MotoGP: Sepang 2018

2018 novemberében viszont megtört a jég, és ha az akkori vallomás hiteles, Valentino Rossi életében először, vagy talán másodszor elsírta magát. Pont Malajziában, egy kanyar szélén, azon a pályán, ahol annyi minden történt. És nem akkor, miután elesett, hanem miután öccse, Luca Marini élete első világbajnoki győzelmét szerezte Moto2-esek mezőnyében, és ahol csapata először világbajnok lett ugyanabban a kategóriában Pecco Bagnaia révén. Egy napra mindez talán sok volt. Rossi évek óta dolgozott ezért, egyrészt gondolok itt a helyi utánpótlás gondozására, másrészt arra a munkára, amivel féltestvére világbajnoki szereplésére koncentrált, és töretlenül hitt benne akkor is, amikor sokan már csak legyintettek.

Az alábbi cikket képtelen vagyok megírni objektíven, nézzék ezt most el nekem.

2010-et írtunk, amikor egy svájci magazintól lehetőséget kaptam, hogy elkészítsem a világ első interjúját Luca Marinivel, aki akkor tizenhárom éves volt. Illetve az első olyan interjút, mely személyesen készült, mert előtte emailben meginterjúvolta még az a Matthew Birt, aki jelenleg a MotoGP szakkomentátora. Ezért néhány hét felkészülési időt követően, mely leginkább levelezéssel telt, elutaztam Tavulliába, hogy interjút készítsek a titokzatos gyermekkel, aki Rossi féltestvére. Az interjún részt vett még az apja, Massimo, a szállásadó tolmácsunk Raffi, a helyi fotós Amato, a Rimini környéki minimotoros oktató-legenda, Tiziano, valamint kísérőm, Balázs. Érdekes este volt, együtt lógtunk vagy hét órát, de mindvégig azt éreztem, hogy ez a srác valahogy teljesen más, mint Rossi. Nagyon tudatosan készült mindenre, az életre, a tanulásra, a motorozásra, a focira. Egy valamiben értett mindenki egyet, hogy nem szabad sietnie, és le kell venni a válláról a nyomást, hogy ő Valentino Rossi féltestvére. Azt hiszem, talán ez volt az, amelybe a legnagyobb energiát fektették, mert az oktatólegenda, Tiziano véleménye már akkor is az volt, hogy Luca az elmúlt húsz év egyik legtehetségesebb versenyzője, egyedüli problémája az lehet, hogy magasra fog nőni.

Akkor ez még nem látszott, sőt, de ezek az oktató fickók valahogy mégis meg tudják mondani, csillagállásból, alkar hosszúságból, mittudomén honnan, de megy nekik, legalább úgy, mint Bronx mélyén egy boxedzőnek megtalálni azt az utcagyereket, akiből később világbajnok lehet. Luca Marini tehát hosszú utat járt be, hosszabbat, mint egy tehetséges versenyző általában, de végül 2018 novemberében, épp a sepangi pályán megszerezte élete első győzelmét. Bagnaia szintén itt ért révbe, talán nincsenek véletlenek. Tíz évvel azután, hogy Marco Simoncelli a sepangi pályán világbajnoki címet szerzett, és Valentino Rossival együtt örült a levezető körben, most Bagnaia ugyanott, ugyanúgy Rossival ünnepelt, mint a versenyzője.

Mi ez, ha nem körforgás?

Ezek után talán önök is megértik, mi történt a hétvégén, és mi lehetett az a pont, hogy Valentino Rossi életében először elsírta magát. Túlcsordult minden.

Most pedig következzen a személyes érintettség második része.

Tíz éve annak, hogy Marco Simoncellivel interjút készítettem. Életemben először készítettem interjút MotoGP versenyzővel. Néhány hónappal később világbajnok lett, én pedig büszke voltam, úgy éreztem, egy olyan ember a világ közepe, akit kicsit ismerek. Simoncellit Sepangban koronázták világbajnokká, és ezen a pályán lelte halálát 2011-ben.

