Mit mire? Profi fúrók és csavarozók

Teszt: Bosch Professional akkumuláros fúrók és csavarozók

2020.11.14. 15:44

Miért jobb a szénkefe nélküli motor? Üssön vagy fúrjon? 12V vagy 18V-os legyen? Keresem a válaszokat, és közben kipróbáltam négy, kimondottan profiknak szánt gépet. Egy biztos: jók, de nem mindenkinek érik meg.

Az elmúlt tíz-tizenöt évben keződött a szénkefe nélküli akkus gépek diadalmenete, és már a lakossági darabok között is felbukkantak. A kefe nélküli motorok (más néven brushless vagy BL motorok) egyébként már régóta velünk vannak, csak nem szerszámgépekben, hanem például modellhelikopterekben, csúcskategóriás hajszárítókban (pl. Dyson) vagy mennyezeti ventilátorokban - olyan helyeken használták, ahol a motornak hosszú ideig, egyenletes sebességgel kell járnia, vagy döntő fontosságú, hogy kicsi és könnyű legyen.

A szénkefés motoroknál a forgórészben van a tekercs, amely elektromágneses mezőt hoz létre - ettől forog a motor - ehhez viszont áram kell, ami a szénkefén keresztül jut be a forgórészbe. A szén azért jó választás ehhez, mert jó vezető, ugyanakkor kedvezőek a kopási (önkenési) tulajdonságai, de azért legyen meg, hogy a legtöbb akkus gépben a szénkefe jellemzően bronzból van, még ha szénkefének is hívjuk. Ezzel szemben a BL motoroknál az elektromágnesek a külső állórészt alkotják, az állandó mágnesek pedig a tengelyen vannak, így nem kell híd (kefe) az áram leadásához, és mivel az elektromágnesek állnak, közvetlenül kapcsolódhatnak a vezérlő áramkörhöz.

Régen is meg tudták oldani, hogy ne a forgórészbe kerüljön a tekercs, csak akkor a vezérléshez vagy több fázis kellett, vagy egy nagyon drága elektronika - ez utóbbi volt a vízválasztó, illetve ahhoz, hogy a technológia kézi szerszámgépekben is megjelenjen, szükség volt még a lítium akksik elterjedésére, amik együtt fejlődtek a vezérlőkkel. Egy jó BL motoros, akkus gépnek három lábon kell állnia: szükség van a megfelelő akkutechnikára, a kifinomult elektronikára, mely például védi a szerszámot a használat során, és kell egy hatékony motor.

A BL motoroknak számtalan előnye van, például takarékosabbak - nincs kefe, nincs súrlódás, kisebb a hajtási veszteség, ugyanazzal az akkumulátorral kb. 50%-kal tovább bírják. De ez csak részben a kisebb hajtási veszteség eredménye, mert itt jön képbe az, amit jobb híján reszponzivitásnak hívnak, vagyis a vezérlő a fordulatszámot és a nyomatékot az adott terheléshez igazítja, mindig csak annyi energiát felhasználva, ami éppen kell - ezzel szemben a kefés motorok mindig ugyanazt a teljesítményt használják, ellenállástól függetlenül. Pedig nem mindegy, hogy gipszkartonba vagy tölgyfába kell fúrni, és emiatt a BL motoros gépek lényegesen jobban be tudják osztani az akkumulátort. Ez egyébként az a terület, ahol máig jelentős a fejlődés, a rafináltan megírt vezérlőkből kifolyólag bírja egy-egy márka gépe a többieknél tovább, teljesítményvesztés nélkül.

A BL gépek erősebbek is, azonos méret mellett kb. 15-35 százalékkal nagyobb teljesítményre és nyomatékra képesek - vagy azonos teljesítmény mellett kisebbek és könnyebbek, BL motorral nagyjából 25 százalékot lehet spórolni a gép méretén és tömegén. Emiatt kevésbé fárasztó a használatuk, és szűkebb helyen is lehet velük dolgozni.

Ezen felül kevesebb karbantartást kívánnak, míg a kefés fúróknál 50-60 üzemórát szoktak mondani a szénkefe élettartamára, addig a BL-eknél nincs ilyesmi. De nem csak kevesebb gondoskodást igényelnek, tartósabbak is, kevesebb bennük a kopás és a hő, a hő pedig mind a motornak, mind az akkunak ellensége. Ráadásul a keletkező meleg könnyebben oszlik el, mert a tekercs a burkolaton van, nem pedig a belső térben - éppen ezért kevesebb szellőzőnyílásra van a géptesten szükség, így nehezebben jut be a szennyeződés, ami megint csak jót tesz az élettartamnak.

