Teszt: BMW S 1000 RR - 2023

Az új, hatodik generációs BMW S 1000 RR már előre, fejben megnyerte nálam a literes sportmotorok közötti összehasonlító tesztet. Egyrészt mert szó szerint új: 2023-ra  erősebb blokkal, átszelepelt futóművel, erősebb fékrendszerrel, finomított elektronikával, rövidebb áttétellel, hosszabb geometriával és szárnyas aerodinamikával jelent meg. Amivel egy egyébként is erős csomagot gyúrtak tovább. Mivel ideig-óráig mind az öt előző modellváltozathoz volt szerencsém, sejtettem, mit akarok venni. És ha végre vatta új, ezres sportmotort vásárol az ember nyolcszámjegyű árcédulával, az tényleg legyen új fejlesztésű, ne pedig páréves technika, aktuális színben. Nem?

Másrészt a japán konkurencia nem tudott átcsábítani, bár nem titkolom, hogy az új S1000RR (K67) volt az origo, a kiindulópont. A Yamahától az R1M pont a párévességen vérzett el, a Suzuki GSX-R 1000 megkonkrétan megszűnt. A Kawasakitól volt jó ajánlatom az exkluzívabb a ZX-10RR-re, de az új darthvaderes ábrázatát nem tudtam megszeretni. Ahogy a Honda sem tetszett. Az egyetlen ringben maradt versenyző a hasonlóan erős Ducati Panigale V4S volt, de bő tízezer eurónyi többlettel lépte volna túl a (forintban) kikerekített lélektani határ. Így maradt a 2023-ra erős faceliften átesett BMW - már csak színt kellett választani.

Hosszas töprengés után - mint a legtöbb embernek - nekem is a kék-fehér (M-es) színösszeállítás tetszett meg, de arra hónapokat kellett volna várni. És ha végre új motort veszünk, az azonnal kell. Vagy annál is hamarabb. Szóval amikor megtudtam, hogy az egyik hazai dealer kapott egy piros bemutató darabot, ami felszereltségét tekintve teljesen egyezett az elképzelésemmel (Dynamic és Race csomag, kovácsolt kerekek), jött a nagy dilemma: jó lesz a Racing Red RR a személyes kedvencem helyett, ami Scott Redding versenymotorjának színeit idézi?

Nem bírtam ki. A szívem továbbra is húzott a 'megvárós' M-es szín felé, de azt tettem, amit ilyenkor nem szabad: elmentem megnézni a másikat. Amikor a szalon kellős közepén megláttam a 'Style Passion' fantázianevű (felszereltségű) piros RR-t, abban a percben eldőlt, hogy ő és én mostantól egy párt alkotunk.

Az első pár száz kilométer alatt is tisztán érezhető volt - a bejáratós fordulatszám limit dacára - hogy ez bizony nem játék. Minden fokozatban, minden fordulatról olyan magabiztossággal húzott, mint korábban semelyik ezresem sem. Az új Hayabusa sem! Az ezres szervizzel pedig kiugrott az rpm-limiter, és onnantól húzhattam az oroszlán bajszát. Mondanom sem kell: a többi közlekedő számára ez felfoghatatlan dinamika. De nekem is szoknom kellett. 9-10 ezres fordulat felett még bőven rátesz, és adja a soha-nem-fogy-el érzést, amit a mai napig nem tudok nem megmosolyogni.

Ezt az utcán kimotorozhatatlan teljesítményt teljesen lineárisan adja le, emiatt szinte minden fordulaton jól érzi magát a blokk, így akár a városban, de a versenypályán is kezelhetőbb a vártnál. És ezt nem csak én érzem így. Amikor Talmával beszéltem erről, ezt ő is megtámasztotta. Szóval röviden: ez az eddigi legerősebb/leggyorsabb, mégis legkönnyebben kezelhető ezresem.

