Egy Honda, a világ legkeményebb versenyére

2013.10.09. 15:04

A Honda hosszú szünet után, 2012-ben döntött úgy, hogy újra rajthoz áll a világ legkeményebb terepraliversenyén, a Dakaron. A 2013-as viadalra el is készült a CRF450 Rally, a kereskedelmi fogalomban kapható CRF450X, és győzelmi reményekkel vágtak neki a dél-amerikai sivatagoknak.

A gyári csapat, a Team HRC végül nem tudta tartani a tempót a KTM-ekkel, sőt egy Yamaha is befurakodott a legjobb hondás elé: a portugál Hélder Rodrigues hetedikként ért célba. Idén ezen mindenképpen javítani szeretnének, a munkát a versenygép felfrissítésével kezdték el. A PGM-FI benzinbefecskendezéssel ellátott motor fejlesztése során a gyáriak nagy hasznát vették a 2013-as versenyen megszerzett tapasztalatoknak, így reményeik szerint egy megbízhatóbb, és a nehéz körülmények között is jól teljesítő endurót sikerült készíteniük versenyzőik számára.

Az új motor első éles tesztje az október 13-án kezdődő Marokkó Rally lesz, de a januári Dakar-rajtig minden lehetőséget igyekeznek majd kihasználni. A Team HRC összetétele egyébként nem változik, Hélder Rodrigues mellett a szintén portugál Paulo Goncalves, a brit Sam Sunderland, az argentin Javier Pizzoltio, valamint a spanyol Joan Barreda is rajthoz áll. Az új CRF450 Rally-t a gyáriakon kívül privát csapatok is használják majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.