Azt hiszem, egészen addig ez volt Valentino Rossi egyik legkedvesebb pályája, szinte csak jó emlékek kötötték oda. Világbajnoki címek, nagy győzelmek, egyetlen motorversenyző barátjának, Simoncellinek a világbajnoki címe, és most, tíz évvel később, ott ünnepelhette öccse első győzelmét és versenyzőjének diadalát. Mondhatni, a Rossicég egyik kiemelkedő helyszíne, mely kitörölhetetlen, mégis pont az a pálya, mely Rossi pályafutását talán minden sérülésnél jobban megtörte, élete legnagyobb tragédiájának helyszíne.

Simoncelli halála óta Rossi képtelen jó eredményt elérni itt, és talán az sem meglepő, itt rendre szokatlan dolgok történnek vele. Olyanok, melyek távol állnak a Valentino Rossi jelenségtől. Életlében először és utoljára itt veszítette el a fejét úgy, hogy az a világbajnoki címébe került – gondolok itt a 2015-ös Márquez incidensre – és most már tudjuk, Sepang az a pálya, ahol a rá nehezedő Márquez-féle nyomás megtörte, és bukott. Holott mindenki úgy tudta, Rossi nyomás alatt teljesít igazán jól, de ezek szerint nem itt. Az olasz a 2017-es asseni győzelme után állhatott volna ismét a dobogó legmagasabb fokára, de úgy gondolom, ez most fejben ment el.

Egyszerűen sok volt, sok volt minden, nem lehet erre mit mondani, és talán a 2011-es eset sincs még lezárva, vagy csak részben. Korai lenne erre még bármit is reagálni, az idő hamarosan megmutatja. Talán fontos megjegyezni, hogy míg lassan az egész világ tombolt a heti halloween-i őrületre, érdekes volt látni – bár érthető – hogy egyetlen versenyző sem foglalkozott a témával. Elcsépelt gondolat, de fontos, hogy a motorversenyzők érthető okokból nem ünneplik, nem öltöznek be, és nem azért, mert épp két kontinens között voltak, egyszerűen azért, mert a halál gondolata egy versenyző életébe nem fér bele. Mégis, Valentino Rossinak egyszer talán el kell mennie november elsején a sepangi pályára, a mexikói hagyományoknak megfelelően álarcba bújni, és elsétálni abba a bizonyos kanyarba... ha átjárás nincs is, talán lehet egy határ a két világ között, ahol válthatnak még pár szót.

Azt hiszem a témában szebb és kimerítőbb film még nem készült, mint a tavaly bemutatott gyermekeknek szóló animációs mozi, melynek címe: Coco. Persze tudom, ez túlontúl misztikus, és a fenti sorok súrolták Costa doktor agymenéseit, de néha nem árt meríteni innen-onnan.

Visszatérve a racionalitás mezejére a végeredmény ugyanaz. Rossi bukott, így a rajt-cél győzelem több mint egy évvel utolsó sikere után elmaradt, az esti családi ünneplés szintén. Bár az ivászat ettől még nem, úgy hiszem. Rossi nem fogta senkire az esetet, nyilatkozatában elismerte, hogy hibázott, de ennek okát nem tudta. A későbbi győztes, Márquez külső véleménye az volt, hogy Rossi kissé szélesen kezdte a kanyart, ezért megpróbálta menteni a helyzetet, és igyekezett minél szűkebben fordulni, mert tudta, hogy a nyomába van. Ennek lehetett az eredménye, hogy a motor hátulja elment, Rossi pedig nem tudta visszalökni magát. A Yamahák fejlődése egyébként látványos, Viñales múlt heti villantását követően most az olasz ment fenomenálisan, így van még remény, hogy a következő szezonra összeálljon a csomag. Ezt mutatja az is, hogy a szatellit motort használó Zarco sok-sok hónap után végül ismét pódiumra állhatott mindenki legnagyobb örömére. A másik gyári Yamaha ugyan csak negyedik helyen ért célba, de a fejlődés jelei egyértelműek.