A csupa előny mellett van ellenérv is, a kefe nélküli gépek nagyságrendileg drágábbak. Simán másfél-kétszeres áron mennek a szénkefésekhez képest, és hiába jobb a konstrukció, főleg a professzionális felhasználóknak érik meg, akiknél egész nap használatban lévő termelőeszközként érvényesülnek a jóságaik.

Az egész teszt onnan indult, hogy régóta szemezek a Bosch GSR 12V-15FC-vel, a cserélhető fejű fúró-csavarozóval, ezért kölcsönkértem egyet - van több fúróm, vezetékes, aksis, kicsi és nagy, de ez az, ami az igényeimnek megfelelne: kicsi, könnyű, sokoldalú. Az alap fúró-csvarazókkal szemben a legfőbb extrája a FlexiClick rendszer, melynek lényege, hogy a beépített mágneses bittartóra további négyféle adapter húzható: fúrótokmány, gyorszáras bittartó, sarokadapter és egy excenteradapter, és ezek több pozícióban is rögzíthetők, illetve ami még fontosabb, villámgyorsan cserélhetők.

A Flexiclick rendszer jó, érzetre leginkább a tükörreflexes fényképezőgépek objektíveinek a bajonettzárára emlékeztet, és ugyan az első két cserénél még bénáztam vele, a harmadik már olajozottan ment, miután belekerült a kezembe a mozdulat, annyi idő alatt megvolt, mintha egy másik gépet vettem volna fel az asztalról. Bár adaptereket külön is lehet venni, és simán el tudom képzelni, hogy valakinél indokolt lehet mondjuk két fúróadapter, a nálam lévő készlettel is simán megoldottam azt, ami miatt egyébként több fúróm és csavabehajtóm is van: ha fába teszek csavarkötést, akkor az úgy néz ki, hogy először előfúrom, aztán a furatot zenkelem (a csavarfej süllyesztése), majd behajtom a csavart. Egy lyuknál nem para, de 16-nál már más a helyzet. A másik, számomra fontos előnye, hogy a gép kicsi, a különböző adapterekkel pedig a legrohadtabb helyekre is oda lehet férni, tehát szerelésnél is ideális.

Ez egyébként még szénkefés motorral készül, de a jobb fajtából. Négypólusú motorja van, vagyis négy kefe és négy állórész található benne, így az egyik szénkefe mindig érintkezik az állórésszel, vagyis minimális a motor leégésének a veszélye, illetve tartósabb is, hiszen a kopás kettő helyett négy részre oszlik el. A kefe elkopása nem feltétlenül jelenti a gép végét, több gépemnél gyárilag ott volt a dobozban egy garnitúra cserekefe, ugyanakkor az olcsóbb, áruházas cuccoknál ezzel már nem számolnak, és a szénkefe tartója bele van préselve a házba, tehát csak rendkívüli kreativitással vagy sehogy nem javítható - komplett motorcsere, vagy kuka.

A GSR csodálatosan könnyű, akkumulátorral együtt is kiló alatt van, a nyomatéka pedig fokozattól függően 15 vagy 30 Nm - vagy fordulat van, vagy nyomaték, az egyik ugye fúráshoz kell, az utóbbi csavarozáshoz. A fúrótokmány 10 mm-ig tud szárat befogni, a nagyobb gépek egészen 13 mm-ig nyílnak, de ha nem kell a nagy átmérő, ez is elég. A gyári specifikáció szerint fába 19 mm-es átmérőig jó, fémbe 10 mm-ig, csavarátmérőből pedig legfeljebb 7 mm-ig ajánlják. A nyomatékhatároló 20+1 fokozatban (+1 a fúrás) állítható, ezt nem szoktam használni, de ismerek olyan motorszerelőt, aki már kitapasztalta annyira a gépét, hogy tudja, melyik értéken milyen nyomaték jön ki, és utána már a túlhúzás veszélye nélkül pöröghet a munka.

