Az ujjamra csukták a mennyország kapuját

Próba: Honda CBR1000RR Fireblade – 2017.

2017.02.08. 06:09

Adatlap Honda CBR1000RR (999 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 999 cm3
  • Hengerszám: 4 hengeres, soros
  • Teljesítmény: 191 LE @ 13000 rpm
  • Nyomaték: 114 Nm @ 11000 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1405 mm
  • Ülésmagasság: 832 mm
  • Tömeg: 196 kg
  • Tank: 16 l
  • 5 949 000 Ft

Adatlap Honda CBR1000RR SP (999 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 999 cm3
  • Hengerszám: 4 hengeres, soros
  • Teljesítmény: 191 LE @ 13000 rpm
  • Nyomaték: 116 Nm @ 110000 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1404 mm
  • Ülésmagasság: 820 mm
  • Tömeg: 195 kg
  • Tank: 16 l
  • 7 349 000 Ft

Kilenc évig nem érezték szükségesnek, hogy utána menjenek a világnak. Kilenc évet vártam az új Fireblade-re, amiből húsz nyomorúságos perc jutott. Egyik kezével ad az Isten, másikkal meg elvesz

A BMW S 1000 RR 2009-től jó ideig rendes konkurencia nélkül garázdálkodott a piacon, Japánból csak a Kawasaki próbált meg lépést tartani az elektronikai és teljesítményháborúban. A Yamaha 2015-ben mért válaszcsapást a high-tech R1-gyel, idén pedig a Suzuki és a Honda is igyekszik kivenni a részét az űrversenyből. Nem véletlenül írtam űrversenyt – az aktuális superbike gépek számítástechnikai kapacitása akkora, amivel nemrég még műholdakat állítottak pályára.

Laikusoknak: a közel megegyező súly/lóeró aránynak és rengeteg vezetéssegítő elektronikának hála (kipörgésgátló, egykerék-kontroll, rajtautomatika, gyorsváltó) a fakezűek is könnyedén gyorsulhatnak egy modern ezressel nyolc másodperc alatt kétszázra. Sőt, a fejlett blokkolásgátlóval jó eséllyel meg is tudnak állni. Azonban Jeremy Clarkson nagy igazsága szerint soha nem a sebesség öl, hanem a hirtelen felbukkanó akadály. Az elektronikák egy vérbeli sportmotoron alapvetően nem a hülyeségtől védenek, hanem versenypályán a minél gyorsabb körbeérést szolgálják. Eddig a Honda a Total control szlogennel próbálta elmismásolni a fejlesztések hiányát, mondván, a CBR olyan jól kezelhető, hogy nincsen szüksége rá. Mellesleg a tízkilós, kikapcsolhatatlan ABS-re se volt.

A 25 éves jubileumra érkezett új Fireblade ránézésre élesebb, mint valaha. Nem csak szemre kompaktabb a réginél – eleve karcsúbb a keskenyebb hűtő miatt, és a fejidom felülete is jóval kisebb. És végre nem félszemű – a tompított és a fényszóró is mindkét oldalon világít, az összes fényforrás ledes. Elölről bele lehet látni a Ducati Panigalét, a tricolorban pompázó arany felnis SP változat pedig szebb, mint az anyák napja.

A GSX-R egyház tagjai már az első sajtóképek után fanyalogtak, hogy az új CBR nem teljesen új. Ezt valószínűleg a Hondánál is érzik, a kora reggeli prezentáció nem tartott tovább fél óránál. A váz kívülről nem sokat változott, variáltak kicsit az alumínium profilok falvastagságával, ettől 10%-kal flexibilisebbé vált, jelentsen ez bármit. A blokkot azonban alaposan meghenkelték. A levegő két oldalt már-már ódivatúan (nem a villanyakon keresztül) áramlik a tankburkolat alatti airboxba. Majd a benzinnel egyesülve folytatják útjukat a növelt sűrítésű és módosított vezérlési idejű blokk égéstereibe, hogy Euro 4-es gázokat eregetve zajjá, hővé és mozgási energiává váljanak. Meglepő, de a gyári dob a szigorúbb emissziós norma ellenére sokkal jobban szól a réginél.

A négyütemű körfolyamat eredménye 192 lóerő 13 ezres fordulaton. A fotelmotorosoknak újabb fanyalgásra adhat okot, hogy ez még 200 sincs. De az óvatos műszaki taktika valószínűleg kevesebb motorkárt fog eredményezni, mint a 2008-as CBR-ek vagy az első szériás BMW-k és Yamahák esetében. Aki meg úgy érzi, hogy a hiányzó 8-10 lóerő miatt szar a körideje, az rendelhet majd HRC kitet. A mérnökök inkább a 14%-kal jobb teljesítmény/tömeg arányt hangsúlyozták. Jogos, hiszen a lóerő csak egyenesben fontos, a súly viszont mindig. És a 196 kiló teletankolva bizony nagyjából egy tízessel kevesebb a BMW-nél. Az SP verzió a titánlemezből készült tank ellenére csak egy kilóval nyom kevesebbet az alap RR-nél, viszont jár hozzá az elektronikusan vezérelt, félaktív Öhlins futómű, és Brembo első féknyergek.