A mezőny egyik legbiztosabb csapata jelen pillanatban a Suzuki, nincs mese, ezt nyugodt szívvel kijelenthetjük. Alex Rins pedig az a versenyző, akire minden körülmények között számítani lehet. A spanyol még az utolsó körben is képes volt annyira felszívni magát, hogy megelőzze a második helyen motorozó Zarcót, amely nem kis teljesítmény. Rins történetéhez még az is hozzátartozik, hogy csütörtökön porig égett a versenymotorja melegítés közben, amit a szerelők egy egész éjjel tartó munkával másnapra újjá építettek.

Iannone talán ismét remek versenyt futhatott volna, de bukott, amely ez alkalommal érdekesnek tűnhetett. Az olasz és Márquez már az edzésen egymásnak feszült, pontosabban Márquez elrontotta Iannone gyors körét, amiért hat helyes rajtbüntetést kapott, emiatt nem indulhatott az élről. A verseny elejében viszont azonnal jött a dráma, amikor Márquez épp Iannonét előzte. A manővert követően a spanyol szokás szerint megcsúszott, motorjának hátulja elment, de valahogy mentette a helyzete. Saját bevallása szerint a hétvégén tíz bukást védett ki könyékkel. Mondhatnánk, hogy Iannone alapvetően lekövette Márquez hibáját, mert egy tized másodperccel később a Suzuki hátulja ugyanúgy megcsúszott, de az olasz már nem tudta korrigálni. A felvetés jogos lehet: miként van az, hogy Márqueznek hasonló esetben minden összejön, a riválisoknak pedig szinte soha semmi. Lásd: Iannone és Rossi. Azt hiszem, ennyire erős könyöke senkinek nem lehet, a megoldás talán az elektronika terén keresendő, bár az igen mély víz mindenki számára.

A sérült Cal Crutchlow-ról további hírek érkeztek. Ismét megműtötték, ez alkalommal a bokáját még hét közben Ausztráliában, és minden bizonnyal már megérkezett Man-szigeti otthonába, hogy megkezdje a rehabilitációt. Stefan Bradl egyébként tisztességesen helyettesítette, és tizenharmadikként ért célba.

A hétvége legnagyobb negatív meglepetését talán a Ducatik okozták. Az elmúlt két évben Andrea Dovizioso brillírozott Sepangban, most viszont csak a hatodik lett, a Lorenzót helyettesítő tesztversenyző, Pirro pedig bukott. Lorenzo helyettesítése ez alkalommal kissé bonyolultabb volt, mert a hét elején bejelentette, megpróbál visszatérni. A történet viszont a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, Lorenzo a pénteki edzésen motorra ült, majd ismét jelezte, nem tudja folytatni, ezért ugrott be helyére Pirro. Dovizioso erre állítólag tett egy epésnek ható megjegyzést, melyre a két versenyző egymásnak esett a Twitteren, de bevallom, ez esetben Andrea Dovizioso az, akire a legkevésbé tudok haragudni. Lorenzóval kapcsolatban már több újságíró is feltette a kérdést: vajon mi a fészkes fenének játssza el ezt hetente, miért nem lenne egyszerűbb felvállalni, hogy nem akar menni? Nyilván, lehet némi szerződéses kötelezettség is a háttérben, az egész mégis kezd annyira tragikomikussá válni, mint egy munkára kevésbé lelkes közfoglalkoztatott esete a körzeti orvossal.

Ne feledjék, két hét múlva szezonzáró Valenciában, a futam napján születésnapját ünneplő Szabó II Lászlónak pedig jó egészséget kívánunk!

MotoGP Sepang 2018
Végeredmény
1.	Marc Marquez	SPA	Repsol Honda Team
2.	Alex Rins	SPA	Team Suzuki Ecstar
3.	Johann Zarco	FRA	Monster Yamaha Tech3
4.	Maverick Viñales	SPA	Movistar Yamaha MotoGP
5.	Dani Pedrosa	SPA	Repsol Honda Team
6.	Andrea Dovizioso	FRA	Ducati Team
7.	Alvaro Bautista	SPA	Angel Nieto Team
8.	Jack Miller	AUS	Alma Pramac Racing