A 12V-os GSR párja a GDS 12V-115 nevű ütvecsavarozó - ugyanazt a 12V-os rendszert használja, de ezt a 2 Ah-s helyett egy 6 Ah-s akkuval adták. Ez már BL motoros gép, és több kivitelben létezik - van ¼ collos belső hatlap szerszámbefogású is (GDR 12V), ez viszont a ⅜ collos kulcsnyílású változat. Apró probléma, hogy a gépi dugókulcsaim mind fél collosak, így sima króm-vanádium szerszámokkal használtam - azoknál a finom szereléseknél, amikhez használtam, nem volt vele gond, nem fenyegetett a dugókulcsok törése. A motorom féknyergének a csavarjait, amelyek egyébként a szervizkönyv alapján 35 Nm-re lennének lehúzva, de valószínűleg jó szokás szerint meg voltak tépve, azokat például nem szedte le. Csodák nincsenek, az ütvecsavarozó ütőerejéhez tömeg kell, ez meg egy könnyű gép.

115 Nm-t mondanak maximális forgatónyomatéknak, amit nyilván semmi nem garantál - ez azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között tudhat ennyit, de ez ugye nagyban függ például a csavar átmérőjétől is. Így eleve félrevezetőnek tartom ennek a feltüntetését, hiszen ez alapján azt ígéri, hogy akár autó kerékcseréjére is tökéletesen alkalmas - pedig nem az. Az ütvecsavarozóknál megadott nyomatékot érdemes úgy kezelni, mint az autók katalógusfogyasztását: bizonyos körülmények között akár igaz is lehet, de inkább hozzávetőleges érték, ami leginkább a márkán belül rangsor felállítására való. Sokkal beszédesebb, hogy a gyár milyen csavarátmérőhöz ajánlja: M4-től M12-ig.

A tokmány körüli ledes világítás zseniális, eddig a legjobb, amivel valaha találkoztam - pislogó neonok alatt, félhomályos teremgarázsban szoktam szerelni, így ez számomra duplán fontos, pláne, ha elcseszett helyen vannak a csavarok. Bár a DeWaltnál hasonló módon három led világítja meg a munkaterületet, ez az egyenletes körfény nagyságrendileg jobb.

Felhasználója válogatja, hogy milyen szerszámbefogással kell neki - ezt a gépet én inkább ¼-es belső hatlappal venném, de így egy GSR FC-vel szettben a két gép két akkuval már egy nagyon jó alap motorszerelő készlet, ami bámulatosan meggyorsítja és kényelmessé teszi a munkát. De ugyanez igaz lehet egy sor másik szakmára is, például kazánszerelésre, csak én nem szoktam hobbiból kazánt javítani.

Több égető szerelnivaló is várt rám, például le akartam kapni az egykori versenygépünk, az azóta a magángyűjteményembe került Honda Dio ZX szívócsonkját - miután a főtengelycsapágy végleg elköszönt, egyelőre nincs rá szüksége, a karburátora már át is került a feleségem Diójára, aminek ettől megoldódott az összes nyavalyája, amivel előtte hónapokon át szívtunk. A Berzivel terveim vannak, aminek egyik része egy új szívócsonk lesz, amihez viszont az eredetiről le kell venni a méreteket. Máshol a karbi és a membrán közti utat letudják egy gumicsővel, de az AF35-ös Diónak egy hosszú fém szívócsonkja van, ami a jobb oldalról tekergőzik át balra a karbiig. Ez alapból előnyös megoldás, mert nem öregszik el és repedezik ki, de ha tuningolnál - márpedig én tuningolnék - akkor hátrány, mert kapásból egy nehezen cserélhető szűkítő: feltehetsz nagyobb hengert, de nem fogod tudni megtáplálni rendesen, hiába a nagyobb karbi, ott van szívócsonk kis belső átmérője.

Mivel a Berzit és a feleségem Dióját is szereltem eleget, így pontosan tudtam, hogy mit és milyen sorrendben kell lebontani, hogy ki tudjam bányászni a szívócsonkot, és pontosan tudom azt is, hogy mindez mennyi ideig tart. A karburátort és a légszűrőt takaró műanyagokat gépesítve percek alatt lekaptam, és bár kétféle szerszám kell hozzá, mert nem egyféle csavarméretet használnak, de logikusan épül fel, nem kell különösebben szortírozni, egyértelmű, hogy hova melyik megy majd vissza.

