Ha elveszed a gázt, véged!

Magyarországon a salakmotorozás fénykora a hetvenes évektől a rendszerváltásig tartott. A Volán vállalatok szárnyai alatt éldegéltek a motorsport-klubok. A fiatalok számára ez volt a legegyszerűbb és legolcsóbb módja a zárt pályán motorozásnak, ezért a központi támogatásnak köszönhetően afféle tömegsporttá vált.

Érdekes módon következetesen Kelet-Magyarország sportja volt, a legnyugatibb pálya Szegeden volt, az összes többi a Tiszántúlon. Tíz évvel ezelőtt Cserénfán ugyan leterítettek egy salakpályát a dombok közé, de ott mindössze egy versenyt rendeztek, aztán ez a pálya az egész cserénfai motoros centrummal együtt az enyészeté lett. Pedig milyen szép terveket szövögettünk, amikor krossz VB futamot is láthattunk itt.

A rendszerváltást követően a Volán vállatoknak kisebb gondja is nagyobb volt a salaksport pátyolgatásánál, és felszámolták a klubokat. Gazda nélkül elárvultak olyan legendás versenyzők, mint Kócsó vagy Adorján. Felszámolták a hatalmas szegedi salakstadiont, és a rengeteg tiszántúli pályából már csak Debrecenben és Gyulán maradt hírmondó. Ezen a két megmaradt pályán rendezett a MAMS idén egy hatfordulós magyar bajnokságot.

Ma a salakmotorozók kimennek a pusztába - mert még mindig hagyományosan inkább az Alföldön űzik -, és a puszta földön kijelölt alkalmi földpályákon motoroznak. A szegedi stadion salakját néhány lelkes motoros teherautóval kihordta az algyői olajmezőre, és ott próbálják feléleszteni ezt a valaha oly népszerű sportot. A központi támogatás megszűntével megnehezedett a dolga mindenkinek. Az olyan hétköznapi dolgok is komoly gondot okoznak, mint az alkatrészbeszerzés. A legközelebbi motorosbolt, ahol salakmotor-alkatrészeket lehet kapni, Bécsben van. Általában összeszednek több rendelést, és egy arra járó ismerőst bíznak meg a bevásárlással. Fontos, hogy a társaságban legyen olyan vállalkozó, akinek van úgynevezett méregengedélye az üzemanyagként használt metanol miatt.

Jelenleg csak két gyár készít salakmotort: a cseh Jawa és az angol Godden Magnum. A motorok szerkezetileg a lehető legegyszerűbbek, hiszen a salakmotor csak a motorozás lényegéről szól: egy motorblokk, kuplung, két kerék, lánc, váz. Ezzel fel is soroltuk szinte az összes alkatrészt. Na jó, elöl van rugózás, de nem túl sok. Ennyi! A blokkból is kispóroltak mindent, amit csak lehet. Még olajkör sincs, dugattyús olajszivattyú pumpálja a főtengely végén a kenőanyagot a hengerfejbe, onnan egy gyűjtőtartályba jut, amit aztán kiöntenek. Ez a fogyó olajozás, amit már a múlt század tízes éveiben is túlhaladottnak számított, de ide tökéletesen megfelel.

Az első találkozásnál a fék hiánya a leghajmeresztőbb. Az ötszáz köbcentis négyszelepes hengert a kilencvenes évek elejéig álló helyzetben építették be a vázba. A Godden Magnum kezdte a mélyebb súlypont miatt előre dönteni. Sokan ezt akkor eretnekségnek tartották. Meg is lehet érteni őket, hiszen a salaksportban évtizedek óta nem volt szinte semmi műszaki újítás, de a henger megdöntése radikálisan megváltoztatta a motorok jól megszokott kinézetét. A Jawa még egy darabig tartotta magát a konzervatív stílushoz, de aztán a csehek is megadták magukat a fejlődésnek. Az első rugózás körülbelül a Jawa Babetta szintjén van, de a profik már gumirugózású villát szerelnek be. Értitek? Gumirugózás! Őrület.

A dél-alföldi salakosok gyűltek össze a gyulai pályán amolyan szezonzáró motorozásra. Sose hittem volna, hogy ennyi motort be lehet zsúfolni egy autóba. Egy salakmotor váza alig nagyobb egy vaskosabb biciklinél, így nem csoda, ha három is elfér egymás mellett egy utánfutón. Az idő pont olyan volt, amilyenről álmodnak a salakosok, legfeljebb egy picit hidegebb a kelleténél. Aki fázik, menjen egy kört a pályán, csak ennyit mondott mindenki, egyébként az esős éjszaka még jót is tett a pályának.

Itt-ott a kanyarokban volt néhány pocsolya, amibe a kezdők lendületből belehajtottak, de a profik úgy kanyarodtak, hogy külső íven előzzék a tócsákat. Még a nedves salak is kiszállt a palánkon kívülre, ha száraz lett volna, attól félek, hogy a pálya a levegőn át távozott volna. A versenyek előtt tartálykocsiból szokták locsolni a pályát, ez biztosan ér valamit, de azért kíváncsi lennék arra, hogy mennyire porosan távozik a közönség egy jó hosszú nyári versenynap után?