A légópince kincse

Az egykori kényszerítő ok az volt, hogy elő kellett rukkolni valami újszerű dologgal, ugyanis a szovjetek leálltak a folyamatosan és nagy tételben vásárolt, addigra jócskán elavult T-5-ös alaptípus átvételével. A fő KGST felvevőpiac az oroszoké volt, nyugatra kevés Pannóniát tudtak értékesíteni. Vevőcsalogatónak kihoztak néhány mutatós prototípust, ebbe a sorba tartozott a T-250 is. Ha a kereskedelem rábólint, szériagyártásba került volna. Sajnos, ez elmaradt.

A T-5/P-10 alapokon nyugvó motorból kézimunkával összesen három darab készült, kettő ma is megvan. Mint az a képeken látható, elsősorban küllemi változásokra került sor. Ennek szellemében akkor divatos, nagy szögletes tankot készítettek táblalemezből, és a már kissé unalmas T-5/P-10 oldaldobozok helyett is újat kapott a motor.

Kézimunkával készültek a négyszögprofilú, sportosan keskeny sárvédők. Hasonlóan a sportosság jegyében elhagyták a lengővilláról a bumfordi láncvédőt, és helyette mutatós, sportosan nyitott, keskeny kivitelűt készítettek. A sort a kis fényszóró és a gumiharangosra módosított első villa zárta.

Hab a tortán a két újszerű motorház-oldaldekli, míg a legnagyobb dobás az alumíniumból öntött, perselyes, nagy bordás, belül egykipufogós henger, amely a régi kétkipufogós öntöttvas hengert váltotta volna le. Bár a kereskedelem és a maradi vevők igényei szerint ez a henger is kívülről két kipufogós, de a hengerfalon csak egy kiömlőnyílás található. Az új megoldástól a fogyasztás csökkenését várták - a Jawa már régebben hasonlót lépett -, ugyanis a keskenyebb kipufogórésen átöblítéskor kevesebb friss gáz szökik meg. Hogy ez a gyakorlatban mennyire valósult meg, ki tudja, hiszen egykoron a gyárban igen kevés próbakilométert futott.

Végezetül fölvetődhet a kérdés, hogyan lehet egy ilyen ritkasághoz hozzájutni? A rendszerváltás hajnaláig több csepeli prototípus és versenymotor társaságában egy légópincében őrizték, amely az egykori Csepel Művek területén volt. Bizonyára azzal a szándékkal, hogy egyszer valahol kiállítsák. Egyébként az egyik jogutód cég egy ideig fenntartott az igazgatósági épület dísztermében egy gyártörténeti múzeumot, ahol 1-2 motorkerékpár mellett jó néhány más gyártmány is ki volt állítva. Amikor ezt az épületet is eladták az általános privatizáció keretén belül, a kis múzeum is megszűnt létezni.

A felszámolás következtében az ominózus légópince is elkelt, és a motorokat sem tudták hol tovább tárolni, így azok is megértek az eladásra. Az eladással Béres János urat bízták meg, aki egykoron párttitkárként tevékenykedett. Időközben elhunyt, nyugodjék békében.

Mindenesetre a pince-béli motoroknak már előbb is híre kelt, és oda pannóniás körökből zarándoklatokat szerveztek. Valahol létezik egy videofilm is, ami az ott tárolt kincseket rögzítette. Volt ott 2 db P-350-es, P-20 Bol d'or versenymotor, Early-villás prototípus LV-250, burkolt M25/62 prototípus, WM-ek stb. Természetesen mindenkinek fájt a fog a különlegességekre, és Béres urat folyamatosan ostromolták. "Még nem tudok semmit, egyenlőre nem eladó semmi" volt többnyire a válasz.

A T-250 jelenlegi tulajdonosa is rendszeres vendég volt Béres úrnál, de a többieknél talán kitartóbban. Míg ők megelégedtek néhány látogatással, ő szinte havi rendszerességgel érdeklődött. Egyszer aztán megszületett a régen áhított válasz: "A légópincét is el kellett adnunk, a motorokat nem tudjuk tovább hol tárolni, azokat is értékesítenünk kell". Ekkor aztán a jelenlegi tulaj elkezdett fűhöz-fához járkálni kölcsönökért, - nem egy esetben uzsora-kamatra -, hogy a motorokból minél többet megszerezhessen.

Néhány ritkaságra futotta a keretből, de volt ott még pár motorritkaság. Hol van a többi legalább 25 motor? Ki tudja...
Fölvetődhet a kérdés, hogy a motorok miért nem kerültek az elvileg legjobb helyre, a Közlekedési Múzeumba? Aki kicsit is járatos az ottani állapotokban, az tudja, hogy a múzeum állandó kiállítási helyhiánnyal küzd. Ezenkívül vásárlásra többnyire egy fillérje sincs hagyományosan. Így aztán nem csupán az állami vállalatok zöme, de a fenti motorok is magánkézbe kerültek. De semmi sem tart örökké, még egy gyűjtő életútja sem, így a két létező motor egyikét előbb-utóbb bizonyára eladják.