A tavalyi, kölni Intermot kiállításon mutatta meg először DL1000-es túramotorjának legújabb prototípusát a Suzuki. Az egyes piacokon V-Stromként is ismert gép eddig nem volt igazán sikeres, így nem elképzelhetetlen, hogy utolsó esélyét kapja meg a japán gyártótól. A Suzuki megnövelt teljesítménnyel, alacsony fogyasztással és biztonsági extrákkal próbál vásárlókat csalogatni.
A motorról már korábban is csöpögtettek információkat, most pedig az újabb gyári fotók mellett végre megérkeztek a műszaki adatok is. A V-Strom elődjéhez hasonlóan kéthengeres V-motort kap, de itt már nem 996, hanem 1037 köbcentis lesz. Teljesítménye 98 lóerőről 100-ra nőtt - ezt 8000-es percenkénti fordulatszámnál adja le -, míg 103 newtonméteres csúcsnyomatéka 4000-nél jelentkezik. Ígéreteik szerint a fogyasztás a kategória legjobbjai közé tartozik majd, nagyjából 5 liter körüli lehet - a 20 literes tankkal így több mint 400 kilométert tehetünk meg.
Az első futóműben állítható, fejre állított villát, hátul pedig monoshock rugóstagot alkalmaztak. A fékrendszer a Tokicótól származik, előre két 310 milliméteres tárcsa került, négydugattyús nyergekkel, hátul pedig egy 260 mm-es tárcsa gondoskodik a lassításról. A blokkolásgátló az alapfelszereltség része. A biztonsági extrák terén a Suzuki elkezdett felzárkózni a nagy túramotor-gyártókhoz, így az új V-Stromhoz már kipörgésgátló is jár: ez két fokozatban állítható, vagy akár teljesen ki is kapcsolható.
A 228 menetkész tömegű túramotor négyféle színben lesz kapható: vörös, fehér, khaki és fekete fényezést lehet választani. Ára 10 ezer font, vagyis 3,5 millió forint körül alakul majd.