Rövid időn belül másodjára fordul elő, hogy a franciák behúzzák maguknak a jóságot: nemrég adtunk hírt a gyári Honda CRF450 szupermotók tragédiájáról, most pedig a Suzuki SV650 Scrambler változatáról derült ki, hogy egyetlen ország kap csak belőle. A franciák.
Már az SV650 bemutatóján ott volt a scrambler stílusban átépített modell, és a minimális átalakítások ellenére is nagyon látványos volt. Ez kerül most gyártásba, és körülbelül 450 ezer forinttal kerül majd többe, mint az alap SV650.
A jedi elmehet az anyjába
Az egy dolog, hogy visszatért az SV650, de atyám, mit tud ez a blokk!
Ha úgy vesszük, ez igen vaskos felár a minimális átalakításokért, ezért az összegért más szélterelőt, lámpát, irányjelzőt, rövidebb első sárvédőt, hűtővédőt, hurkásra varrt ülést, terepes lábtartót, kónuszos kormányt, alumínium láncvédőt és matt fényezést adnak, valamint lecserélnek néhány béna takaróburkolatot - ezek pedig nem olyan súlyú módosítások, amik indokolnák a 20 százalékos árnövekedést. Máshonnan nézve viszont hülyeség lenne ennél olcsóbban adni, elvégre éppen ennyivel drágább a Yamaha XSR700.