Gyárépítésbe fogott a merész ígéreteiről ismert Damon

2021.11.04. 11:19

A kanadai Damon mindössze két éve létezik, elektromos motorkerékpárokban utaznak, és már a röpke két év alatt is mutattak igen hangzatos terveket, ígéretes tanulmányokat. Tavaly például a Hypersport Pro villany-superbike-ról írtunk, és őszintén kételkedtünk abban, hogy minden belengetett képességgel fel tudják ruházni a megjelölt áron.

damon-motorcycles-new-hires

Most úgy tűnik, az eddigiekhez képest egy szinttel feljebb lépnek. Míg korábban csupán koncepciógépeket láthattunk tőlük, most végre elkezdődhet a gyárépítés. Sikerrel járt ugyanis a befektetők utáni kutakodás, összejöttek a szükséges dollármilliók, így joggal reménykedhetnek nemcsak a vállalat vezetői, hanem a részvényesek és a potenciális vevők is.

A kutatás-fejlesztés és a gyártás összesen mintegy tíz négyzetméternyi területen folyik majd, a beruházás a jelenlegi tervek szerint 2022 októberére készülhet el. Igaz, az első időszakban csak a meglévő tanulmánymotorokat állítják ki a helyszínen, a termelés tényleges beindítására még várni kell. Méghozzá nagyjából 2025-ig, akkor több száz gyári munkás és irodista részvételével rajtolhat a sorozatgyártás.

Az persze továbbra is erősen kérdéses, hogyan képzelik el egy 200 lóerős, villámgyors, nagy hatótávú sportmotor gyártását és forgalmazását mindössze hétmillió forint körüli árcédulával. Ez nem hangzik túlzottan rentábilisnek, de majd meglátjuk, mire jutnak.