Négy fronton erősít a Suzuki

2016.11.15. 18:02

Több kategóriában is újdonságot mutatott a milánói EICMA-n a Suzuki. A leleplezett gépek közül a legkisebb a GSX-S125, amely az egy hónapja, Kölnben már látott kis Gixxer műszaki alapjaira épül. Bár a hivatalos források teljesítményadatot nem közölnek, úgy tudni, 15 lóerő körül tud majd a négyütemű 125-ös. Az egyhengeresnek egyébként 133 kilogrammot kell mozgatnia. Ahogyan a GSX-R125-nél is elmondták, úgy ennél is a kategória legjobb súly-lóerő arányát ígérik.

A 785 milliméteres ülésmagasság a kezdő és alacsony motorosoknak is megfelelő. Az ülés és a lábtartók helyzete hasonló a Gixxeréhez, a kormány viszont tíz centivel magasabbra került. Ezzel kevésbé hasalós az üléspozíció, kényelmesebben utazhatunk.

Egy mérettel feljebb a GSX-250R érkezett. Első ránézésre itt is szorosnak gondolhatjuk a Gixxer-rokonságot, valójában azonban inkább a GSX-F-ekhez áll közel a motorkerékpár. A 248 köbcentis sorkettes 25 lóerőt tud, a menetkész tömeg pedig 181 kiló. A futóművet előre-hátra a Kayaba szállította, a blokkolásgátlót a Boschtól kapjuk.

Szintén negyedliteres az új V-Strom, azaz a DL250. A túraenduró-család 650-es tagját Kölnben mutatták be, most pedig azokra is gondoltak, akik belépőszinten művelnék ezt a műfajt. A 248 köbcentis sorkettes 25 lóerős teljesítmény leadására képes, a 17 literes üzemanyagtankkal pedig háromszáz kilométer fölött alakulhat a hatótáv.

A megjelenést a nagyobb túrendurók ihlették. A túradobozok extraként rendelhetők, egyenként 8,5 kilogrammnyi súly befogadására alkalmasak. Kapunk egy viszonylag magas szélvédőt, magas és széles kormányt, a legfontosabb információk pedig LCD-kijelzőn érkeznek.

Megújult a következő modellévre a Burgman 400 nagyrobogó is. Kicsit karcsúsítottak a kasznin, a világítóberendezéseket pedig ledesre cserélték. Átformálták a lábtartót, az ülést pedig két centivel alacsonyabbra (750 milliméterre) engedték. Elöl már 15 colos kereket találunk, míg hátul továbbra is 13-as maradt a méret. A blokk teljesíti az Euro 4-es követelményeket, 34 lóerőt tud, és 220 kilogrammot kell mozgatnia.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikortól lehet megvenni az új Suzukikat, ahogyan az árképzésről sem közöltek még pontos információkat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.