Hivatalossá vált a Honda, a KTM, a Piaggio és a Yamaha együttműködése

2021.09.07. 12:29

Idén márciusban írtak alá szándéknyilatkozatot a Honda, a Yamaha, a KTM és a Piaggio vezetői, amelyben arról nyilatkoztak, hogy együtt akarnak cserélhető akkumulátorokra épülő rendszert kifejleszteni motorkerékpárjaikhoz és robogóikhoz. Ez egyrészt az akkuk szabványosítását és egy közös töltőrendszert is jelent. Most újabb lépést tettek a gyártók, és immár hivatalosan is megalapították a Swappable Batteries Motorcycle Consortiumot (Cserélhető Akkumulátoros Motorkerékpár Konzorcium).

Battery swap

A szabványos és cserélhető aksik áttörést jelenthetnének az elektromos mobilitásban, ugyanis szinte teljesen kizárható lenne az a hatótávpara, ami most még sokakat visszatart az ilyen járművek használatától. Gondoljunk csak bele: egyszerűen kiállunk a benzinkútra, kikapjuk a merült akkut, betesszük egy szekrény formájú töltőrendszerbe, cserébe kiemelünk egy telit, betoljuk a motorkerékpárunkba, és megyünk tovább – ez azért már semmivel nem lassabb, mint egy sima tankolás.

Nyilván itt nagyon fontos a kompatibilitás kérdése, ezért is van nagy jelentősége annak, hogy a négy nagy gyártó együtt dolgozik. Így nem kell azon agyalni, hogy most éppen Honda vagy Yamaha szabványt támogató cseretelepre guruljunk-e be, mivel rengeteg modellt lesz majd képes kiszolgálni ugyanaz az akkucsomag.

2018-Honda-PCX-Electric-scooter-04

A konzorcium a jövőben akár bővülhet is, alapító tagjai szívesen fogadják a csatlakozni vágyó gyártókat, sőt mindenkit biztatnak is arra, hogy gondolja át a lehetőséget. Mindenképpen tervezik az együttműködést a nemzetközi szabványügyi testületekkel, hogy biztosított legyen a széles körű terjedés.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.