A legizgalmasabb verseny titokban zajlik

2011.07.29. 07:31

Egy nem elhanyagolható szotyolahéj-kupac mellett üldögélünk Heszler Feri bácsival. A túloldalán az elhagyott kunmadarasi katonai reptér zötyögős betonpályája, most éppen egy veteránmotorkerékpár megbízhatósági verseny célegyenese. Feri bácsi egyre izgatottabban nyúl a zacskóba, már csak négy óra van hátra az idei huszonnégy órás futamból, de kedvenc pannóniás csapatunk még mindig nem lehet biztos a győzelmében.

A szerelők az MZ-sek és a pannóniások közti véres szembenállásról beszélnek, miközben nem ritka, hogy a magyar motorra keletnémet rugóstagokat szerelnek, de mindez fordítva sem elképzelhetetlen. Amikor pedig valamelyik csapatnak komolyabb technikai gondja akad, általában kiderül, ezek az emberek valójában régi barátok és számíthatnak egymásra.

Ebből a furcsa sporteseményből soha nem lesz tömegrendezvény - jut eszembe, ha arra gondolok, hogy a környék országútjai eső után itatóvályúvá változnak, napközben sem nagyon látni embereket a településeken, a verseny résztvevői pedig azt mesélik, négy helyen is hiába akartak cigarettát venni, sehol nem kaptak. A kocsmárosok és boltosok tapasztalatból tudják: ahol dohányárut tartanak, oda hamarosan betörnek. Egyszerűen semmi nem stimmel a sok embert vonzó versenyek kliséi közül.

Lehetünk úgy százötvenen, a bozótos mellé települt huszonhét csapattal, a szerelőszemélyzet tagjaival, versenyzőkkel és családtagjaikkal, nőkkel és gyerekekkel együtt. Ilyenkor ők is a gépezet részei. Technikaórai színvonalon fabrikált időeredmény-táblákat tartanak a magasba, amikor átrobog előttünk a mezőny, hogy aki éppen a nyeregben van a két-három, vagy akár négy pilóta közül, tudja, hányadik helyen van éppen, vagy ha ideje kijönnie tankolni. Akinek valahol kifogy a benzinje, akár egy kilométeren át is tolhatja a motort, mert a befejezett körhöz át kell gördülnie az egyetlen modern eszköz, a célvonalon elhelyezett fotocellás kapu előtt.

Amúgy minden kőkorszaki. A résztvevők telemetrikus rendszere a sokszor tizen-huszonéves tapasztalat, a motorok hangjának zsigeri ismerete, és a fék-, motor vagy futómű-problémákat jelző karlendítések. Néha egyszerűen annyi is elég, hogy biztatják őket, gyerünk-gyerünk húzd a gázt tövig. És a versenyzők, akik ezen az egy napon kívül talán motoros futárok, hidegburkolók vagy autófényezők, húzzák is becsülettel, vállból, visszafogott gyorsulás mellett. Ez a sokszor bájos rutintalanság is jól látható a három kilométeres, gumiabroncsokkal jelzett pálya akármelyik kanyarjában, a bokrok közé rejtett visszafordítónál, vagy a hátsó egyenes elején lévő sárfoltnál, amikor hatalmasat perecel valaki, horpadt P10-esén vagy MZ ES250-esén. Miközben csúszik, és lereszeli a padlásról mentett motorkerékpár kiálló alkatrészeit, el sem engedi a kormányt. Végül megáll, a géppel együtt tápászkodik fel, lába máris a berúgón van, megy tovább.

A veteránversenyek közös erénye ez az esetlegesség. Hiszen, aki a mai Magyarországon ilyen futamokon indul, harmincöt éves motorjához általában nem halmozhat fel rettenetes alkatrészkészleteket. Sosem lehet tudni, mikor fogy el az utolsó használható hengerfej, ég ki a szomszédtól tegnap kölcsönkért gyújtótrafó, vagy reped ketté az amúgy is bizonytalan minőségű villahíd. Nem csak gyorsnak kell lenni, de kitartónak is, az egyik mit sem ér a másik nélkül. Van, aki ezt félreérti és lúzernek tartja a sétatempóban köröző helyi traktoros srácot, aki láthatóan minimálbüdzséből állt rajthoz MZ TS125-ösével. Mivel kevesen vannak a csapatban, néha ő is szerel egy kicsit, vagy hegeszt, fúr, kalapál, ha éppen letört a lábtartó.

