Megvan a szerkesztőség új robogója

Egy tizedik és egy tizenhetedik hellyel visszavonult a versenyzéstől a Totalbike szerkesztőségi járműve a Honda Dio ZX, a Berzerker, amit konténeres szállítmányból választottunk ki nagyjából találomra, aztán lenyomott két versenyt, egész évben szállította a szerkesztőséget, most pedig ügyvezetőnket nem lehet lerobbantani róla. De nem csak atom versenygép volt, hanem egy térítő, aki ment vele kicsit hosszabban, egyből fanatikusa lett.

Két verseny után mégis úgy döntöttünk, 2017-ben a Totalbike24-en mással indulunk. Ennek az egyik oka, hogy unalmas a Berzerker, mindent tudunk róla, legalábbis a lényeget: soha nem megy tönkre. Csak kopó-fogyó dolgokhoz nyúltunk, szíj, fékbetét, fékpofa, légszűrő, és azokhoz is csak ritkán, és soha nem hagyott cserben. Másik oldalról pedig be kellett látnunk, hogy szériában ez nem igazán jó versenyalap. Tavaly ugyan elkúrtuk a futóművet, és a magasabb oldalfalú gumit sem játszottuk ki, de attól még ha tökéletesre felkészítjük, akkor éppen csak egy kicsivel lesz gyengébb, mint mondjuk egy jó olasz felkészítés nélkül.

Azt tehát tudtuk, hogy olasz kell, a pontos típus viszont sokáig nem dőlt el. Nem mondok senkinek újat azzal, hogy a Piaggio Zip SP és SP2 a legjobb versenyalap. Erős, vizes blokk, jól tuningolható futómű, penge váz - egy istenverte legenda, hogy mást ne mondjak, a Mitas/Sava MC35 semi slick versenygumik oldalán is Piaggio Zip sziluett látható térdelő pilótával. Mindemellett remekül tuningolható, atom futóművet lehet tenni alá (a gyári gátlók nem csúcsprodukciók) - ez mondjuk nekünk nem szempont, a TB24-re csak stock gépek férnek be. Egy gond van az SP-vel: ritka és drága.

Felmerült a Gilera Runner is, mert nagyon jó váza van, de sajnos kicsit lomha, illetve az első villa alapból elég bénácska - az FXR első telóját szokás átrakni, de ez nálunk megint nem opció, a Runnert is dobtuk. Persze gondolkoztunk minden hülyeségen, például egy jó Italjet Formula 50 mennyire adná, vagy esetleg egy Dragster, abban lenne ám bugi! A csapat költségvetése viszont szerény, nem férne bele.

Nagyjából így kötöttünk ki a természetes választásnál, a két, teljesen fantáziamentes megoldásnál, a Piaggio Liberty-nél és az SR50-nél. A szívem húzott a Liberty felé, ami eddig indult TB24-en, az jól szerepelt, illetve volt nekem is Liberty-m, és zseniális gépnek tartom. A megbízható Piaggio technika és a nagy kerék biztosította stabilitás mindenképpen mellette szólt, ráadásul a magas pilótákat - idén két ilyenünk is lesz - sem spaklival kell majd leszedni róla.

A másik tuti az SR, egyrészt van belőle bőven, alapból jó a váz és a futómű, hogy mást ne mondjak, olajosak a telók, ráadásul erő is van benne bőven, szériában simán van 75 körüli végsebessége. A szerkesztőségen belül leosztottuk a területeket, ki merre keresi. Anti a Dunántúlon mozog, Lendvai Zsolti Borsod megyét uralja, Bistei Peti alföldi srác, én lustaságból lenyúltam Pest környékét, Csikóst nem akartuk túlterhelni, Guld pedig bevállalta Tolna környékét - papíron megvolt a teljes lefedettség, de ahol lehetett, beszoptuk.

Az orrunk elől vitték el az ígéretes vételeket, mások az istennek nem vették fel a telefont - az egész beszerzősdi elkezdett nagyon szarul kinézni, a határidő pedig egyre jobban fojtogatott. Dáviddal elmentünk egy ígéreteset megnézni Dél-Pestre - már telefonban lealkudta az eladó 120-ról 100-ra, aztán benyomta a tuti nepperdumát: holnap reggelre már ígérkezett egy srác, pénzzel.

Százból kilencvenkilenc alkalommal ez blöff, de amikor már kétszer vittek el így előlünk tutinak tűnő vételt, nem lehet kockáztatni. Dávidot elrángattam a címlap elől, és fél óra múlva már ott áltunk az SR mellett. Az állapota lehangoló volt, de a blokk még így is élni akart. Egy tigris, csak alapjárat nélkül. Fordultam vele egyet, számolgattam, és beláttam, ezt rendesen megcsinálni sokkal többe kerül, mint ami keretünk van rá. Az eladó megkérdezte, hogy szerintünk mennyit ér. Kicsit szégyenkezve mondtam, hogy hatvanért elképzelhető, hogy valaki jó vételt csinál vele, de azok nem mi leszünk. Ennél sokkal készebb megoldásra volt szükségünk.