Hogy mit jelentenek ezek a fejlesztések a gyakorlatban, arról sajnos fogalmam sincs. A motoros újságíró élete sem mindig Bocuse d'Or döntős ebédmenü, a további bekezdéseket könnyes szemekkel, hüppögve gépelem. Képzeld el, amikor mondjuk Palvin Barbi lenge ruhában, csábos mosollyal belép a Maldív-szigeteki bungalóba, majd közli veled, hogy éppen megvan. És fáj a feje. Tavaly májusban is megszívtam a spanyol Yamaha MT-10 teszten, de ott legalább nem egyfolytában esett. Portimãoban viszont egész nap zuhogott a rohadék.

A motorokon volt esőgumi, és szerettem volna letérdelni vízen – ehhez azonban nem ártott volna 20 percnél többet menni a többek által is a világ legjobbjának titulált, hullámvasút jellegű versenypályán. Miután az első menetben az esőruha ellenére péppé áztam, a másodikat jobbnak láttam a száradásnak áldozni, még ha maga Freddie Spencer mögött eshettem is volna nyakra. Azonban erre később sem volt lehetőség, mivel a harmadik menetet törölték, délután pedig csak a kamerás autó mögött mehettek az arra fogékonyak – továbbra is ömlő esőben, kizárólag a célegyenesben.

Ez alatt a 20 perc alatt csak annyi derült ki a motorról, hogy amit a Honda megcsinál, az meg van csinálva. A gyorsváltó például szignifikánsabban kisebb erővel és precízebben működik visszaváltásnál, mint a BMW-n. Az elektronikánál beálltak a sorba, bevásároltak a Bosch-nál – az öt tengelyű gyro-szenzorral megtámogatott kipörgésgátló és kanyar-ABS szépen teszi dolgát. Illetve még annyi, hogy az esőgumik jobban tapadnak annál, mint amit az agyam el tud hinni. Második nyélen, síkvízen is alig villant fel a kontrollámpa. Szürreális élmény vízfüggönyben kettőötvennel veretni, de ettől még a szívem még vérzik.

A bánatomon az sem enyhít, hogy jót dumálhattam Fast Freddie-vel. Az öreg sokkal szimpatikusabb személyiség a szintén a bokszban ténfergő Nicky Haydennél, és nemcsak a gyorsan menéssel van képben. Szívesen jár például a Distinguished Gentleman's Ride rendezvényekre, és ő is aggódik az egyre öregedő motoros társadalom miatt. Tapasztalataim szerint például Európa hágóin, vagy még inkább a motoros Mekkának számító Szardínián a túrázók zavarba ejtő többsége használ fiatal GS-t és Multistradát, sportmotort csak elvétve látni. Az osztrák kollégák szerint náluk is hasonló a helyzet, és ezeket a drága motorokat zömmel nem a fiatal motorosok hajtják. Freddie las vegasi iskolájába is zömmel olyanok járnak, akik régi álmukat valósítják meg, vagy a gyerekek kirepülése után újra van idejük motorozni. A gyártók pedig sajnos mennek a trendek után, 2017-ben az új sportmotor gyakorlatilag egyet jelent a hatmilliós ezressel.

A szintén méregdrága Yamaha R6 és az MV Agusta F4 675 jelenti mindösszesen a középkategóriát, a jó öreg GSX-R600/750-et is csak azért lehet még idén kapni, mert az importőr betárazott belőle. És nem csak vételár tekintetében tátong óriási szakadék. Emlékszik még valaki azokra az időkre, amikor a 16 éves vagányok fordított telós, komoly aluvázas, 30 lovas kétüteműkön feszítettek a gimi előtt? A mostani vasvázas, botfutóműves, 125/300/500 köbcentis négyüteműek technikai színvonala sajnos a kanyarban sincs a kilencvenes évek versenyreplikáihoz képest. Kereslet sincs rájuk, mert a jogosítvány megszerzése sokkal bonyolultabb lett. És a szülők is nyugodtabbak így.

Pedig Freddie szerint ami jól kezelhető a pályán, az az utcán is megállja a helyét. A CBR-ek mindig is jól működtek utcán, az aktuális ezresek közül ezt már valószínűleg csak a Honda tudja. Az R1 közúton konkrétan használhatatlan, érzésre a BMW is darabosabb a CBR-nél. Hogy ez tényleg így van-e, arra remélhetőleg egy későbbi, szárazabb teszt fog fényt deríteni.