2018.07.25. 14:00

A MárkAszerviz B csapataként kezdtük, aztán mi lettünk az A. Bár már Micimackó is megmondta, hogy Tilos az Á, olyan átigazolási hullámot még TB csapat nem látott, amivel összeraktuk magunkat.

Ez is egy baromi bonyolult sztori, csekkoljátok a SpeedFright ábráját, amiben kiderül, hogyan lett a MárkASzervizből két csapat, aztán a MárkASzervizből és a SpeedFrightból egy, és hogyan igazolták össze-vissza a csapat nélkül menő top pilótákat. A két csapat bár közös tőről származik, érzek köztük feszültséget, amiből heves harcok lehetnek a pályán! Titkos forrásom azt mondta, hogy a MárkASzerviz és a MárkAfüggetlen szakítása eleve abból eredt, hogy az egyik csapat idén nyerni akar, a másik meg szórakozni, aztán a szakítás után a szórakozni vágyó csapatnak egyetlen célja lett: megkúrni a nyerni akaró csapatot. Amúgy idén a MárkAfüggetlen lett a Totalbike24 Real Madridja, akik utánpótlás-nevelés helyett nagy nevek leigazolásával építenek Top10-gyanús alakulatot.

Zoli. Ex MárkAszerviz. Régóta sündörög a pályán, MZ kupában döntötte a gépet és a körrekordokat, tavaly ugrott be a csapatba, és olyat ment, hogy balgaság lenne nem betenni idén is. A csapat – de lehet, hogy az egész verseny – egyetlen nyugdíjas indulója. Aranykezű szerelőnkkel, Zsombival minden eddigi verseny után, kabalából nyomtak egy közös kört, de a kép ne tévesszen meg senkit, mindketten a lányokra buknak, Zoli ráadásul szabad is.

Krisztián. Ex Race Face. A legifjabb, legkönnyebb, szóval egyszerűen a leg... Mondjuk robogón még nem láttuk, de azt mondják, csak a hátsó lámpáját néznénk, úgyhogy bevettük. Rendkívül lelkes, például kifejezetten szeretne részt venni a rajt utáni tülekedésben, amiben mi, nyuggerek már kevésbé. Meg aztán neki még a szeme is jó, lát sötétben, és mivel állandó délutános-estés, nem is alszik el éjszaka. Ideális.

Szabi. Ex PwC Nyélgáz. A 2015-ös Visontai 3. hely annyira a fejébe szállt, hogy azóta is dobogón alszik, és a bukót még hajmosáshoz sem veszi le magáról. Annyira megbízható minden területen, hogy a tavaly Kecskeméten elvérzett motorhoz és a PwC-hez azóta is ragaszkodik. A PwC Nyélgáz csapatfőnökeként érkezett hozzánk, ráadásul hozott motort és szponzort is. Hétköznap nagyrobogózik, de amint megérzi a kétütemű szagát, nyélgázra vált, és csak keresztben fekvő Sturcz Antik tudják megállítani. Idén ígérete szerint senkin nem fog áthajtani, cserébe majd dudál, hogy elengedje mindenki.

Miki. Ex MárkAszerviz. Szebb napokat látott híradós műsorvezető. Mondjuk a híradók is láttak szebb napokat. 10 év súgógép-olvasás alatt kiválóan megtanult előre nézni és egy pontra fókuszálni. Kár, hogy a pályán vannak kanyarok is. Ez azért különösen nagy gond, mert a négyesből egyedül ő nem ment még ezen a pályán, a tavalyi versenyt holmi vizes világbajnokságra hivatkozva kihagyta. Zolihoz hasonlóan ő is facér.

Háttércsapatunk változatlan. Zsombor a legjobb szerelőnk, aki idén már Endre társa lesz a pálya melletti számolgatásokban, taktikázásban és táblázásban. Viki főz ránk, ráadásul a leggyorsabb köridőnk tulajdonosa állítólag megnézheti a cicijét. Motiváltak vagyunk, na.

Ugyanitt egyedülálló, hosszúcombú grid görlök jelentkezését várjuk.

Lányok, itt csekkolhatjátok őket Facebookon!

Támogatók: