Vért köpve is a dobogón

MotoGP Le Mans

2013.05.20. 09:19

Fociért rajongani jobb: az embert választ egy csapatot és húsz év alatt jó eséllyel úgyis bajnokká avatják valamelyik bajnokságban. Egy motorversenyző lesérül, kiöregedik, előbb-utóbb abbahagyja és más kedvenc után nézhetünk, vagy leragadunk a múltban. A britek erre alaposan rácáfoltak a hétvégén.

Nem csak GP-ről szólt a hétvége. Feltételezem, ha elérjük a negyvenkilencet, ragaszkodunk bizonyos dolgokhoz, mint a kedvenc fotel meg ilyesmi. Jeremy McWilliams, a Grand Prix egykor elismert versenyzője, ma a KTM egyik tesztpilótája, pár éve flörtöl az utcai versenyzéssel. 49 évesen másodszor állt rajthoz Észak-Írország legnevesebb utcai futamán, a North West 200-on. Ne kérdezze senki, megbolondult-e, a válasz úgyis egyértelműen igen.

A veterán ír ez alkalommal megnyerte a Supertwin kategória futamát. A befutó után két nyurga fickó köszöntötte a győztest, kiderült, a gyermekei voltak. Emlékszem, még '99-ben a mugellói futam előtt, őket látogatta meg Jürgen Fuchs (egykori német versenyző, később szakkommentátor) a depóban, ahol két angyali pöttöm kölyök játszott egy felfújható kismedencében. Fantasztikus volt látni, hogy az egykor ünnepelt sztár tizennégy évvel később ugyanúgy küzdött egy hideg, zord időben rendezett utcai versenyen, mint akkor, a napsütötte toszkán versenypályán.

A GP Le Mans-ban viszont a nagy kérdések versenye volt. Mire lesz képes Marquez? Lorenzo visszavág? Pedrosa átmentette jerezi formáját? Rossi végre megtalálja a beállításokat? Hol tart a Ducati?

Az edzés után sok mindenre választ kaptunk, Dovizioso az első sorból rajtolhatott a Ducatival, Marquez megszerezte a pole-t, Lorenzo második lett, Rossi meg „berobbant” a nyolcadik helyre. A Doktor annyira nekikeseredett, hogy bevallotta: nem érzi az új gumikat, nem tudja kihasználni az extra tapadási faktort. Vasárnapra eleredt az eső, minden felborult, a kilátástalanság nyomasztó terhével lefekvő versenyzők előtt újra ott lebegett a remény.

Az edzésen bakizó Dani Pedrosa tökéletesen kihasználta a helyzetet. Remek formában motorozott, és látszólag nagyokat csatázott Doviziosóval, a futamot rendkívül magabiztosan nyerte. Jorge Lorenzo szombati harmóniája szertefoszlott és szenvedett, még Alvaro Bautista is megelőzte, így hetedikként intették le. A futam után elképzelhetőnek tartotta, hogy hibás hátsó gumit kapott.

A Yamaha már csak Rossiban bízhatott, de nem sokáig. Az olasz egy ideig tartotta magát a Pedrosa-Dovizioso vezető páros mögött, de jött Crutchlow, aki megelőzte, ezért visszaszorult a negyedik helyre. Nemsokára Hayden is kinézte magának, támadni kezdte, mire a kilencszeres bajnok bukott. A hivatalos közlemény szerint egy bukkanón ment el a motor eleje – csoda, hogy nem egy csigaházra hajtott. Rossi óriási lehetőséget dobott el, hátránya egy részét vígan ledolgozhatta volna, hiszen Lorenzo és Marquez is jóval mögötte motorozott. Így csak tizenkettedik lett.

Az újonc csodagyerek ismét bebizonyította, hogy fenomenális motoros. Néhány apró hiba, és valószínűleg az eső miatt alaposan lemaradva a nyolcadik hely környékén motorozott. Nagyjából a versenytáv fele elég volt neki, hogy megszokja a nagy dögöt és félelmetes felzárkózásba kezdjen. A végére úgy belendült, hogy szerencsétlen Dovizioso dobogót dédelgető álmait felrúgta, és feljött a harmadik helyre.

Az olasz Ducati versenyző előtt le a kalappal. Érthetetlen okokból a francia pálya fekszik a Ducatinak, esőben talán még jobban. Itt még Rossi is ért el szép eredményeket, nyilván őt is hajtotta a becsvágy. A bravúr majdnem összejött, a végére azonban kiengedett, előbb Crutchlow, majd Marquez hajrázta le, ezért be kellett érnie a negyedik hellyel.

