A világ összes motorversenye nála fut össze

Interjú: Fabio Muner, a FIM sportigazgatója

2018.10.30. 06:46

Este hét óra, az FIM elnöke, Vito Ippolito bevásárlószatyorral a kezében hazaindul, de a sportigazgató lelkes, megkezdi az esti műszakot. Fabio Muner 2017 óta felel mindenért a szövetségben, ami sport. Mivel a Nemzetközi Motorsport Szövetségről beszélünk, nem nehéz kitalálni: ő áll mindenek felett, a szálak nála futnak össze. A negyvennégyéves szakember Triesztből érkezett, és a motorgyártás, valamint motorsport berkein belül az ipar szinte minden részén dolgozott már vezetőként, most pedig épp azon ügyködik, hogy a szövetségre aktív partnerként, ne elszeparált irodaházként gondoljanak az érintettek.

Triesztből a motorsport fellegvárába. Mégis, hogy lettél motoros?

Fabio Muner: Tizenhárom éves korom óta rajongok a motorokért. Ennek eredete nem tisztázott, mert bár szülővárosomban, Triesztben rengeteg motor és robogó volt, a családunkban ez tiltott dolognak számított. A százhuszonötös-éra aranykorszakában voltam fiatal, megannyi könyörgés után a család végül beleegyezett, és kaptam egy Piaggio Bravót. Ezt követte csomó endúró, majd az első komolyabb motorom egy Yamaha WR250 volt, ezután pedig egy használt hatszázas Ducati Monster, amivel óriásit buktam pár nappal az államvizsga után. Majd amikor az Apriliának dolgoztam, egy Aprilia RSV 1000 R-rel jártam. Most egy Triumph Thruxtonom, és egy '74-es Harley Shovelhead-em van, de ezek az olaszországi garázsomban állnak, ezért viszonylag ritkán használom őket. A családban senki nem versenyzett, vagy hasonló, én is csak a hétvégi pályanapokon motoroztam. A múltam könnyen lekövethető, először terepeztem, utána pályáztam, manapság pedig inkább az öreg klasszikusokért rajongok, kevesebb lóerővel, kényelmesebb üléssel.

Mesélj valamit a hátteredről, valamint szakmai múltadról.

F.M.: A trieszti egyetemen diplomáztam politikai tudományok és marketing szakon. A szakmai pályafutásom az Apriliánál kezdődött termékmenedzserként, ahol a kiegészítőkért feleltem. Ezt követően szerződtem Milánóba a Pirellihez, ahol key account manager voltam, és a fejlesztési, értékesítési részlegen dolgoztam olyan olasz gyárakkal, mint a Ducati és az Aprilia. Ezután a gyár felajánlotta, hogy költözzek Párizsba, ahol marketing menedzser voltam 2008-ig. Abban az évben elvettem feleségül a trieszti barátnőmet, az esküvőt Párizsban tartottuk, majd kaptam egy lehetőséget a Dainesétől, és visszaköltöztem Olaszországba. Itt lettem először a gyár marketing és kommunikációért felelős igazgatója, majd versenyzésért felelős menedzser-igazgató, ahol az összes olyan sport hozzám tartozott – MotoGP, mountain bike, sí – amelyben a gyár érintett volt. Persze a versenyzés kilencven százalékát a MotoGP vitte, évente legkevesebb tíz versenyre elutaztam, és a kedvtelésemnek élhettem. 2008-2017-ig dolgoztam a gyárnak, majd egyszer az egyik ismerősöm felhívott, és viccesen megjegyezte, hogy keresett valamit az FIM weboldalán, és a munkatársak között egyetlen arckép hiányzott, az enyém. Persze elkezdett foglalkoztatni a dolog, láttam egy álláshirdetést náluk, felvettem a kapcsolatot az ügynökséggel, akik végül örültek, amikor kiderült, hogy a szakmai múltam teljesen megfelel. A választási procedúra persze nem volt egyszerű, de a bizottság végül engem választott, és kinevezett. Így lettem 2017-ben az FIM sportigazgatója.

Hét rész-szervezet tartozik a vezetésem alá, amely gyakorlatilag a teljes versenyágazatot lefedi. Ilyen a CCR: MotoGP, Superbike, Endurance, Sidecar, vagy például a CMS: MXGP, Sidecarcross, Supermoto és így tovább...

Ezeken kívül van még a sportért felelős bizottság, valamint a technikai bizottság. A hozzánk tartozó emberek feladata a kapcsolattartás, és az FIM szabályok betartatása a nemzeti szervezetekkel, lebonyolítókkal, promóterekkel. Közben nézzük a naptárat, és próbáljuk úgy összeállítani, hogy az mindenki számára megfelelő legyen, valamint betartatjuk a technikai előírásokat, és közben finomítjuk folyamatosan a szabályokat, hogy minden gördülékenyen működjön, a versenyek pedig minél élvezhetőbbek legyenek.

