Két újdonsága már biztosan lesz a Moto Guzzinak

2015.10.22. 07:32

Megérkeztek az első képek a Moto Guzzi új Baggeréről, amit novemberben, az EICMA-n fognak bemutatni. Ezek már csak levezető tesztkörök lehettek, hiszen csak pár hét van hátra a hivatalos bemutatóig. Az típus előzményét, az MGX-21 tanulmányt egy éve mutatták be, és akkora lelkesedést váltott ki a dobozos-fejidomos 1400 California, hogy a Guzzi vezetői a sorozatgyártás mellett döntöttek.

A bagger változat egyértelműen az Egyesült Államoknak készül, az ottani piacon van szemmel látható kereslet az ilyen felépítésű motorok iránt.

A hatalmas V2-es túramotor mellett egy új V7 változatot is megörökített az elhivatott kémfotós - igazából nehéz megmondani, hogy mi lehet rajta az újdonság - elképzelhető, hogy a 750-es blokk lökettérfogatát 850-re növelték, de ez tényleg csak tippelgetés, hivatalosan még senki nem erősítette meg. Az sem kizárt, hogy egyfajta baby-Audace státuszú motornak szánják az új V7-et, ami motorépítőknek lehet kiváló alap, ám az 1400-as batárnál lényegesen olcsóbban juthatnának hozzá - akik szerint ez a forgatókönyv a valószínű, azok többnyire a ballonos első gumival, az öntött sokküllős felnivel és az éles vonalú tankkal érvelnek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.