Úttartása tökéletes

2002.08.02. 10:06

A második tulaj "építő munkája" az első sárvédőre helyezett sassal és egy új fényezéssel ki is merült. A gyönyörű színkompozíció a másnaposan oly sokszor produkált epére emlékeztető "gyöngyházastojásoscitromsárga" lett.

 
   
    A gyári forma

1994-ben került az országba, bordó színben, és széria állapotban. A 600-as Shadow '88-as kiadású amerikai modell, 4 sebességes váltóval, és erősebb 50 LE-s blokkal. Az első tulaj ezen az állapoton gyorsan változtatott, matt feketére fújta, és további bolondítás céljából egy oroszlányi motorépítő gondjaira bízta. A villanyak elvágásával és 18 cm-es toldással a villaszög 45 fokos, a motor hossza pedig 2,5 méter lett. Hat centis kiemelőkkel egyenes, 60 centis kormányt, nyújtott lábtartót és egy háttámlát kapott. A hangról két hótüres szalámi gondoskodott. A tükrök, indexek, kilométeróra a kukában végezték.

 
   
 

A második tulaj "építő munkája" az első sárvédőre helyezett sassal és egy új fényezéssel ki is merült. A gyönyörű színkompozíció a másnaposan oly sokszor produkált epére emlékeztető "gyöngyházastojásoscitromsárga" lett. Innen egy helyi motorkereskedő lerakatába jutott. A sorból feltűnően hosszan kilógó villájával hívta fel magára a figyelmemet. Rövid alkudozás után nulla fokban, sisak nélkül döcögtem vele haza.

A motor stílusához cseppet sem illő "tündérszép" festést fekete váltotta fel, id. és ifj. Gálosi Joe-nak köszönhetően. Ezt követte az első féktárcsa-csere, amit hosszú utánajárással a megboldogult Ride Free-ben szereztem be. Cserére szorult még a lánc-szett, a síber membrán, a gumigarnitúra és a légszűrő. Pénz hiányában az átalakítás '98 teléig váratott magára. Segítségemre volt a már említett kis Joe, aki otthon van a lakatosmunkákban is. Az utolsó csavarig szétbombáztuk a mocit, a blokkot egy barátom klinikájára bíztam. Teljes egészében felújította, és azóta is problémamentesen üzemel.

 
   
   

A hátsó vázrész vágásával, szélesítésével az ülésmagasság 60 cm-re csökkent. Nem a legkényelmesebb, főleg az 1 réteg polyfoam, és a puha hátsó teló miatt. Hátulra kapott egy 24 cm széles Bobtail sárvédőt, elől pedig a 20 cm-es kiemelők 82 centi széles kormányt tartanak. Korai volt a szomszédok öröme, mikor a szalámit visszacseréltem gyárira, mert azonnal ki is beleztem. A tank 2x6 cm-es toldást kapott, a villa csavarodását pedig alumínium merevítő gátolja.

 
   
 

2001-ben végre kaptam megfelelő villa és nyeregtáskát, amiket Ladár Gábor készített. A motor építése a szigetvári Szőnyi András munkájával teljesedett ki, aki 6x15-ös autófelnit mókolt a gyári agyra, az eredeti küllőket megtartva. A felnire 200/70x15-ös Metzeler gumi került. A lánckerekek 5 mm-es eltolásával, sok méricskéléssel és távtartó-cserékkel végül a lengővilla módosítása nélkül, gond nélkül befért az új kerék. Az építés, főleg a villa döntése, kedvezően befolyásolta a motorozhatóságot. Az úttartása tökéletes, bár a lassú kanyarokban meg kell markolni. A hasmagasság maradt az eredeti, így a lábtartó kis mértékben határt szab a bedöntésnél.

 
   
   

Úgy érzem sikerült egyedi gépet építeni, bár vannak még ötleteim, azokat új vasra pazarolnám. Az elmúlt 6 év alatt nagyon hozzám nőtt, de újítanék, ezért eladó.