Az egészségügyi igazgató és -bizottság például a sportért felelős bizottság alá tartozik, az egészségügyi igazgató feladata, hogy a helyi orvosokat és pályabírókat segítse, egyszóval minden olyan pályán tartózkodó személyt, aki nem rendelkezik FIM licensszel. A technikai vonalon hasonló a felállás. Talán érezhető, mennyire komplikált összehangolni mindent, nagyon komoly háttérmunka folyik.

Milyen emlékeid vannak a Dainese-nél eltöltött időről?

F.M.:  Rendkívül szépek, és a kapcsolatom a mai napig jó Dainese úrral, az alapítóval . A legfontosabb, amit tőle tanultam, hogy nincs lehetetlen. Amit elképzel, és amiben hisz, megvalósítja. Gondoljunk csak az elektromos légzsákra. A biztonság számára szent és sérthetetlen, mindenek felett áll, így azt hiszem, ettől jobb útravalót nem kaphattam volna. A természetből vett inspirációit pedig a mai napig elképesztőnek tartom. Zseniális elme.

Milyen versenyzőkkel ápoltál jó kapcsolatot?

F.M.: Semlegesnek kell maradnom természetesen, de Nicky Haydennel, és Luis Salommal például rendkívül jó volt a viszonyom. Pedig Nicky-vel nem indult egyszerűen a dolog, de nagyon megkedveltük egymást. Rengeteget kaptam ettől a sporttól, de nagyon sokat el is vett tőlem. Marco Simoncellivel és a családjával is jóban voltam, Luis Salom családjával szintén. Ezek nem egyszerű pillanatok. Rossival való kapcsolatom más, vele inkább mindig a munkára koncentráltunk, ő egy nagyon precíz, minden részletre gondosan odafigyelő ember, akinek az élethez való hozzáállása is teljesen más. Nagyon pozitív és intelligens, a legnagyobb motiváció őt nézve pedig az, hogy mindenki tudja, nem a pénzért motorozik, hanem mert élvezi, és a legboldogabb akkor, ha dobogóra állhat. Amit tett a motorsportért és az utánpótlásért az elmúlt években, egészen bámulatos.

Hiszem, ha van egy professzionálisan felépített utánpótlásprogram, az eredményeknek előbb-utóbb jönnie kell. Hasonló, mint amit Emilio Alzamora kezdett anno Spanyolországban. A Dorna részéről emiatt nemes gesztusnak tartom a nemzeti tehetségkutató programokat, mint például a British Talent Cup, vagy az Asian Talent Cup, mert kulturális különbségeket és falakat bontanak le. Minden kultúrának megvan a saját motorsportja, de az átjárás nem kizárt. Attól még, hogy a lengyelek például zseniális salakmotorosok, nem zárhatjuk ki, hogy tíz éven belül nem lesz valakiből remek gyorsasági versenyző. Ezért fontos, ha minden régiónak van egy saját, profin felépített utánpótlás programja. Ettől függetlenül jó érzés, hogy egyes nemzetek mennyire kiemelkednek bizonyos ágazatokban.

A jégmotor még létező dolog?

F.M.: Hogyne, Ice Gladiator néven fut, és egyszer mindenkinek látnia kell. Idén voltam először, de nem tudtam betelni vele, tátva maradt a szám. Ebben például nagyon jók az oroszok. De az FIM a saját szemszögemből mindenképp álommunkahelynek számít, mert aki szereti motorokat és a sportot, ez maga a paradicsom. Eleinte persze az általam is ismert ágazatokat vettem górcső alá, de az enduro, mint a motorsportok hercegnője, a triál, az MXGP, vagy a SX világbajnokság egytől egyig kiemelkedő nívóval bíró rendezvények, melyek emberek millióit vonzzák a pályák mellé évről évre. Fantasztikus érzés ezeket egytől egyig látogatni, felügyelni, felelőtlenség lenne bármelyiket kiemelni.

Mi a véleményed a TT-ről?

F.M.: A közúti versenyek szellemisége összeegyeztethetetlen az FIM nézeteivel, leginkább a biztonság szempontjából, így nem követjük őket. Ennek ellenére a Dainese-időkben a TT-t kiemelten figyeltem, hisz részben mi voltunk a főszponzorok. Emellett pedig Guy Martin nagy szerepet játszott az utcai ruhákba szerelt légzsák kifejlesztésében.

Miért döntöttél úgy, hogy az FIM-hez igazolsz?