A komplex, 2023-ra újragondolt elektronikai csomag egy hozzám hasonló földi halandó számára is biztosítja a túlélést ezen a superbike-fegyveren. Nyilván nem kezdőmotor. És szükséges  hozzá pár tízezer kifejezetten sportmotor kilométer, hogy a képességei igazán élvezhetőek legyenek.

Csalóka. Olyan érzés, hogy a motor vigyáz rám. Olyan turpisságokra is képes - a kormányszög jeladónak is köszönhetően -, mint például a Slide Control és a Brake Slide Assist: féktávon már keresztbe csúsztatva lehet megérkezni a kanyarba, majd onnan szintén keresztben távozni, amit az elektronika kontrollál. Így egy teljes szezon után már annyira egyedi a saját setupom, hogy teljes szimbiózisban élünk úgy, hogy befékezek, elfordulok, kigyorsítok és egykerekezek anélkül, hogy az elektronika bármiben is hátráltatna. Ehhez azonban kellett az összeszokási idő. Ez az, ami mondjuk egy szokásos egyhetes tesztidőszakban nem áll így össze.

Kakucson például - különösebb megerőltetés nélkül - konstans 44 végi/45-ös időket tudtam futni. Azt kell mondjam, ilyen könnyen korábban még semmivel (600/750/1000) nem tudtam pályázni, annyira az ember keze alá dolgozik az egész csomag. Annyit azért észrevettem, hogy a fehér – a karbonkerekes - tesztmotor futóműve el lett már állítva a gyári értékekről: az utcán sokkal keményebb és pattogósabb volt; a helyzeten az M-es 'racing' ülés sem segített - viszont! Ezekkel az apró állításokkal olyan könnyen fordítható lett az amúgy is tűpontos motor, hogy nem akartam elhinni, hogy ugyanarról a modellről van szó, mint amit hónapok óta használok.

Kakucs mellett Kiskunlacházán is kipróbáltam a gyorsuláson. Nem egy egész szezonon, csak egyetlen versenyen - miután utána jártam a gyári kuplungszett árának. :D Az egykerekezésgátlót 0-ra állítva (nem) használtam, így viszont minden egyes tizedért küzdeni kellett, hogy lent maradjon az eleje. Ezért Race állásba kapcsoltam, ahol minimálisan engedi, hogy megszűnjön a kontakt a kerék és a talaj között. Pont ugyanolyan precízen dolgozik ez is, mint a többi elektronika: elindulástól a harmadikig fokozatig - pár centire tartva az elejét a földtől - úgy tol, mintha nem lenne holnap, én meg csak gangolok felfelé a patent gyorsváltóval, koppig letekert gázzal (azt hiszem ezek azok a pillanatok, amiért korábban ennyire vágytam egy ilyen motorra).

A nap végére tisztán látszott, hogy a technikás egyenesekben is nagyon magabiztos a BMW: csak egy - mondjuk úgy - nem annyira széria GSX-R tudott megverni. Első nekifutásra a második hellyel, a 9,9 másodperces idővel és a 243 km/h-s sebességgel (402m) is elégedett vagyok. A motor erős. Nem csak érzésre.

Ezek után a tesztmotortól nem is tudom, mit vártam, viszont az „eltekert” futómű pozitív meglepetés volt. Az exkluzív M-es karbon kerekeken viszont nem éreztem, hogy kellett volna nekem (annyiért). Végül a pirosat sem bántam meg – és a típust sem. Azt kaptam, amit vártam: korábban a tavalyi és az idei RR-t közvetlenül egymás után ki tudtam próbálni. A 2023-as S 1000 RR olyan, mint az előző, csak mintha ráültettek volna egy versenyzőt, aki elmondta, mit hogyan állítsanak be rajta, hogy még jobb, stabilabb, kezelhetőbb legyen. Az idei önköltséges tartósteszt ezt bizonyította számomra: a városi szaladgálástól a tizedmásodperc-hajszolásig. Nem volt olyan, hogy ne lett volna jó vele menni. Megvenném/ezt venném újra, nem is kérdés. Csak milyen színben?