Győzelem előtt füstölt el Rossi Yamahája

MotoGP 2016: Mugello

2016.05.23. 12:54

A vasárnapi olasz nagydíjnak végeredményben három hőse van. Az egyik egyértelműen Marc Márquez, aki talán élete legjobb utolsó körét futotta. Zseniálisan motorozott, de még így sem tudta megnyerni a versenyt, mert a másik hős, Jorge Lorenzo, egyszerűen olyan elképesztően kiegyensúlyozott és kitartó versenyzést produkált, ami előtt egyet lehet: fejet hajtani.

A harmadik főhős pedig Valentino Rossi, aki képes volt higgadtan nyilatkozni arról a lehetetlenről, amely pont vele esett meg hazája nagydíján – nem üzente meg a gyárnak, és a csapatnak, hogy szopjanak le egy talicska majmot, amikor a Yamaha úgy füstölte el magát, hogy ő épp a győzelemért csatázott csapattársával.

Legutóbb 2007-ben, Misanóban történt hasonló az olasszal, amikor a nyolcszázas Yamaha pneumatikus szelepvezérlése megadta magát. Bár hivatalos hírek még nincsenek a következményekről, mondott már le Japánban közlekedési miniszter ettől sokkal kevesebbért.

Főleg a vasárnapi bemelegítő edzésen történetek után érdekes ez. Intő előjel lehetett volna a yamahás csapatvezetésnek, amikor Jorge Lorenzo alatt, Rossihoz hasonlóan szintén elfüstölt a blokk, a spanyolnak egyszerűen az volt a szerencséje, hogy a tervezettnél egy körrel tovább maradt kint a bemelegítő edzésen.

Elvált asszony

Szinte felrobbant az internet, amikor szombat este különböző fotók jelentek meg a kvalifikációs edzést követő megszokott óraátadó ceremóniájáról, amelyen az edzéselsők karórákat kapnak. A legviccesebb pillanatokat viszont mindenképpen az okozta sok rajongónak, és helyszínen tartózkodó újságírónak, hogy Valentino Rossi attól az Eleonora Pedrontól kapta meg az elsőségért járó órát, aki nem is olyan rég még Max Biaggi feleségeként volt ismert.

Az esemény emelkedett pillanatát Andrea Iannone még azzal is tetézte, hogy a hivatalos közös fotók készítése alatt a háttérben egy szívet mutatott. Persze Biaggi, aki szombat este még épp egy Bianca Atzei koncerten múlatta az időt, vasárnap azonnal felpattant magángépére, és a helyszínre repült, hogy élőben szurkoljon jelenlegi legjobb barátjának, Jorge Lorenzónak.

Ha a csapat hívásának engedelmeskedik, és bemotorozik a bokszba, feltehetőleg nála is versenyen jelentkezett volna a probléma. Viszont minden előzmény ellenére, jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy Rossinak nem cseréltek blokkot a futam előtt, és hagyták elindulni az utólag sokak szerint stikkesnek vélt régivel. Erről persze pontos információ azóta sem érkezett, a gyár és a csapat egyik verziót sem cáfolta vagy utasította el, sőt, néhányan már azt is meglebegtették, hogy Rossi új blokkot kapott.

Néhányan azt feltételezték, nem a Yamaha tehet az egészről, hanem az egységes motorvezérlés bolondította meg a dolgokat, de kár erről addig beszélni, amíg hivatalos információt nem kapunk.

Mindenesetre nem feltételezem, hogy Rossit bojkottálta a saját csapata, még annak ellenére sem, hogy az utóbbi időben egyre többen olyan jeleket véltek felfedezni, hogy a csapatigazgató, Lin Jarvis arca valahogy mindig boldogabb, ha Lorenzo van pozícióban. Persze ez további kérdéseket is rejtegetne magában, mert Jarvis elég régóta a Yamaha embere, vérprofi menedzser, és kötve hiszem, hogy a Ducatihoz távozna az év végén Lorenzóval.

A mugellói futamon minden adott volt egy kerítésszaggató karneválhoz, és talán soha ekkora felhajtás nem előzte meg a toszkán versenyt. Még a helyi szpíker, Giovanni Di Pillo is olyan szívszorító videót posztolt oldalára a futam előtt, hogy az is elrohant jegyet venni, akinek esze ágában nem volt motorversenyre menni. Utólag talán még azt is kijelenthetjük, hogy államtitkári nyelvezettel kifejezve az olaszok kissé túltolták a bicajt, mert szimpla elővigyázatosságból úgy döntöttek, Marquez és Lorenzo mellé testőröket rendelnek, hogy megvédjék őket a rajongók atrocitásától. Szerencsére a két spanyol helyén kezelte a mindig teátrális olaszok viselkedését, és ugyan megköszönték a védelmet, de nyilatkozataikban kifejezték, hogy semmi szükség erre, jól kijönnek az olasz közönséggel.