F.M.: Új kihívásra vágytam, ennyi idő után úgy éreztem, ismerem a céget, és szerettem volna elhagyni a komfortzónám. Ismét szerettem volna kipróbálni önmagam, és a nemzetközi karrier is kecsegtető volt. Így, hogy Olaszországból Svájcba költöztem, egy komplex projektet vállaltunk magunkra a feleségemmel. De szerencsére mindenben támogatott, az otthoni lét stresszmentes volt addig is, amíg külön éltünk. Nevelte a fiúnkat, és egyedül oldott meg mindent, örültem, ha kéthetente hazajutottam. A döntés közös volt, mert tudta, akkor érzem jól magam, amikor a professzionális karrierem is teljes. A kinevezésem után egyedül érkeztem, de szerencsére ismét teljes a család, szeptembertől ők is itt élnek. Persze sokan hiszik, ez egy könnyű munka, hiszen mást sem csinálok, mint motorversenyre járok, de ez nem igaz.

Egyrészt minden egyes alkalommal stresszes, amikor elhagyom az otthont, másrészt a hétvégék a versenypályákon sem mindig egyszerűek. Ez nem úgy van, hogy hétvégén dolgozom, hét közben pedig pihenek, sokkal inkább az a menetrend, hogy hét közben estig az irodában vagyok, egyeztetek, tervezek, majd hétvégén elmegyünk a versenyre, ahol a munka folytatódik. És persze azt sem szabad kihagynom, hogy nekem teljesen új felállásnak számított egy olyan cégben dolgozni, ami nem profit alapon működik, hiszen egy nonprofit szervezetről beszélünk.

Mi a feladatod egészen pontosan?

F.M.: Sportigazgatóként a hozzám tartozó versenyigazgatók és technikai igazgatók munkáját koordinálom, és próbáljuk kitalálni, miként lehetnének még jobbak a bajnokságaink. Nincs hétvége verseny nélkül, de mérlegelni kell. A szezon decemberben kezdődik, és a következő év decemberéig tart a különböző bajnokságokat együttvéve. Ez ötvenkét versenyhétvégét jelent, és előfordul, hogy egy hétvégén több ágazatban is rendeznek futamokat. Ilyenkor általában egyeztetek az igazgatóimmal, és eldöntjük, kinek van rám nagyobb szüksége. Ez persze attól is függ, van-e valahol megoldandó probléma, esetleg egy fontos találkozó, bármilyen ülés, vagy akár gyári megjelenés vezetői részről, mert egyértelmű, hogy ilyenkor ott kell lennem. De a munkatársaim fantasztikusak, mindig találunk megoldást a problémára.

Milyen terveid vannak?

F.M.: A középtávúak leginkább arra épülnek, hogy teljesítsem mindazt, amiért leszerződtettek. Úgy gondolom, ennek apropója az volt, hogy szerettek volna valakit, aki a versenyszférából érkezik, professzionális megközelítésből nézi át a dolgokat, és fejleszti a jelenlegi szintet minden téren. Gondolok itt akár a szövetség belső munkájára, akár a megjelenésekre. Persze óriási szerencsém van, mert rendkívül alázatos emberekkel dolgozhatok együtt, akik mindenben segítenek, én pedig arra koncentrálhatok, hogy egy komplex folyamattá fejlesszem a jelenlétünket. Igyekszem minél több gyártót bevonni a folyamatokba, és itt nem csak a motorgyárakra gondolok, hanem a ruházati cégekre is, egyszóval mindenkire, aki érintett a sportban. Szeretném elérni, hogy az FIM, mint szervezet, aktívan jelen legyen mindenütt. Persze sokat segít mindebben a környék, hiszen a Lausanne és Genf között húzódó rész a sportszervezetek fellegvára. Mivel nagy kosárlabda rajongó vagyok, sokat találkozom a FIBA munkatársaival, mert hasznosnak érzem, ha tapasztalatot cserélünk más sportból érkező emberekkel is. Ezen kívül rendszeresen találkozunk az FIA képviselőivel Genfben, akikkel sokszor megvitatjuk például a pályán található festéseket, vagy szalagkorlátokat.

Hosszú távú tervekről a profi világban azért annyira beszélni nem lehet, de egy proaktív gondolkodással igyekszem elérni, hogy a szervezet minél inkább fejlődjön. Az FIM egyébként minden tekintetben elkötelezett társadalmi közegnek számít, hiszen rengeteg önkéntes is dolgozik nekünk, csak mert a motorsport megszállottja. A versenyzőink pedig nem lehetnének szupersztárok, ha ők nem lennének, ezt is kommunikálni szeretném. A motorsport iránti elhivatottság egészen elképesztő tömegeket képes mozgósítani, amit nekünk óvni és tisztelni kell.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.