A 24 órás mindenre rátesz egy lapáttal. Az egyébként kilencszeres P20 és P21-es Pannónia-tulajdonos Feri bácsi sem véletlenül toporog egész nap az ismerős csapat boksza körül, hiszen bármikor jöhet egy újabb eső, és akkor a két, nyomatékból motorozó hondás kerül előnybe a csak fordulaton élő kétüteművel szemben. Amikor csak szemerkél, semmi gond, a legesélyesebbeket a pannóniázás istenei támogatják. Nem, Mázló Imre itt nem tag, nem is látni a környéken. Nevét a Magyar Motorsport Szövetségéhez hasonlóan nem illik nyilvánosan kiejteni, feleslegesen vonnák feketébe az amúgy kikezdhetetlen hangulatot.

A másfél évtizede, pannóniás rendezvényként indult kunmadarasi futamon Ölbei László és Frecska János az igazi sztárok. Most már bőven vannak MZ-s indulók is, akik szintén a hetvenes évek közepénél nem újabb járgányokkal állnak rajthoz, de ők ketten olyanok, mintha Mick Jagger közösen örömzenélne Paul McCartneyval. Keveset beszélnek, de mindig van a kezükben legalább egy villáskulcs vagy cigaretta. Képtelenségnek tűnik, de egész nap talpon vannak, várják a kétóránként esedékes cseréket, és persze a műszaki hibákat. És azok jönnek is menetrendszerűen.

Először csak a feszültségszabályozó kap a kelleténél több sáros esővizet a hátsó kerék felől. A következő alkalommal, úgy éjfél körül viszont már percekig tanakodik a magyar veteránversenyzés kétkezi agytrösztje, mert kihagy az egyik henger. Végül kiderül, egy kondenzátor szakadt le a vázról a tank alatt, így újabb kábelkötegelők költöznek tucatnyi társuk mellé. Az egész motor egyedi építésű, és ahogy Ölbei megjegyzi, jobb, ha a direkt erre a versenyre összelegózott motorblokkba nem nézünk bele.

Zseniális szerkezet a kéthengeres Pannónia, de eredetileg sok rossz minőségű alkatrész volt benne, rendesen fel kellett javítani, hogy kibírja az ezernyolcszáz zötyögős kilométert, és a három pilóta, az MZ-kupás Sárvári Zsolt, Baló Tamás és Szabó Szilveszter, illetve az ifjabb Frecska eltérő stílusát. A srácok túlélésre mennek, de közben rettentő gyorsak. Már nem is állunk a célegyenes mellett, mert pontosan tudjuk, mikor húz el százötvennel az öreg P20-as. Aki eddig nem hallotta, most megismerheti, milyen az, amikor egy ősrégi magyar motor kilencezren üvöltve oktatja a mezőnyt.

Én is ezt teszem, aztán elnyom az álom az autó anyósülésén. Elalváskor és ébredéskor is ugyanazok zümmögnek el a bepárásodott ablak előtt. A tempó nem változott, most is az Ölbei Pannónia futja a leggyorsabb köröket, az MZ-k és a többiek nem tudják megszorítani, stabilan megy két perc alatt három kilométert. Néhányan mégis előtte vannak. A csapattagok szeme alatt most az utolsó órákban körülbelül annyi karikát látni, mint az autópálya mellett az elalvás veszélyeire figyelmeztető óriásplakátok rajzfilmfiguráján.

Ők mégis képben vannak, reggelire benyomják a lecsót, felébresztik az éppen alvó versenyzőt, aki már nem tudja, álmodta-e a futamot, vagy el sem aludt. Újra magára rántja olajfoltos, széthorzsolt bőrruháját, duct tape-pel rögzíti a csizma csatjait és segít az időközben csattogva érkező motor tankolásában. Nem feladatot teljesít; éppen azért hajt, hogy ledolgozza a hajnali gyertyakilövéskor keletkezett tízkörös hátrányt. Megszületik a futam legjobb köre, az emberfeletti egyötvenöt, és mire Feri bácsi végez az utolsó szotyolával, az eldugott vidéki motorverseny új bajnokokat avat.

Összesített eredménylista

Csapat                           Körszám Motortípus
1.ENVI Benzinkutak – P20 - 563   Pannónia P20
2. Crazy Beast                   - 560   Honda CB 250
3. 50-es csapat                  - 536   MZ ETS 250
4. R-Boksz                          - 513      MZ 250
5. 60 Team                         - 508    MZ TS 250
6. 666 Devils MC                - 506   Pannónia T5

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.