Csodálatos idomszettet álmodtak a Triumph Trident 660-hoz

2021.03.09. 15:35

Alig mutatták be a Triumph Trident 660-at, az egyik utángyártónál már javában dolgoznak hozzá való komplett idomszetten - sőt, egészen pontosan kettőn is, az egyik egy félidom, a másik pedig egy komplett burkolat. A remek, retró hangulatú szett a római Arton Works munkája, és úgy tervezik, hogy mindenféle faragás és mókolás nélkül simán felcsavarozható legyen a motorra.

 

Az Artonnál Neptune-nak nevezték el az idomszettet - egyszerű poén, a trident szigonyt jelent, ami Neptunusznak, a tengerek római istenének a jelképe -, és két kivitelben lesz kapható, az R egy plusz oldalburkolattal tud többet az S-nél. Közös bennük, hogy esztétikailag tökéletesen illenek a motorhoz, egyáltalán nincs utólagos érzetem, ahogy nézem a rajzokat. Ez sem véletlen, ugyanis az Arton Works-nek Davide Colombi rajzolta meg az idomokat, aki főállásban a Ferrari dizájnere, így van némi fogalma a formákról és a szépségről.

Az Arton különféle Triumph-okhoz kínál utólagos alkatrészeket, melyekben közös, hogy csak csavarozni kell őket, az installálásukhoz nincs szükség extra szerelői tudásra, vágásra, hegesztésre, bármi különlegesebb beavatkozásra. A Neptune idomszett egyelőre még nem jutott el a sorozatgyártásig, nem tudni, mikor lesz kapható és mennyiért, így egyelőre a legtöbb, amit tehetünk, hogy feliratkozunk az Arton hírlevelére, és majd értesítenek, hogy állnak a melóval.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.