süllyesztőben, hiszen a Harley-Davidson megszüntette a márkát. A feltűnő motorjairól ismert vállalat vezetője azonban nem adta fel, és új céget alapított Erik Buell Racing néven.

Erik Buell lehetőségeihez mérten keményen dolgozott, azonban cége pénzhiánnyal küzdött – ezen valamelyest segített India egyik legnagyobb motorgyártója, a Hero MotoCorp, amikor a tavalyi év elején odaállt az EBR (Erik Buell Racing) mögé. A két fél most szorosabbra fűzte az együttműködést: a Hero megvásárolta az EBR 49,2 százalékát.

Ez azt jelenti, hogy a többségi tulajdonos továbbra is Erik Buell és felesége marad 50,8 százalékos részesedéssel, a Hero viszont 15 millió dollárt máris befektetett a márkába, míg további 10 milliót a következő kilenc hónapban, részletekben pumpálnak majd a vállalatba. A Hero célja, hogy elérje az évi tízmilliós eladást – ebben lehet fontos szerepe az EBR-rel kötött megállapodásnak: az indiaiak a Buell segítségével terjeszkednének az Egyesült Államokban, Európában és Afrikában.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.