Vadiúj navigációt és csúcsfutóművet kap a Super Duke túraváltozata

2021.11.26. 10:00

A Ducatihoz hasonlóan a KTM is inkább az online teret választotta friss modelljeinek bemutatására az EICMA helyett. Nemrég az 1290 Super Duke R Evót leplezték le, most pedig az ezerhármas csupasz túraorientált változata, az 1290 Super Duke GT következett.

Az 1301 köbcentis LC8 továbbra is 175 lóerőt tud ebben a formában, 141 newtonméter mellett, vagyis kicsit visszafogták a teljesítményt a Super Duke R-hez képest, miközben a hangolgatás közben keletkezett plusz egy Nm nyomaték. Viszont túragéphez méltón nagyobb a tankja, 16 helyett 23 literes. A felnik ellenben egy az egyben az R-ről jöttek át, így egy kilogrammot soványítanak a GT-n.

Ha tehát teljesítményben nem is változott a túra-Duke, a futóművet alaposan felokosították. Ez a modell is megkapta ugyanis azt a második generációs WP Apex félaktív rendszert, amely az Evón teljesít szolgálatot. A hasmagasság ellenben alacsonyabb a többi 1290-es Duke-énál: 141 milliméter. A Brembo fékrendszer első tárcsái 320-asok, a hátsó pedig 240-es, a Bosch 9ME ABS kanyarfunkciót és supermoto-módot is tud.

Fontos újdonságként említik az osztrákok a Turn-by-Turn Plus navigációt, ugyanis a GT az első KTM, amelyen ez elérhető lesz. A KTM Connect okostelefonos alkalmazáson keresztül lehet hozzáférni, de közvetlenül a fedélzeti képernyőn látjuk az instrukciókat. Amúgy Sygic szoftver az alapja, és a jövőben más KTM-eken is számíthatunk rá.

A frissített 1290 Super Duke GT a tervek szerint januártól már ott is lesz a márkakereskedésekben.