2011.05.09. 12:09

Eugene Laverty és a Yamaha sikereinek örülhetett a közönség a monzai SBK hétvégén: a brit a kategória újfiúja, mindössze negyedszerre ült az R1-en versenykörülmények között, félelemérzetéről, vagy inkább annak hiányáról legendákat tudna mesélni a Supersport mezőnye. Bár egyáltalán nem állt neki a zászló, mind a két verseny aranyát behúzta, miközben olyan formátumú embereket nyomott le test a test ellen, mint a hétvége abszolút esélyese, a címvédő Max Biaggi, vagy a MotoGP-ben nevelkedett Marco Melandri. Az SSP-ben is Yamahával értek be elsőnek – itt Tóth Imre sajnos nem szerzett pontot, Németh viszont igen. Győrfi Alen a stock kategóriában küzdött.

7

Senki nem számított Lavertyre. Egy időmérőn brillírozó, címvédő, már régóta nem nyert és emiatt lassan mindenkivel összevesző Max Biaggi ellen elég nehéz élnie bárkinek is, ráadásul a brutális vonalvezetéssel, tréfás kigyorsításokkal és az utánuk következő végtelen egyenesekkel teli monzai aszfaltcsík – mióta létezik az RSV4 – hagyományosan Aprilia pálya. Ehhez képest mindössze egy dobogót jegyez az olasz, alig tér haza több ponttal, mint a lábujját törő Haslam – ez pedig a jelen körülmények között, különösen az összpontszám és annak változásai tükrében felér egy vereséggel. Biaggi érzi, hogy a címvédés gondolata beszappanozott angolnaként csúszik ki a kezei közül, és emiatt, pontosan emiatt megy egyre magasabbra a pumpa az olaszban, ha nem sikerül valami. Bármi.

4

Pedig mind a két versenyen győzhetett volna. Az elsőnél remekül kapta el a rajtot, a Corser-Laverty-Biaggi trióból az öreg Corser hamar lemorzsolódott. Laverty diktálta a tempót, Max első kereke közvetlenül ott volt a Yamaha hátsója mögött körökön keresztül: mi azt hittük, brit-olasz meccs lesz a győzelemért, Haslam és Melandri viszont nem.

5

Eleresztettek néhány repülőkört – a mezőny legjobb ritmusában mozogtak ekkor –, hamar rá is rontottak Biaggira, aki szemmel láthatóan nem bírta a szimultán támadó és védekező játékot: körről-körre ugyanazt a sikánt rontotta el rútul, ahol rendre meg is előzték mind a ketten.

3

Közben persze a pimaszul szökő Laverty folyamatosan építgette fel előnyét, és miután Max összeszedte magát, és lerázta Melandriékat, a yamahás már árkon-bokron túl volt.

A második futam teljesen másról szólt. Biaggi remekül kapta el a rajtot, már a második körben átvette a vezetést. Látszott a Kalózon, hogy ezúttal nem lesz kegyelem. Mögötte Melandri, Laverty és Fabrizio hajtottak keményen – az előző versenyen nagy pillanatokat megélő Haslamot Jonathan Rea ütötte ki még az első kanyarban, lábujját törte, de állítja, nincs gond.

1

Szépen ment a komplett élboly, de MadMaxnél leszállt a vörös köd: gejzírként tört előre minden kanyarkijáratnál, parittyaként futtatta körbe az Apriliát a parabolikán, és mindeközben agyonvert mindenkit. A biztos győzelmet a versenybíróság vette el tőle: a célegyenes utáni lassítóhoz túl gyorsan érkezett, kicsit el kellett hagynia a pályát. Nem is ez lett volna a baj – hiszen azt a kanyart levágták aznap húszan húszféleképpen –, de a bírák szerint Biaggi a biztonsági fehér vonalat keresztezve érkezett vissza az aszfaltcsíkra, ami szigorúan tilos és balesetveszélyes.

A boxáthajtásos büntetés után a tizenegyedik helyre csúszott vissza az olasz, végül a nyolcadik helyre szépített. A végső győzelemért Melandri és Laverty mentek ölre, Marco újabb futamgyőzelme a legutolsó kanyarban ment B-vágányra: amikor kicsit kiszélesítette a bejárati ívet, csapattársa azonnal lecsapott és végül három tizeddel megnyerte a versenyt.