Utána jött a sisaktartó kiszerelése, a két 12 voltos géppel gyorsan haladtam, a GSR szinte mindenhol elég volt, de a GDS ledes világítása egyszerűen jobb - a burkolat mögött, a csövek és vezetékek között dolgozva is mindig oda világított, ahová kellett. A GSR viszont az adapterekkel az összes helyre odafért, ahol egyébként racsnis villáskulcsal tizedfordulatokkal kell kihajtani a csavart, ott ez két másodperc alatt végzett. Nagyobb géppel egészen biztosan nem fértem volna el. A GDS ütőerejére egyedül a szívócsonkot a blokkhoz fogó csavaroknál volt szükség, azokat soha nem bontottuk meg, ki tudja, hány éve nem nyúlt hozzá senki, ott már elvérzett a GSR 30 Nm-re - az ütvecsavarozó viszont azonnal lekapta őket.

Miután pikk-pakk kint volt a csonk, gyorsan visszaépítettem a visszaépítendőt, majd jöhetett a másik probléma feltárása, hogy miért folyik a Duke-ból a benzin. Egy elöregedett benzincsőben reménykedtem a karbi környékén - a másik, valószínűbb opciónak a tűszelep ígérkezett, ami egyfelől drágább történet, másrészt annak a karburátornak a kibányászásához azért kell egy nagyobb levegő. A Duke ugyanazzal a lendülettel gyorsan szétugrott: és sajnos kiderült, a tűszelep a ludas, úgyhogy összepakoltam, és megrendeltem hozzá az újat. Erre az egészre simán rászántam volna egy órát, tologatással, cuccolással együtt másfelet, gépesítve viszont megvolt az egész 40 perc alatt, kapkodás nélkül. Piszkosul elégedett voltam.

Már színükből meg lehet mondani, hogy egyik gép sem olcsó, a zöld Bosch szerszámok a lakossági darabok, a kékek pedig a professzionális felhasználóknak szólnak, és ez az árukon is látszik. A Bosch honlapja szerint (webshopokban találsz olcsóbban is) a GSR 12V-15 FC-ből maga a géptest 45 ezer forint körül mozog, a csomag, ami nálam járt, két 2,0 Ah-s akkuval, mind a négy tokmánnyal, töltővel és táskával 107 ezer forint. És ennyiért nem kefe nélküli motor van benne, sőt, nincs is belőle BL változat, ami kihagyott lehetőség, mert például a Milwaukee M12 FPDX nem csak BL motoros, hanem ütvefúrni is tud, és úgy is rá lehet húzni a tokmányokat, hogy benne van a bit - ja és, 13 mm-ig veszi be a fúrószárat. Nagyobb akksival, nagyobb nyomatékkal, igaz, 150 rugó körül.

A GDS 12V-115 ütvecsavorozó esetében a puszta géptest 50 ezer körül mozog, míg a nagy, 6 Ah-s akkumulátor 25-30 ezer körül van, kereskedőtől függően. A konkurenseket nézve egyik sem bajnok ajánlat, inkább csak korrekt, de ne feledjük, ezeket a célközönség elszámolja a vállalkozásra, úgy pedig egészen más megvilágításba kerül a történet. És a nagyágyúk csak most jönnek.

A GSR 18V-60 FC a kis GSR szétszteroidozott nagytesója. Kefe nélküli motorral, 5 Ah-s akkumulátorral, 31/60 Nm nyomatékkal - az ereje ott kezdődik, ahol a 12V elfogy, a fém fúrótokmányba pedig már 13 mm-ig lehet fúrószárat fogni. A gyári ajánlás szerint fába 38 mm-es furatátmérőig, acélba 13 mm-ig jó, csavarból pedig maximum 10 mm-es átmérőt javasolnak.

Ennél már kijönnek a kefe nélküli motor előnyei, a géptest az erejéhez képest meglepően kompakt, és komoly elektronika felügyeli a cellákat és az aksikat, nehogy bármelyik tönkre menjen - sőt, ha hirtelen megszalad a fúrószár, azonnal leáll. Elsőre nem fontos, de ha mondjuk belefúrsz egy csőbe, amiben vezetékek futnak, ez életmentő lehet.

Ez is megkapta a FlexiClick rendszert, vagyis cserélhető rajta a tokmány, de egészen más, mint a 12V-oson, a kettő kiegészítői nem kompatibilisek. Ennél eleve alapból gyorszáras a bittartó, így a négy adapter a fém fúrótokmány, a sarokadapter, az excenter adapter és a legnagyobb királyság, az SDS Plus adapter, amit senki más nem kínál. Ennek lényege, hogy az alapból ütni képtelen fúró-csavarozóhoz az SDS-es gépekkel ellenben nem pneumatikusan, hanem mechanikusan hozzátesz 1 J ütőerőt. Nem sok, nem ezzel fogsz panelban 65-ös koronafúróval dobozt fúrni, de 8-10-es méretig boldogul a betonnal, a téglát pedig simán viszi. A kis ütőerő pedig időnként kimondottan hasznos, például ha kerámia szigetelésbe kell fúrni, és nem akarod rommá törni az egészet.

