Végre itt a brutális erejű amerikai V4-es

2013.07.24. 08:59

Az amerikai Motus már korábban is leplezetlenül mutatta meg érkező sport-túragépeit, az MST-t és az MST-R-t. A fontosabb adatokat sem titkolta különösebben a kis gyártó, a hivatalos bemutatóra és a forgalmazás megindítására azonban még várni kellett: ezeket a Laguna Seca-i MotoGP-hétvégére ígérték.

A kis gyártó ezt be is tartotta, és a kaliforniai versenypályán a nagyközönség elé tárta a két modellt. A Motus elnöke – és egyik alapítója -, Lee Conn szerint a prémiumszegmenst célozzák meg: erős, karakteres gépeik olyan vevők igényeit is kielégítik, akik eddig nem találták meg a számukra megfelelő motorkerékpárt.

Mindkét kivitelbe az 1650 köbcentis Baby Block V4-est szerelték, mely az MST esetében 165 lóerő körüli teljesítményét 7400-as fordulaton, 163 newtonméteres nyomatékát pedig 5800-on adja le. Az erősebb csúcsteljesítménye 185 lovas - ez 7800-as fordulatnál jelentkezik. A gyáriak szerint a 2500-7500 közti fordulatszám-tartományban egyenletes a nyomatékleadás, úgy hangolták a motorokat, hogy azok 30-150 km/h-ig könnyen és élvezetesen vezethetőek legyenek.

Az állítható Öhlins NIX fejreállított első villa mindkét változatnál alapfelszereltség, míg a gyengébb változat hátsó felfüggesztése Monoshock rendszerű, a drágábbik pedig Öhlins TTX rugóstagot kapott. A fékek mind az MST-nél, mind az MST-R-nél a Brembótól származnak, utóbbit M4 Monobloc-kal szerelték.

Az Egyesült Államokban 16 kereskedés foglalkozik majd a Motusok értékesítésével: az MST-t – ahogy azt már korábban kiszivárogtatták – 30975 dollárért (6,9 millió forintért) kínálják, az MST-R pedig várhatóan 8,2 millió forintnyi dollárért lesz kapható – igaz, utóbbit hivatalosan még nem jelentették be. Emellett a V4-es blokkot külön is megvásárolhatják a motorépítők.

Az oldalról ajánljuk

Ennél esetlenebb csúnyaságot ma nem fogsz látni
  • Hírek

Ennél esetlenebb csúnyaságot ma nem fogsz látni

Van, aki szerint ízlésről nem vitatkozunk. Ezen nem is fogunk: ez viccesen csúnya.

tegnap, 15:16
V2, szíjhajtás és nem Harley: Benelli Leoncino Bobber 400
  • Hírek

V2, szíjhajtás és nem Harley: Benelli Leoncino Bobber 400

Azt hihetnénk, a sorkettes tömegrettenetek mellett az európai piacra senki nem mer 35 lóerős, V2-es bobbert hozni, de akkor tévednénk.

6 órája
Európába jön a világ legkirályabb motorversenye
  • Hírek

Európába jön a világ legkirályabb motorversenye

A BMW vagy a Harley-Davidson baggere a gyorsabb versenypályán? Bizony, érkezik a King of the Baggers európai változata!

január 6., 08:59