Razgatlioglu duplázott, de tragédia árnyékolta be a hétvégét

2021.09.27. 09:16

Ahogy azt a Totalbike-on is megírtuk, borzasztó tragédia rendezte át a hétvége programját a Superbike-világbajnokságon. A Supersport 300-as kategóriában ugyanis Dean Berta Viñales egy versenybalesetben életét vesztette. A szombati programot a szervezők törölték, majd összehívták a versenyzőket és a csapatok képviselőit, a közös megbeszélésen pedig végül úgy döntöttek, vasárnap rajthoz állnak. Így végül a szombaton elmaradt első futam került be a programba a superpole helyére, tehát összesen két futamot rendeztek, előtte pedig a mezőny együtt emlékezett meg a mindössze tizenöt éves korában elhunyt Dean Berta Viñalesről.

FAMsR0oXEAAjgzE

Az első futam rajtját jól kapta el a pole-ból induló Toprak Razgatlioglu, ám az első kört már Jonathan Rea zárta az élen. A két rivális nagyot csatázott, egyszer még ütköztek is, ám egyikük sem esett el. Közben folyamatosan leszakították magukról a mezőnyt, és a hajrában már egyértelmű volt, hogy kettejük közt fog eldőlni az első hely sorsa. Végül hét körrel a leintés előtt Razgatlioglu előzni tudott, innentől pedig Rea-nek nem volt komoly sansza a pozíció visszaszerzésére. Harmadiknak Scott Redding jött be.

A második versenyen is jól rajtolt Razgatlioglu, Rea-nek viszont nem jött ki a lépés, szép lassan visszaesett, Redding mellett még Rinaldi, Bautista és Locatelli is megelőzte. Noha később magára talált, lerázta az őt üldöző Bassanit, sőt megelőzte Rinaldit is, de az ötödik helynél előrébb nem jutott. Közben az élen Razgatlioglu Reddinggel csatázott: a ducatis rövid időre még az élre is állt, de a török visszaelőzött. Így Razgatlioglu-Redding-Bautista sorrendben futottak be.

60960 jdr r10 action full

A hétvége nyertese így egyértelműen Toprak Razgatlioglu lett, aki húszpontosra növelte előnyét Jonathan Rea előtt a bajnoki pontversenyben. De Scott Redding sem panaszkodhat, a két dobogóval egy hajszállal közelebb lopózott a címvédőhöz. Már csak három forduló van hátra, most hétvégén Portugáliában folytatják, majd szusszanásnyi szünet után, október 16-17-én mennek Argentínába. A szezon november 21-én zárul Indonéziában.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.