Bemutató: Suzuki GSX-S750 és GSX-R 1000 – 2017.

Az egykori GSR utódja, a GSX-S750 fontos modell a Suzukinál, egyszerű műszaki megoldásai alapján azt gondolnám, ennek kell kitermelnie a szinte utolsó csavarig új ezres GSX-R fejlesztési költségeit. 2005 nagyon jó évjárat lehetett, ugyanis a blokk a K5-ös GSX-R750-ből származik, ugyanúgy, ahogyan a GSX-S1000 motorja is a 2005-ös ezresből jött. De míg az ezreshez sikerült egy új aluvázat és lengővillát építeni, ennél érthetetlen módon ragaszkodnak az ódivatú acélhoz.

Ráadásul még a segédvázra is spórolták a csavarkötést, és nem a súlycsökkentés jegyében: a 213 kiló pont hússzal több, mint a Yamaha MT-09 teletankolva, a Street Triple 765 pedig hárommal még attól is könnyebb. Ezekhez képest a Kawasaki Z900 is sár nehéz (210 kg), viszont a zöldek nem sajnálták az energiát a csupasz motornál hangsúlyozottan szem előtt lévő alkatrészek kidolgozására. Az első féknyergek viszont a Kawával ellentétben és a kor színvonalának megfelelően radiálisak, a felnik kifejezetten szépek, a formavilág alapján messziről alig lehet megkülönböztetni az ezrestől.

Uszkve húsz lóerővel kevesebb, mint amit 12 éve a sportmotorban tudott , de a 106 lóerő alapvetően mindenre elég. A nem túl könnyű és korszerű acélvázban nem éppen pályaszerszámot sejtet, még ha gyári brosúrában csúcsragadozóként meg apex perdatorként is emlegetik. A gyári Bridgestone S21 rendes modern sportabroncs, ebből érezhető némi optimizmus a mérnökök részéről, aztán pár kör után kiderült, nem alaptalanul – meglepően összeszedetten viselkedik forszírozott körülmények között.

A kezdők örülhetnek az alapjárati asszisztensnek – egy ideje már főleg a lefulladásra hajlamos dízel autókon alkalmazott megoldás a kuplung ráengedésekor nem engedi alapjárat alá esni a fordulatszámot, meggátolva ezzel a lefulladást. Mellesleg ez a dugóban billegésnél vagy a tréninges bója-kerülgetésnél is hasznos tud lenni. A kipörgésgátló három fokozatban állítható, és a gázreakcióra is hatással van.

A hármas szint a legérzékenyebb, csúszós körülményekre ajánlott, innen indultam, de nyélgázra hörgött és durrogott, a csurom vizes pályán a kettes szint is bőven megakadályozta a kormány átlépését. Ha már kanyarodni nem tudtunk egy rendeset, az elektronikát deaktiválva némi lógatással próbáltuk elütni a célegyenesben töltött időt. Talán ez Euro4 miatt, talán másért, de egyesben is csak nagyon agresszíven ráfestve emelte az elejét.

A felszáradó pályán két menet után elégedetten szálltam le a motorról. A nehéz vasváz elég visszajelzést szolgáltat, a fék nem túl érzékeny, de nem fárad, a motor nem valami erős, de nagyon jól szól, a futómű pedig alkalmi térdelésre is megfelel. Így már meg tudom érteni, aki a nagyon erős mezőnyben GSX-S750-re szavaz, és lemond némi teljesítményről és műszaki tartalomról, a 2,7 milliós ára ugyanis a konkurensénél jóval kedvezőbb. A Z900, az MT-09 és a Triumph Street Triple S egyaránt három millióba kerül, háromszázezer forintból pedig elég sokat lehet motorozni. Főleg természetes közegében, utcán. Na de az új GSX-R1000!

A 2001-ben megjelent első generáció új dimenziót nyitott, már ami a teljesítményt illeti. Az etalont azonban a harmadik generációs K5 jelentette, amely kezelhetőségben is alázta a konkurenciát. Nem volt kérdés, a legjobb sportmotort 2005-2006-ban a Suzuki gyártotta. A legenda szerint a BMW is ezt a modellt vette alapul az S 1000 RR kifejlesztésekor. Ráadásul akkoriban itthon túl könnyen lehetett motorhoz (pláne Suzukihoz) jutni, így abnormális módon évekig az ezres GSX-R volt a legnagyobb darabszámban értékesített nagymotor. A K6-K7 inkább volt modellfrissítés, mint váltás, a 2009-es K9 pedig balszerencséjére egy időben jelent meg bajor rakétával – elektronikai segédletek híján nem igazán tudott labdába rúgni.

