Visszahívják a Multistradákat

2015.10.22. 17:52

Az oldaltámasszal kapcsolatos problémák miatt hív vissza 869 darab Multistradát a Ducati észak-amerikai részlege. Az akció ezúttal a 2014. december elseje és 2015. június 11-e között gyártott 1200-akat és 1200 S-eket érinti.

Az NHTSA, vagyis az Egyesült Államok közlekedési hatósága által kiadott dokumentumokból az derül ki, hogy valamit elméretezhettek a mérnökök az oldaltámasz kialakításánál, így az akár el is törhet, ezzel pedig veszélyes helyzetek kialakulásához vezethet. Nyilván az oldalára bukó motorkerékpárban jelentős károk keletkezhetnek, mindemellett pedig egy ekkora túramotor igen nagyot is tud ütni.

A visszahívás november 16-án indul, minden érintett tulajdonost időben értesítenek majd annak ütemezéséről. A problémás alkatrészt pedig a hivatalos szervizek természetesen ingyenesen cserélik majd ki.

Tavasszal egyébként a típussal kapcsolatban már hirdettek meg visszahívást. Akkor a 2010 és 2014 között gyártott példányok gázmarkolatával, illetve gázbowdenjével voltak gondok.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.