A Husqvarna megmutatta a villanyos café racerét, az E-Pilent

2021.04.27. 12:12

A Husqvarnánál eddig sem titkolták, hogy elektromos motoron dolgoznak, most pedig az E-Pilen tanulmánnyal megmutatták, mire jutottak az elmúlt pár évben. Ez még egyelőre nem szériamodell, de akár az is lehetne, pontosan egyezik azzal, amit egy tavalyi, befektetőknek készített dokumentumban is láttunk.

A Husqvarna fejlesztőinek nem kellett nulláról indulnia, hiszen a KTM-mel és a GasGas-szal egy cégcsoporthoz tartoznak, mely az indiai Bajaj-zsal és a kínai CFMotóval közösen viszi az elektromos projektjeit, illetve a KTM már korábban is készített elektromos modelleket.

A Husqvarna E-Pilen a hajtásláncot tekintve rokon a Bajaj elektromos platformjával, mely 48 V-on üzemel, és 8-11 kW közötti teljesítményt lehet kihozni belőle. Az E-Pilen ennek a skálának a közepét tudja, 10,7 lóerős - ez ugye villanymotornál kicsit más, mint a benzineseknél, az elektromos hajtásnál külön kezelik a névleges teljesítményt, amelyet folyamatosan tud, illetve a maximális teljesítményt, amely rövidebb ideig áll rendelkezésre, és ez utóbbi akár a kétszerese is lehet az előbbinek.

Az E-Pilen hatótávja 100 kilométer, amely elsőre kevésnek tűnik, de ezt már feltehetően úgy tervezik, hogy a japánokkal és a Piaggióval közös, cserélhető akkuszabvány szerint készül, vagyis idővel lesz hozzá akkutöltő- és cserehálózat. A kisebb hatótávot biztosító akkucsomag előnye, hogy a motor könnyebb lesz.

A kiadott képekből nehéz kibogarászni a részleteket, az látszik, hogy jellegzetes térhálós váza és öntött lengővillája van, amely nagyon hasonlít ahhoz, amit a következő generációs kis Duke-ok kémfotóin láthattunk, annyi különbséggel, hogy az E-Pilen segédváza nem öntött alumíniumból, hanem kompozitból készül.

Ezek alapján valószínűnek tűnik, hogy a szériaérett változat sincs már messze, és a következő egy-két évben gyártásba kerül.