Halványabb hétvégén van túl az összetettet vezető Carlos Checa, aki összességében pozitívan értékeli a kilencedik és tízedik helyeket – különösen, hogy utóbbit motorhiba ellenére szedte össze. Biaggi és az Aprilia vezetése persze mérgesek. „Nem tudunk elsiklani afelett, hogy a levágás miatt Max egyáltalán nem kerül előnybe a többiekkel szemben.” – mondta Gigio Dall'Igna csapatmenedzser. „Egy olyan hibánál, amit 330 km/h-nál vét az ember, és a biztos bukást kerüli el vele, elég nehéz még arra is figyelni, hogy milyen vonalakat keresztez az ember.” Biaggiék most már természetesen a következő futamra koncentrálnak, de az év végén biztosan hiányozni fognak nekik azok a pontok, amit mostanáig elvesztettek.

Eredmények, első futam:

1. Eugene Laverty IRL Yamaha WSBK YZF R1

2. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +1.575

3. Leon Haslam GBR BMW Motorrad S1000RR +3.078

4. Marco Melandri ITA Yamaha WSBK YZF R1 +3.255

5. Michel Fabrizio ITA Suzuki Alstare GSX-R1000 +11.812

6. Jonathan Rea GBR Castrol Honda CBR1000RR +12.371

7. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +13.280

8. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +17.419

9. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1098R +17.569

10. Jakub Smrz CZE Effenbert Liberty Ducati 1098R +18.420

11. Ayrton Badovini ITA BMW Italia S1000RR +20.031

12. Sylvain Guintoli FRA Effenbert Liberty Ducati 1098R +20.405

13. Tom Sykes GBR Kawasaki RTS ZX-10R +26.693

14. Maxime Berger FRA Supersonic Ducati 1098R +38.429

15. Ruben Xaus ESP Castrol Honda CBR1000RR +40.164

16. Noriyuki Haga JPN PATA Aprilia RSV-4 +49.081

17. Mark Aitchison AUS Pedercini Kawasaki ZX-10R +57.930

18. Fabrizio Lai ITA Echo CRS Honda CBR1000RR +1min 03.039

Eredmények, második futam:

1. Eugene Laverty IRL Yamaha WSBK YZF R1

2. Marco Melandri ITA Yamaha WSBK YZF R1 +0.327

3. Michel Fabrizio ITA Suzuki Alstare GSX-R1000 +2.466

4. Noriyuki Haga JPN PATA Aprilia RSV-4 +2.583

5. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +4.202

6. Ayrton Badovini ITA BMW Italia S1000RR +10.865

7. Sylvain Guintoli FRA Effenbert Liberty Ducati 1098R +11.038

8. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +18.724

9. Joan Lascorz ESP Kawasaki Racing ZX-10R +20.093

10. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1098R +20.376

11. Tom Sykes GBR Kawasaki RTS ZX-10R +21.111

12. Ruben Xaus ESP Castrol Honda CBR1000RR +28.608

13. Roberto Rolfo ITA Pedercini Kawasaki ZX-10R +33.459

14. Mark Aitchison AUS Pedercini Kawasaki ZX-10R +42.810

15. Fabrizio Lai ITA Echo CRS Honda CBR1000RR +55.759

A Supersport versenyét hatalmas előnnyel nyerte Chaz Davies az R6-os Yamahával. Tóth Imre sokáig kiváló helyeken motorozott (és a szabad- és időmérőedzéseken is remekül ment), azonban technikai probléma miatt feladni kényszerült a viadalt. Németh Balázs kicsit hátrébbról verekedte magát előrébb, végül igazi motorversenyben, vállat a vállnak döntve, két másik motoros esését kihasználva, parázs harcban jött be 15-nek.

CQ8J0765

A Superstock1000-ben Győrfi Alen egyre javuló időkkel várta a versenyt, a warmup-on mutatott teljesítménye külön bizakodásra adott okot. A futamot néhány kör után félbe kellett szakítani – mivel egy BMW motorjából elkezdett ömleni az olaj, amin négyen estek el –, a második rajt után Győrfi egyre erősödő köridőkkel végül a 23-ik rajthelyről a 16-ik pozícióban érkezett meg.