A bobberek feltámadása

2006.03.22. 13:12
Az évtized elején visszatértek a hosszú villák az utakra. A túlméretezett chopperek azonban szinte már csak a szépségversenyeken láthatók. Tavaly egy régi-új stílus ütötte fel a fejét, és őrült tempóban terjed.

Mi az a bobber?

Az első bobbereket a II. világháborúból visszatérő pilóták készítették. Motorkerékpárjaikat a lehető legegyszerűbben próbálták egyedivé tenni. A fölösleges alkatrészek eltávolításával, a sárvédők megkurtításával érték el a rövidebb, sportosabb formát. Ezt fejezi ki a név is, hiszen a bob kifejezés magyarul kurtított farkat jelent. A cél a lehető legegyszerűbb külső, semmi csicsa, kizárólag a jó és praktikus használhatóság számított. A bobber az 1940-es évektől jellemző motorépítési stílus, az erősen vágott, feltűnő fényezésű és a futóműbe is alaposan belepiszkáló chopperstílus előfutára.

Mára nemcsak az egyéni, sufniban barkácsoló motorépítők gondolják úgy, hogy ezt a stílust választják. Sorban jelentkeztek a kisebb, majd a nagyobb műhelyek is szebbnél szebb, XXI. századi bobber fantáziáikkal, sőt a Harley-Davidson cég is felkapaszkodott az áramlatra. Piacra dobott egy gyári bobbert, a Street Bobot, amely már a bemutatása pillanatában sikerre ítéltetett.

Bobberek a V-Twin Expónf

Idén február 4. és 6. között rendezték meg Cincinnatiben a hagyományos V-Twin Expót. A rendezvény helyet adott az Easyriders magazin által alapított Industry Leaders (iparágvezető) díj átadójának. Az esemény házigazdája Dave Nichols, az Easyriders magazin főszerkesztője azoknak osztott ki kupákat, akik az előző évben a leglátványosabb fejlesztésekkel rukkoltak elő, illetve valami különlegeset alkottak a motorkerékpár üzletágban. A főszerkesztő és kollégái is észrevették, hogy egyre nagyobb számban kerülnek ki bobber stílusú motorok a műhelyekből, ezért új díjat alapítottak. Idén az év legjobb sorozatgyártású bobbere a Proper Chopper cég motorja lett.

A német Andreas Bergerforth, a Thunderbike cég tulajdonosa viszonylag korán ráérzett erre a stílusra. A No Excess (semmi fölösleg) névre keresztelt, Yamaha XV 1600 Wild Starból átalakított motorja az első bobberek között volt. Számtalan kiállításon, rendezvényen megfordult vele, és mindenhol besöpörte a különleges építésért járó elismeréseket. A cég elsősorban japán V2-esekhez gyártott custom kiegészítőiről vált híressé, így a műhelyből kikerülő gépek is többnyire ilyen motorok: Yamahák, Suzukik. Itt volt az ideje, hogy egy rendes, régimódi Harley-Davidsont építsenek.

Azért annyira talán mégsem egyszerű, mint amilyennek első ránézésre látszik. A felhasznált alkatrészek listája elég hosszú, a befektetett kézi munka pedig meglepően trükkös. A motor alapját egy 2001-es Harley-Davidson Night Train adja, a fekete blokk egyben meghatározza a gép megjelenését. Mivel a bobber stílust az egyszerűség jellemzi, a különleges fényezésre itt sem fordítottak sok energiát. Vagy mégis?

A tank és a hátsó sárvédő úgy néz ki, mintha csak egy egyszerű, lakkozott fémdarab lenne - ahogy azt annak idején is előszeretettel alkalmazták - kis rozsdával is megtoldva. Az eredeti tankot (ahogy a sárvédőt is) először darabjaira fűrészelték, majd egy kicsit megnyújtották, és ismét összehegesztették.

Hogy a négy különböző fém az átlátszó lakkréteg alatt úgy mutasson, mintha egy darabból lenne, szükség volt egy nagyon profi lakatosra és egy nagyon türelmes segédre, aki a homokfújás helyett csiszolópapírral csiszolta tükörsimára az összeillesztett felületeket. És mit szólnátok hozzá, ha kiderülne, hogy a két ember egy és ugyanaz?

A motor elejébe springer-villa került, amit saját gyártmányú első fényszóróval koronáztak meg. Első sárvédő nincs, ahogy az gyakran előfordult a kaliforniai bobbereknél. Persze ott - Európával ellentétben - alig esik az eső.

A Gothik fantázianevű öntött felniket fényes feketére szinterezték. Egyébként annak ellenére jól illenek a motorhoz, hogy a hasonló gépek többnyire küllős kerekeken gördültek. Előre 130-as, hátra pedig 260-as gumi került. Utóbbi már csak nagyon nagy jóindulattal fér bele a stílusba, hiszen kifejezetten vékony, ballonos gumikat használtak anno. Mondjuk a ma divatos 330-as abroncsokhoz képest szinte már ez is az.

A kiegészítők mind a Thunderbike Ironcross, vagyis vaskereszt sorozatából valók, így a légszűrőtől elkezdve a kormányon keresztül a pedálokig mindenen visszaköszön a vaskereszt motívum. Ezekkel a motor a '60-as éveket idézi, habár meglehetősen modern értelmezésben.

Műszaki adatok:

Tulajdonos: Peter KappellerGoch
Modell név: Dos Cilindros
Az átalakítás éve: 2005.
Alapgép: Harley-Davidson Night Train 2001.
Motor: G&R 1750 cm 3-es Twin Cam
Karburátor: Mikuni HSR 42
Kipufogórendszer: TB Bad Dogs Long Cut
Légszűrő: TB - Powerfilter -Cross
Kormány: LA-Choppers
Kuplung: Dolton
Pedálok: TB-V-Cross
Üzemanyagtank: TB-Dytec
Hátsó sárvédő: TB
Ülés: TB
Első villa: HD-Springer
Lengővilla: TB-Starfire
Hátsó teleszkóp: progresszív - Airtail
Kerekek: TB Gothic, 4,5x18 elöl, 9x18 hátul
Gumik: Metzeler, 130/60-18 Me880 elöl, 260-40VR18Me 880 hátul
Első fék: TB Gothic féktárcsa négydugattyús féknyereggel
Hátsó fék: TB Gothic féktárcsa, TB-Driveside féknyereggel
Airbrush és fényezés: Ingo Kruse
Építő: Thunderbike