2020.11.12. 13:03

A BMW bemutatta a Definition CE 04 tanulmányt, mely a következő elektromos robogójuk előfutára. Felépítése alapján a 2017-es Concept Link egyenesági leszármazottja, mely egy lépéssel közelebb került a szériagyártáshoz.

A Definition központi eleme a taposó alá beépített nagy, lapos akkumulátor - mivel az akku a padlóba kerül, rendes méretű tárolóhelyet lehet kialakítani az ülés alatt, illetve bőven marad hely a lábaknak, valamint jót tesz a motor súlypontjának is.

A tanulmány egyik érdekessége a minden eddiginél nagyobb, 10,25 collos színes TFT műszerfal, amely összeköthető a telefonnal, így a hívásokat, a zenéket és a navigációt is lehet rajta keresztül menedzselni.

A BMW ezzel a robogóval nem csak egy járművet tervez, hanem azt is megvizsgálják, hogyan illeszkedik majd be a használók életébe - még a Concept Linknél találták ki, hogy a robogó például hozzáfér a telefon naptárjához, és automatikusan navigál a különböző megbeszélések helyszínei között. A Definition CE 04-hez pedig vagány, japán animéket idéző ruházatot is terveztek, például egy kabátot, melynek a zsebébe vezetéknélküli telefontöltőt építettek.

A BMW szerint nemsokára az eladott járműveik 25%-a elektromos lesz, illetve 12 hónapon belül megkezdhetik a saját lítium akkumulátoraik gyártását. Az elektromos robogóprojektet pedig egyre sürgősebbnek érzik: a járvány miatt a tömegközlekedést kerülik az emberek, a városokat viszont fojtogatják a dugók és a károsanyag-kibocsátás, és ha a villanyrobogók nem is oldják meg a problémát, azért enyhíthetnek a tüneteken.