Végre: a Honda bemutatta az új CBR1000RR-t

2016.10.04. 18:15

A Honda 1992-ben mutatott be először motorkerékpárt Fireblade névvel. Akkor a CBR900RR viselte ezt a nevet, majd a lökettérfogat folyamatos és fokozatos növekedésével 2004-re elérték a 999 köbcentit. 2004-től CBR1000RR néven fut a szupersportgép. Jövőre tehát éppen 25 éves lesz a Fireblade, ilyen évfordulónál pedig szinte adja magát egy komolyabb frissítés. Igaz, a nemrég felbukkant kémfotók arról árulkodtak, hogy nem viszik túlzásba a japánok. Pár nappal később már a Thunderhill Raceway Parkban, az Egyesült Államokban nyelezték, de a részletekre egészen mostanáig várni kellett – a Honda a kölni Intermot szalonra vitte el az új CBR1000RR-t.

A kiállításra két típusváltozattal készültek a japánok. A Fireblade SP-ben továbbra is egy 999,8 köbcentis sornégyes dolgozik. Az elődhöz képest a teljesítmény növekedett, a 192 lóerőt 12500-as fordulaton adja le, de alacsonyabb fordulatszám-tartományban is érezhető a javulás. Maga a blokk egyébként két kilogrammal kevesebbet nyom – szó szerint a legkisebb csavarokon is dolgoztak. A súlycsökkentés jegyében a hűtőt is szűkebbre szabták egy kicsit, ott száz grammot nyertek. Azonos célt szolgál az új – titán – kipufogórendszer és az átméretezett üzemanyagtank is.

Az új Fireblade elektronikai csomagja az úgynevezett IMU (Bosch Intertial Measurement Unit) köré épül. Ez a rendszer számos tényezőt figyel, így a motor működését, a kerekek mozgását, vagy éppen a gázmarkolat pozícióját is. A kanyar-ABS-szel és a kipörgésgátlóval együttműködve segít be a motorosnak. Maga a kipörgésgátló egyébként kilenc fokozatban állítható, akár ki is kapcsolható. Menetprogramból kétszer hármat találunk: egyrészt előreprogramozott Track, Sport és Comfort módokat, valamint három testre szabhatót. A váz tekintetében ugyancsak a súlycsökkentés volt az egyik fő szempont. A tengelytáv hat milliméterrel rövidült, 1404-re, az ülésmagasságon viszont 11 millimétert emeltek, így 831 lett.

A két új CBR1000RR közül a durvább az SP2 lesz, amelyből homologizációs céllal ötszáz darab készül. A teljesítmény itt is 192 lóerő, a nyomaték pedig 114 newtonméter. Az SP-hez képest azonban más a hengerfej, a szívószelepek átmérője egy milliméterrel, a kipufogószelepeké másfél milliméterrel nagyobb. Emellett a dugattyúkon is változtattak.

Az SP2 kapott továbbá programozható rajtautomatikát, bokszutcai sebességkorlátozót, a motorerőt pedig öt fokozatban állíthatjuk. Ha pedig HRC sport- vagy versenycsomagot is kérünk, akkor több más módosítás mellett kimondottan versenyzéshez programozott motorvezérlőt is kapunk. Ezekkel azonban utcán már nem használhatjuk a motort. Az árazásról egyelőre nem esett szó. A kifutó SP jelenleg 5,8 millió forintért vihető haza Magyarországon.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.