Rossi is megkapta szokásos egyedi sisakját. Aldo Drudi ezúttal egyszerű grafikai vonalon domborított, az egyszínű sárga tökfödőt óriási Mugiallo felirat díszítette, mellyel Rossi a rajongóinak üzent az irántuk érzett tisztelet jeléül. Az időmérőn pedig akkorát alakított a Rossi-Viñales kettős, amekkorát ember még nem látott. A jövőbeli csapattárs, sokak szerint szándékosan szélárnyékot csinált az olasznak, hogy az megszerezze a pole-t, és akár igazuk volt, akár nem, a kivitelezés tökéletesre sikerült, mert míg Rossi az élről, a spanyol a második helyről várhatta a futamot.

Viszont a szombati eredmény pontosan megmutatta – sárgaláz, és őrjöngő rajongók ide, vagy oda - nincs az a precíz időmérő, és zseniális teljesítmény, amely alapján kicsit is megjósolható lenne egy verseny végkimenetele.

Megemlítve pár szóban a gumikat, a Le Mans-i futam után, ahol szintén a yamahások domináltak Lorenzo-Rossi sorrendben, sokan aggodalmukat fejezték ki a mugellói versennyel kapcsolatban, főleg a nagy sebességgel abszolválandó lejtős szakaszok miatt, mert a francia bukásokból kiindulva, sok jóval nem kecsegtettek a Michelinek. Mindkét gyári Ducati és még Marquez is a kavicságyban végezte, ehhez képest Mugellóban szinte alig láttunk hasonló esetet, még a legfélelmetesebb kanyarkombinációk sem okoztak nehézséget az abroncsoknak, ugyanakkor túlzott óvatoskodásról sem beszélhetünk, mert a mezőny három másodperccel rövidebb idő alatt teljesítette a versenytávot, mint tavaly.

Azt viszont nem tudom észrevették-e, de nekem nagyon úgy tűnt, Andrea Iannone jelenleg a legboldogabb kirúgott MotoGP versenyző. Még a múlt héten gyorsultak fel az események, amikor a Yamahának végre sikerült aláírattatni a felkínált szerződést Maverick Viñales-szel, miután belengették az ifjú tehetségnek, hogy Pedrosával is tárgyalnak. Viñales távozása után a Ducati is bejelentést tett, és nyilvánosságra hozta, hogy nem a világbajnoki címre hajtó Andrea Iannonét választják a nagyágyú Lorenzo mellé, hanem a háttérben sokkal higgadtabban elmuzsikáló Andrea Doviziosót.

És talán ez volt a pillanat, amikor sokan azt hitték, hogy Iannone összeomlik, mások, többek között Aleix Espargaro pedig azt, hogy csapattársa távozását követően a Suzuki felkínál neki valami nagyon komoly szerződést. A várakozásokkal ellentétben azonban egyik esetben sem a papírforma igazolódott, mert a Suzuki inkább felkereste Iannonét, és neki tett neki egy komoly ajánlatot, az olasz pedig összeroppanás helyett inkább boldog. Talán nem véletlen, hiszen ez volt az egyetlen olyan lehetőség volt a számára, ahol úgy tűnik, kimondottan elsőszámú versenyző lesz, és a Suzuki teljesítményét elnézve igencsak bizakodóan tekinthet a jövőre.

Más kérdés, hogy mekkora szerepe volt ebben esetleg Valentino Rossinak. Az utóbbi időben ugyanis többször látták, hogy Rossi eszmecserét folytat ex-menedzserével, a jelenleg Suzukinál csapatvezetőként dolgozó Davide Brivióval. Sokan azt feltételezték, hogy Viñales csábítása miatt egyeztetnek, de utólag, Iannonét behelyezve a történetbe, már az sem kizárt, Rossi épp egy új szövetséges háttércsoport felállításán dolgozik, kiknek végre a segítségére is számíthat, egy esetleges tizedik világbajnoki cím megszerzésében.

Bubi

Még talán januárban kaptam egy levelet a Dainese motorosruha gyártó cégtől, hogy továbbra is perben állnak a legnagyobb riválisnak számító, Alpinestars motoros védőfelszereléseket gyártó céggel, amiért azok saját légzsáktechnológiával ellátott ruhákat értékesítenek, miközben ők megpróbálták levédetni motoros ruhában alkalmazott légzsákfejlesztési szabadalmukat. Az ügy jelenlegi állásáról sokat nem tudok, talán már a pereskedés is véget ért, viszont a minap kapott újabb hírből arra következtetek, a Dainese elérte célját, mert egyre több ruhagyártó cég vásárolja meg tőlük a technológiát, és kerül fel saját logójuk mellé a D-air embléma, amely a légzsák szabadalmilag bejegyzett neve. Legutóbb épp a REV'IT motorosruha gyártó cég vásárolta meg fejlesztésüket a Moto2-ben versenyző Alex Rins számára.

MotoGP Mugello 2016
Végeredmény
1. Jorge Lorenzo SPA Movistar Yamaha MotoGP
2. Marc Marquez SPA Repsol Honda Team
3. Andrea Iannone ITA Ducati Team
4. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team
5. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team
6. Maverick Vinales SPA Team Suzuki Ecstar
7. Bradley Smith GBR Monster Yamaha Tech3
8. Danilo Petrucci ITA Octo Pramac Yakhnich