Az új GSX-R1000-re régóta várunk, és ennél nem engedhették meg a reciklálást, a tankbeöntő kivételével az utolsó csavarig új. A nyers adatokat és a technikát tekintve felzárkózott a konkurenciához: 202 lóerő, 203 kiló, háromtengelyű Bosch giroszkóppal vezérelt elektronika. És nemsokára jön az R változat is, komolyabb futóművel és az alapváltozatra is telepíthető két irányba működő gyorsváltóval.

Az immáron titánból készült kipufogószelepek méretét csökkentették, a szívószelepekét megnövelték, hogy magasabb fordulaton több levegőt tudjanak az égéstérbe préselni. Azonban a Yamaha R1-gyel ellentétben hangsúlyos fejlesztési szempont volt az utcai használhatóság is. A régebbi ezres iszonyúan tolt már középtartományban is, hogy ez megmaradjon, elképesztő mennyiségű okosságra volt szükség.

   

És tényleg, rohadtul megy már középen is. Tízezer felett talán nem sikít olyan elmebeteg módon, mint a BMW, de azért elhiszem a kétszáz lovat. Délelőtt csak esőben tudtam egyet gurulni vele, de a délutáni hiénázás eredményes volt, a zsír új GSX-R mellett a tavalyival is tudtam menni szárazon. Nos, a régi egy igazi oldschool superbike, és nemcsak az elektronika hiánya miatt.

Az új sokkal kompaktabb felépítésű, és könnyebben terelhető, de mégis megtartott valamit a nyers előadásmódból. Sokkal kisebbek az idomok, a váz is keskenyebb, a geometria hegyesebb. Hely viszont van rajta, és sokkal kevésbé kézenállós, mint az R1. Az első fék mindig is a GSX-R-ek problémás pontja volt – nem éreztem, hogy elvándorolt volna a nyomáspont, de Brembo felirat ide vagy oda, az érzéki adagolhatóság továbbra is hiányzik. Viszont féktávon is atom stabil. A visszafelé is működő gyorsváltó szerintem mindenképpen kötelező extra.

Az kipörgésgátló tíz fokozatú, szárazon egyelőre csak 5-ös fokozatig próbáltam. A kifelé dőlős utáni jobbosban éreztem egy finom kúszást, de egy menet alatt nem tudtam meg sokat a beállítások közti különbségekről. Nagy kár, hogy színes műszerfal csak a drágább verzióban van – a monokróm verzió nehezen leolvasható, a váltóvillám pedig nem volt beállítva. Sőt, a ledes nappali menetfény is csak a nyáron érkező, egymillióval drágább R változat kiváltsága. Érthetetlen spúroskodás egy majdnem ötmilliós motoron, mikor már egy negyedébe kerülő  125-ös KTM Duke is színes TFT-kijelzővel jön ki a gyárból. Értem én, hogy valamit adni kell a borsos felárért, de a drágábbikból feltehetően úgyis versenygép lesz, arra meg lámpa se kell, nemhogy menetfény.

Azt gondolom, a Suzuki most nem alázza a konkurenciát, de utolérte őket. A jó ár-érték arány hülyén hangzik a motorgyártás egyik csúcstermékének esetében, de a GSX-R-rel most ez a helyzet. A 4,8 millió forint ugyanis 2017-ben dömpingárnak számít az ezres sportmotorok között (Kawa: 5,6, Honda 5,9, BMW 5,6, Yamaha 6,5 millió). Ennyi pénzért viszont elvárnék egy összeszedettebb formatervet, igényesebb részleteket. Elfelejthetnék már zártszelvény segédvázat, a ronda kipufogót és a gumi fékcsöveket.

Persze, ezek csak akkor számítanak, ha szereted a motorodat a büféből bámulni. Ha viszont azon szerencsések közé tartozol, akik egy aktuális ezresből építenének pályamotort, akkor most jót röhögtél az előző mondatokon, és valószínűleg éppen azt számolgatod, hogy a megmaradt zsé bőven kifutja a pályaidomot, rendes kipufogót, fém fékcsövet, és a gyorsváltót.