Míg a 12V-os gépeknél végig azt éreztem, hogy ezeket nekem gyártották, ennél már egyértelmű volt, hogy más a célközönség. Leginkább villanyszerelőknél tudom elképzelni, akiknek néha a padlástérben kell gerendába fúrniuk, máskor fémcsatornába vagy falba, aztán pedig jöhet a csavarozás - egy ilyennel a teljes szerelést letudhatják, nem is akárhogyan. A két nagy aksival folyamatosan lehet dolgozni, a gyorstöltő 45 perc alatt felrántja őket, de amúgy sem életszerű, hogy ennyi időn keresztül folyamatosan fúrj és csavarozz.

A fúrásteljesítménye őszintén meglepett, ennek ez a fő erőssége, a csavarozás csak járulékos jó - csavarbehajtónak már csak a méretei és a nagy akku miatt sem ideális, a hosszú, szerkezetépítő csavarok behajtásához pedig az ütvecsavarozók jobbak, mert azoknál nem kell kézzel ellentartani a 60 Nm nyomatéknak, ami már kétkezes feladat.

Tehát ha ütni kell, akkor ott a párja, a GDR 18V-200C, a maga 200 Nm-es nyomatékával - de mint már említettem, ez önmagában nem jelent semmit, sokkal szerencsésebb, ha úgy kezeljük, hogy M6-tól M16-ig használható. Bár ¼-es belső hatlapú szerszámbefogása van, egy jó adapterrel és dugókulccsal már le lehet venni vele egy autó kerekét, ha nem lett brutálisan túlhúzva. A Suzukim már említett féknyeregcsavarjait ez már lekapta, igaz, a félcollos adapteremet közben eltörte - nem volt csúcsminőség, hitványnak sem nevezném, de ehhez a géphez már kellenek az impakt bitek, különben töri őket, mint a ropit, hiába a kis géptest, ebben már van erő.

A hasonló kaliberű Milwaukee M18 One Key gép egyébként nagyjából ugyanekkora - a lidlös induló ezek mellett egy hatalmas, ormótlan durung, viszont a BL motoros, csúcskategóriás gépek árának töredékébe kerül. A fordulat- és a percenkénit ütésszám három fokozatban állítható, de ezzel a szerszámbefogással inkább az asztalosok és ácsok eszköze, mintsem az autó- vagy motorszerelőké - oda ½ vagy ⅜ collos befogással lenne ideális, mert ezzel a negyedes belső hatlapú bittartóval csak az adapterek fognak fogyni.

Míg a 12V-os Bosch Professional gépek még úgy-ahogy beférnek az igényes hobbista kelléktárába, a BL motoros, 18V-osok kimondottan drágák, amit a barkácsoló már nem fog kifizetni sőt, a profi is leginkább csak akkor, ha pont ez illik a nagyon speciális igényeihez, és egyébként is a Bosch akkurendszere mellett kötelezte el magát. A GSR 18V-200C akku és töltő nélkül az összes tokmánnyal, táskában 170 rugó, de az a szett, ami nálam járt, két 5 Ah-s akkuval, gyorstöltővel, az összes kiegészítővel már 290 ezer, amiért sokan autót vesznek, nem fúrót. A GDR 18V-200C ütvecsavarozóból 105 ezer a géptest, míg két 5 Ah-s akkuval, töltővel, dobozzal már 237 ezer.

A 12V-os gépeket univerzális és praktikus cuccnak találom, amelyeket akár hobbicélra is érdemes megvásárolni, a 18V viszont nagyon más történet: a jóságuk egyértelmű, de ezen az áron csak professzionális termelőeszközként van létjogosultságuk. A Bosch erőssége a saját fejlesztésű és gyártású BL motorokban, a jól megírt vezérlésben, és az általánosan jó minőségérzetben rejlik, miközben a fúrócsavarozóik és ütvecsavarozóik extrákban némileg le vannak maradva a konkurensektől - például a sarok- és axiális adapter nincs FlexiClick rendszerrel az ütvecsavarozókhoz, míg ilyesmire azért lenne igény a szerviziparban is.