Beköszöntenek az ötvenes évek

Teszt: Harley-Davidson Softail Slim – 2015.

2015.08.05. 07:09 Módosítva: 2015-08-05 09:38:41

Egyszer beszélgettem egy emberrel, aki kitalált egy sportot – nagyjából a golf és a foci keresztezését –, és büszkén mesélte, hogy ő tartja a világrekordot. A Harley ugyanígy csúcstartó a saját maga teremtette műfajban, még akkor is, ha néha irgalmatlan kapufákat lő.

Nehéz megmondani, a koreai háborúból hazatérő, kiégett veteránok, vagy a jómód miatt felszabaduló energiát lázadással levezető fiatalok kezdték-e előbb ledobálni motorjaikról a felesleges alkatrészeket. Az előbbi vagányabbul hangzik, az utóbbi reálisabbnak. Akárhogy is, nagyjából az ötvenes éveket nevezhetjük bobber-korszaknak. Könnyű elveszni az irányzatok között, pláne úgy, hogy elég sok kifejezés azóta jelentést váltott, illetve két percen belül úgyis jön valaki, aki sokkal jobban tudja. Úgy foglalnám össze a lényeget, hogy a chopperek voltak, amikről minden felesleget ledobáltak, a bobberről pedig még azt is, ami nem elengedhetetlen.

Ezen felül a bobberséghez tartoznak még a széles, ballonos gumik – de ha nincs kedvünk hosszan magyarázni a témában járatlanoknak, elég megmutatni a Softail Slim képeit. Ami nagyjából egy Harley-Davidson Fat Boy, egyszemélyes üléssel, kurtított sárvédőkkel, küllős kerekekkel, tehát a Slim név akár igazi is lehet, csak kell a jó viszonyítási alap.

A Slim nem mai modell, 2012-ben dobták piacra, de már a 103 köbinches, vagyis a 1688 köbcentis blokkal készül. A V2-est közvetlenül a vázba csavarozzák, szóval elméletileg akár rázhatná a kasztnit, mint veszett gorilla a ketrecét, de a kiegyensúlyozó tengely miatt egyáltalán nem vészes. A régebbi Dyna Harley-k ennél sokkal durvábbak alapjáraton, némelyiken még a horizont is elmosódik. Ez már kellően kulturált, nem Hajdú mosógépben centrifugált fél téglák hajtják.

Eredetileg a Slim a fiatalos vonalhoz tartozna, a tervezésnél is figyelembe vették, min pörögnek az építők, és miket kattintanak Pinteresten a népek, ebből kiindulva módosítottak pár apróságot a már jól bejáratott Fat Boy-on. A múlthoz visszanyúlás, és egy új ülés-kormány kombináció új modellként eladása a Harley bevett mesterfogása, ezen csak az lepődik meg, aki most hall először arról, hogy a politikus bizony lop.

Harley-ról épp ezért nehéz írni, hiszen az alapmodellek nagyon ritkán változnak érdemben, egy ponchós ülés, vagy egy új kormány viszont nem csavar akkorát az élményen, hogy ne lehessen némi copy-paste-tel áthidalni a feladatot. Én is vakaróztam egy keveset, amikor ott álltam a szorosan egymás mellé állított Harley-k sorfalánál, és rá kellett volna böknöm az előzetesen lestoppolt Slimre.

A beazonosításban segítségünkre van a Softail váz – ennek lényege, hogy szemre merevvázasnak tűnik, de igazából két, trükkösen a váz alá épített rugóstagon keresztül rugózik a fara, ráadásul igen kényelmesen. Ez jót is tesz a bobberségnek, sajnos a részleteken nem jön át az eredeti szemlélet, mintha kizárólag a ballonos gumikkal és az egyszemélyes üléssel próbálnák kibekkelni. Nehéz megmondni, hogy hol sok, nálam a nagy félhold alakú trepniknél és a kétágú váltókarnál lett gyanús a történet – a Sportster Forty-Eight például sokkal hitelesebb és tisztább. Az őszinte, minimalista motor, a Slim pedig egy nehéz katyvasz, bazári bőrcsíkkal a tankon.

Persze Pataky Attila és Delhusa Gjon márkatársai nem mindig a jó ízlés irányába indulnak el, elég csak végigfutni a használt oldalon lévő átépített darabokat, és valószínűleg a Harley-nál nagyon jól tudják, mit lehet elsütni a rajongóiknak. Viszont nem lennék annak az eladónak a helyében, akinek ezt az üléshelyzetet kell megmagyaráznia egy humanoidnak. A széles kormány nagyon lent van és elöl, emiatt úgy fogjuk, ahogy öregember tolja a talicskát. Ehhez jön a nagyon mélyre szerelt ülés, ami önmagában még nem jelentene bajt, de ehhez a lábtartó nagyon magasra és előre került. Utóbbi persze kompromisszum, hiszen nagyon mélyebbre nem tehették, a Slim már így is a földön kúszik, mint a lábatlan gyík (népies nevén kuszma), tehát ha jó helyere teszik, vagy elvész a maradék szabad magasság is, vagy olyan póz jön ki, amiben még haladó jógiknak is kényelmetlen lenne. Így legalább csak kicsit szerencsétlen, ami pont a bobberhez illő lazaságot üti agyon – ami a Street Bobnál és a Street Glide-nál megvan, itt egy nagy kapufa.

A kuplung bovdenes, de teljesen vállalható, az egytárcsás fék viszont vicc kategória, és hiába van egy ugyanakkora tárcsa hátul is, ekkora tömegnél ez távol van a megnyugtató minimumtól. A V2-es erejét csak félve emlegetem, mert nem egy vadorzó – a Sportsterekkel sokkal jobb motorozni, könnyedebb a mozgásuk, jobban ugranak gázra, szóval a 103-as köbinches, vagyis 1688 köbcentis Twin Cam blokk kapcsán maradjunk a senkit sem sértő nyugodt erőnél, elvégre nincs baj a nyomatékával, csak ha éppen nem lakókocsit vontatunk, szívesen elengednénk belőle egy keveset némi plusz teljesítményért cserébe.

6 659 100 forint döbbenetesen sok egy ilyen motorért, de a bobber hullám nem akar kifulladni. Egy Sportster Forty-Eight sokkal fürgébb és motorszerűbb, egy Street Bob is ésszerűbb választás, de ha valakinek a legnagyobb kell, magára vessen. Én szóltam.