A hirdetési oldalak tele vannak SR-ekkel, de valójában abból nagyon kevés jó nekünk. A kiindulási pont, hogy csak Minarelli (1999-ig) és Piaggio (2004 után) blokkos darabok jöhetnek számításba. A kettő közötti Franco Morini (Suzuki) blokkos darabok rosszak, betegek, nincs hozzájuk alkatrész, illetve ami van, az is silány - robogógurum, Gépátvétel Gábor intett tőlük. Kis gyakorlással fel lehet ismerni a Minarelli hengert, de aki nem szeret a robogó alatt fetrengeni, annak elég megnézni a légszűrőt, ha a blokk előtt van, nem a lengővillán, akkor Minarelli.

Szintén nem jöhettek szóba a DiTech-ek. Alapból nagyon tuti bringa, keveset fogyaszt, olajból egy feltöltéssel elmenne két versenyt, jól gyorsul, van végsebessége is, de ha az injektor megkotlik, annyi. Márpedig az injektor megkotlik, mert kevés tulajdonostól kapja meg a drága olajat és a 100-as benzint, ami a tartósságának alapja. A mi költségvetésünkbe a tuti állapotú DiTech nem fér bele, a rossz felújítása pedig pláne nem. Az ugyanis horror, nem véletlenül szokták ezeket karbisra alakítani.

A patika állapothoz nem ragaszkodtam, egy kis csúszásnyom, telófolyás, tompa fék nem rettent el, sok karbantartást úgyis el kell végezni rajta, illetve az sem árt, ha nem tőlünk kapja az első sérüléseket. Mert nem titok, a verseny után el fogjuk adni a gépet, a pénzt pedig visszatesszük a cég kasszájába, amolyan mini-rulettkerék történet lesz.

Bistei Peti kitúrt egy ígéreteset Cegléden, de a felmérés riasztó volt, túlzás lett volna érte a 155 ezer forint. Felmerült 140-ért egy felújított blokkos Scarabeo is, illetve egy ideig a két kiló körüli, Piaggio blokkos SR-ekkel is szemeztünk - annak viszont patikának kell lennie, mert utána egy fillérünk sem marad felkészítésre. Amit megnézett, nem volt az, nyomorultul fogó első fék, csillapítás nélküli teló és szoruló kormánycsapágy várta.

Ekkor kezdett igazán kétségbeejtő lenni a helyzet, a jó bringák 160-170 kilométerre voltak. Két ígéretes, nagyjából gyárinak tűnő jelölt maradt a listánkon: egy Budafokon, egy pedig Kistarcsán. Az előbbi egészen csábító volt, az eladó is szimpatikusan viselkedett - jelezte, hogy ennyiért úgysem találunk jobbat, autóba számította be, és meg is tartaná, ha nem lenne kettő másik. Kicsit könnyezett az teló, alulfogott az egyik fék, öregek voltak a gumik, de hasított, mint az állat, emelkedőn is tüdőből ment, szépen járt. Az idomok ugyan fakók és kopottak, sőt, egyszer törve is volt, de látszott, hogy a blokk jó. És ez fontos, mert felújításra nincs idő, és százezer alatt amúgy sem úszható meg, ha minőségi alkatrészeket akarunk bele.

A kistarcsai sokkal szebb volt - befutónak éreztem, a hirdetésben elég sok cserélt alkatrészt sorolt fel az eladó, látszik is, hogy volt gazdája a gépnek. Polír volt a budaihoz képest, nem folyt a teló, nem mállott sehol, de az önindító szabadonfutója már kezdett kilenni (típushiba, tizenpárezer forint, nem nagy ügy), lejtőn és egyenes úton szépen ment, tudta óra szerint a nyolcvanat (valóságban majdnem hetven). Emelkedőn viszont alig ment fel, éreztem, hogy ez már kivan, pontosan úgy viselkedett, mint a Kanári-szigeteken meggyűlölt, minden porcikájában rommá használt Kymco.

Megköszöntük a tulajdonosnak a ránk fordított idejét, és zúztunk is vissza Budafokra. Nem is nagyon néztem át újra, megírtuk a papírokat, ellenőriztük az adatokat, és már jöttem is vissza. Kucorogva, enyhe lejtőn megvan óra szerint a kilencven - GPS-en inkább 70-72 km/h.

Azt látom, hogy törve volt, ugyanis a kormány vonalától hátrafelé egy 1999-es Valentino Rossi Edition, akkor szerezte meg második világbajnoki címét a Nastro Azzurro Aprilia RS250-nel. Valószínűleg nem nagyon csukták oda, mert csak a lámpa körüli idomot cserélték, ami eredetileg szürke volt, ezen viszont kék - de árnyalatban minimálisan másmilyen kék, mint a hűtőt takaró borítás, ami megmaradt gyárinak, még az eredeti #46 Racing Aprilia matrica helye is látszik.

Nagyon még bele sem túrtunk, a héten rászánunk egy kis időt az átvizsgálásra, hogy a hétvégi SPD Scooter Weekenden meg tudjuk járatni, aztán jöhet a gatyába rázás. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy bizalomgerjesztő, aztán ha túl vagyunk a versenyen, eldöntjük, jó vétel volt-e 150 ezerért.