Ez most nem jött össze Guy Martinnak

2016.12.19. 15:21

Rekordkísérletének megszakítására kényszerült Guy Martin. A brit motoros számos sebességcsúcsot tudhat magáénak, és a Man-szigeti TT-nek is visszatérő vendége, ezúttal azonban nem motorkerékpáron akart maradandót alkotni.

guy-martin-video-still-630x420

Martin most azt vette a fejébe, hogy húsz nap alatt körbekerékpározza Nagy-Britanniát a Brit-sziget partjainál. Ezzel Nick Sanders 1984-es eredményét adta volna át a múltnak: neki akkor 22 napra volt szüksége ugyanehhez. Összességében mintegy 7700 kilométerről van szó.

round-britain

Az első részeredmények biztatóan alakultak, Guy Martin a Grimsby és John O'Groats közötti távot négy nap és nyolc óra alatt tudta le – ez 1200 kilométer volt. Meghúzta azonban bal lábának Achilles-inát. Először úgy döntött, ennek ellenére is végigtolja a tervezett távot, aztán meggondolta magát. Azért szakította meg a rekordkísérletet, mert attól tartott, ha túlerőlteti magát, hosszabb kihagyással kell szembenéznie. Ez pedig a 2017-es terveit is agyoncsapná.

Martin ennek ellenére nem tett le a csúcsdöntésről. A jövőben újra megpróbálkozik majd azzal, hogy körbekerekezze a szigetet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.