Teszt: Yamaha XMax 300 TechMax

Most végre bepótolhattam ezt a kínzó hiányosságot, amikor kipróbáltam az idén a boltokba került Yamaha Xmax 300 TechMax-ot, ami a közkedvelt Yamaha Xmax 300 továbbfejlesztett változata.

Az alapverzió, az Xmax 300 sorozatosan Magyarország legnépszerűbb nagytestű robogója volt, 2018 óta szinte zsinórban folyamatosan vezette az eladási statisztikákat, csak 2019-ben előzte meg a Vespa 280 köbcentis GTS-e és a Honda NSS 300-a. A Datahouse statisztikái szerint minden évben 100 fölötti új darabot adtak el belőle az országban, így nagyon egyedi látványt nem nyújtunk vele az utcán, de a népszerűség nem véletlen.

A továbbfejlesztett TechMax 300 tájékoztatója elsősorban az olyan technikai részleteket emeli ki, mint a 4,2 hüvelykes, színes TFT műszerek, az okostelefon csatlakoztathatóság, vagy a Garmin navigációs rendszer.

Még azt is külön említik, hogy mennyivel egyszerűbb az e-maileket így fogadni, bár ebbe oktatói szemmel azért belekötnék: miért is kellene a motor képernyőjén fogadni az e-maileket? Közlekedésbiztonságilag még az is véleményes, hogy a zenehallgatás ennyire high tech módon meg van könnyítve.

Nem mintha az utóbbi előnyeit ne élveztem volna ki, mert ha már így meg van könnyítve, valóban repülési élményt tud adni a gyerekkorunk kedvenc zenéire hasítás Dobogókőre az őszi erdőben úgy, hogy nem kell testtartást igazgatni és derekat fájlalni, hanem csak úgy repül az ember, és kész.

De azért közben arra gondoltam, hogy amúgy biztos, hogy olyan nagyon tuti ötlet zenére motorozni, amikor nagyon aggályos szakértők még a zenére gyaloglástól is óva intenek?

Mindenesetre, ha már van, az infotainment rendszer átlátható, könnyen használható, tele van értelmes információkkal, és nem kell vele órákig szenvedni és nyomkodni, mire az ember megérti, mi a feladat.

És aztán, mit is mondtunk a derékfájásról meg a testtartásról?

Kényelmetlen, de legalább kúl kinézetű motoron szocializálódtam, és erre a robogóra ülve azért igen hamar az lett az érzésem, hogy már tudom, mit fogok venni, amikor a kényelmi igény kiüti a kúlságigényt.

Nem mintha a TechMax ne lenne a lehetőségekhez mérten menő: komoly igyekezet van a mérges kinézetű, X alakú led lámpákban, az áramvonalas testben és a színben is (nagyon erős fényben fel lehet fedezni, hogy ez egy sötétzöld darab). Persze egy inkább városi használatra való, elsősorban praktikus nagytestű robogó iránt nem támaszthatjuk azt az igényt, hogy ezzel villantsunk a piros lámpánál, de őszintén, benő az ember feje lágya, és kit érdekel az ilyesmi: ez a robogó egyszerűen iszonyatosan kényelmes.

Keleti kényelem, nyugati izgalom

Imígyen szólalt meg a fejemben az Exotic együttes rongyosra játszott viccszáma, amikor kinyújtott lábbal, önfeledten hasítottam át az őszi erdőn, csakhogy ez itt nem vicc egyáltalán, és még a dal többi része is stimmelt (a Trabantot leszámítva): ez nem hintaló, sőt, nem is űrhajó, csak neked zenél a kipufogó.

Nem űrhajó, az már igaz, bár ezt senki nem is várja, de egészen biztosan nem is hintaló.

A hátsó ülés is gyakorlatilag egy fotelhez hasonlatos, a vezetőülésen pedig, ha az ember kellően mélynövésű, teljesen előre is tudjuk nyújtani a lábunkat, ha a közeljövőben nem kell megállni. És a bőrhatású ülés még szép is, bár cserébe igen könnyen meglátszik rajta a legkisebb kosz is.

