Nemcsak a villanyhajtás lehet a motorgyártás jövője

2021.11.23. 06:57

Online konferencián ismertette a jövőre vonatkozó elképzeléseit, valamint a 2030 utáni időszak stratégiáját az Európai Motorgyártók Szövetsége. Az ACEM vezetői kifejtették, hogy a motorkerékpár-ipar számára is fontosak az Európában kitűzött karbonsemlegességi célok, így ezek elérését folyamatosan szem előtt tartják.

photo-07

A Vision 2030+ programot az ACEM alelnöke, egyben a BMW Motorrad feje, Markus Schramm ismertette. Kiemelte, hogy a károsanyag-kibocsátási célok és az iparpolitika mellett a közúti biztonság javításáról is beszélt, ezen a téren is fontos tennivalóik vannak az iparági szereplőknek.

Elhangzott továbbá, hogy kulcsfontosságúak lehetnek a gyártók közötti együttműködések, amilyen például a Honda, a Yamaha, a KTM és a Piaggio összefogása a cserélhető akkumulátorok fejlesztése terén, vagy éppen a Kawasaki és a Yamaha összeborulása a hidrogénhajtás terén. Ez utóbbinak már csak azért is nagy jelentősége van, mert a Vision 2030+ program szerint a jövőt nem kizárólag a villanyosítás jelentheti, hanem az alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos kutatások is nagy hangsúlyt kaphatnak.