A hétvége motorosa számomra egyértelműen Cal Crutchlow volt. Lopta a show-t, elverte a gyári Yamahákat és a dobogó második fokáig meg sem állt. A történet úgy kerek, ha megemlítem, Cal szombaton akkorát bukott, hogy megrepedt a sípcsontja. Az esetről így nyilatkozott? „ A sípcsontomon van egy kis repedés, ami miatt nehezemre esik járni, de a motorozásban nem zavar, jön az adrenalin, nem is érzem. Jobban aggaszt a gyomrom és a mellkasom, elég sok vért köhögtem fel szombaton, sőt még az orrom vére is eleredt. De ez nem gond, versenyző vagyok.”

A körülményeket tekintve Crutchlow helye talán nem motoron, inkább betegágyban lett volna, de ez benne fel sem merült. Tudjuk, hozzá hasonló sérülésekkel más is versenyzett már, talán még dobogóra is állt, teljesítménye ennek ellenére lenyűgözött. Egy betétcsapat motorjával a csúcsra ért, és ezt a teljesítményt mára stabilan hozza. Nem vállalja túl magát, ismeri a határait, amelyek azonban egyre tágulnak. Érzem, hogy Marquez csodagyerek, viszont Crutchlow-t sem tartom sokkal rosszabbnak, és megvizsgálva azt, ki honnan érkezett, egyértelműen az angolt preferálom. Világbajnok egyelőre nem lehet, s talán az iskola sem volt annyira kifinomult, mint Marquez-é, de pont a magában hordozott nyers erő az, amiért őt kedvelni lehet.

Az eredménye különösen jó időben jött: az elmúlt héten éles szóváltásba keveredett csapatfőnökével, a francia Hervé Poncharal-val. Crutchlow tudomására jutott, hogy a Yamaha tárgyalásba kezdett a Moto2-ben motorozó Pol Espargaróval egy esetleges 2014-es szerződéssel kapcsolatban. Az angolt ez különösen felbőszítette, mert egyedül az ő helye válna szabaddá az év végén, így pozícióját féltve alaposan beolvasott mindenkinek.






















Aki ismeri tudja, nem az a diplomatikus, megfontolt fickó, így senki sem lepődött meg. Poncharal azzal hárította versenyzője kirohanását, ha tavaly nem ácsingózik a gyári Ducati-ra, és nem hagyja magát szívatni, most élő, kétéves szerződésük lenne, de mivel nem így történt, csak egy évre hosszabbítottak. Viszont egy ilyen hétvége után nem hiszem, hogy a Yamaha kételkedne a képességeiben. Bízom benne, hogy munkakönyv helyett inkább azon gondolkodnak, miként kaphatna gyári motort.

Gondolom Poncharal is megenyhült, versenyzőjétől a legszebb ajándékot kapta, a csapat hazai versenyén ott álltak a dobogón. A Tech3 egyébként nemesebb célokra is felhasználta a hazai futamot. Olajbeszállító szponzora, a Motul által alapított karitatív szervezet, a Motul Corazón Foundation matricáját ragasztotta motorjaira. Az alapítvány 10 és 18 év közötti hátrányos helyzetű fiatalokat segít.

A futam után vált hivatalossá, az Aspar csapat CRT versenyzője, Randy de Puniet Motegibe utazik, ahol a Suzuki új MotoGP prototípusát teszteli. Ezek után nyilvánvaló, hogy a közelmúltból ismert Dorna-Suzuki meccset nagy meglepetésre a Dorna nyeri. A japánok saját csapattal akartak visszatérni a világbajnokságba, de Ezpeleta ezt nem javasolta. Véleménye szerint a jelenlegi csapatfelhozatal közül kell választani a Suzukinak, és integrálódni a mezőnybe.

A hétvége sajnos ismét tartogatott számunkra egy szomorú évfordulót. Negyven éve történt a motorversenyzés egyik legmegrázóbb balesete, amikor a monzai futamon Jarno Saarinen és Renzo Pasolini meghalt. Az alábbi két videóval emlékezünk a legendás versenyzőkre.

Jarno Saarinen (1945-1973)

Az utolsó kör - Renzo Pasolini

Végeredmény


1. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team

2. Cal CRUTCHLOW GBR Monster Yamaha Tech 3

3. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team

4. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team

5. Nicky HAYDEN USA Ducati Team

6. Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini

7. Jorge LORENZO SPA Yamaha Factory Racing

8. Michele PIRRO ITA Ignite Pramac Racing

Világbajnokság állása

1. Dani PEDROSA SPA 84 pont

2. Marc MARQUEZ SPA 77 pont

3. Jorge LORENZO SPA 66 pont

4. Cal CRUTCHLOW GBR 55 pont

5. Valentino ROSSI ITA 47 pont