A TechMaxra igazán azt lehet mondani, hogy egy széles spektrumú robogó: arra jó, amire éppen használni akarja az ember. És most a hangsúly itt a használaton van. Praktikus használat, tehát jussunk el innen oda. És eljutunk, kényelmesen, nyugodtan, működik városban, működik az álló autósorok között, és működik autópályán is, annyira, hogy hatvanas tempóig rendes motor szintjén, és aztán még 130-ig egészen folyamatosan és szépen gyorsul, bár van a robogó-méretű kerekekben valami kis bizonytalanság ekkora sebességnél, mintha ez mégsem egészen erre való lenne, de csak halvány az érzés. Az egyhengeres, 26 lóerős motor viszonylag szerényen hangzik, ennek ellenére érezhetően nem okoz neki kihívást egy hosszabb út sem, nem beszélve arról, hogy a hosszabb út amúgyis roppant kellemes ilyen kényelemben, és főleg ennyi tárolókapacitással.

A túra-téma hegyen és kanyargós úton önfeledten működik: szépen kanyarodik, alig van vele munka, és nem megy el az ereje komolyabb emelkedőtől sem. A klasszikus Dobogókő-Visegrád kör ugyanolyan kényelmesen abszolválható vele, mint egy balatoni kiruccanás, nyilván a svájci Alpokba nem ezzel menne az ember, de ami az országon belüli funkcionális innen oda jutás témakörbe belefér, azt nagyon kényelmesen hozza. Meg kell hogy mondjam, alig éreztem Dobogókő kanyarjait, nagyjából betartott sebességhatárok mellett ügyesen tartja az ívet.

A fékezés nagy sebességről nyugodtnak, biztonságosnak érződik, semmi meglepetés, semmi nyikorgás, tökéletesen pontos (és csak egyszer követtem el a váltós motorról robogóra ülés kínos hibáját: némi gyorsítás után reflexszerűen rántottam be a hátsó féket kuplung gyanánt, hogy akkor én most váltok, és nem estem fejre, szóval ezt megúsztuk).

A motor az úthibákra meglehetősen érzékeny, igen óvatosan kell kerülni a kátyúkat és a hullámokat, és mivel a hasa igencsak alacsonyan van, nem árt vigyázni a járdákkal és egyéb egyenetlen felületekkel sem. Talán ez az egyetlen, amin egy kicsit zsörtölődtem, és még ezen sem igazán jogosan: mégsem terepmotorra neveztem be.

Az infopanel azt mesélte, hogy az egyhetes tesztidő alatt 3,6 literes átlagfogyasztást produkált, amiben pedig tényleg volt város, autópálya, hegy, völgy, ami kell, és a 3,6 atomstabilan megmaradt.

Szokásos alacsonyember-nyavalygásom marad a végére: a 795 mm-es ülésmagasság nem volna nagyon magas, de a széles ülés miatt csak nagyon előrecsúszva ért le a lábam, az is csak lábujjhegyen. Ez bizonytalan érzés, de egészen könnyen lehet vele azért így is helyezkedni. És persze az egyszerűen állítható magasságú szélvédő egy óriási plusz, végre éreztem az igyekezetet, hogy egy motor ne csak egyféle sztenderd magasságú embernek legyen igazán kényelmes.

Ez a robogó egy élmény volt. Első robogós pillanatomban rögtön a tutiba nyúltam, és párás szemmel próbáltam elképzelni, milyen lehet az ugyanilyenből az eggyel még nagyobb. Egészen elszomorodtam, amikor vissza kellett adnom, olyan otthonosan ültem rajta már nagyjából a tizedik percben, hogy megfordult a fejemben, hogy én ezt most fogom és megveszem, de azonnal. A 2 795 000 forintos ár egy kissé visszatartott, robogónak mégiscsak borsos, de multifunkciós közlekedési eszköznek és élményparknak tulajdonképpen annyira nem is.

Amikor már második napja ültem rajta, komolyan elgondolkodtam a kérdésen: ha egyszer valaki kitalálta, hogy kell megcsinálni a hibátlanul kellemes robogót, miért nem mindenki ilyennel jár? Minek erőlködtek egyáltalán azzal, hogy gyártsanak mást is? Aztán alaposan körbenézve az utcán található robogófelhozatalban, rájöttem: ja de, mindenki ilyennel jár. Nem lep meg egyébként.

Így aztán egyedi nem lesz vele az ember, de legalább tök jól fogja érezni magát, akár kirándulni akar, akár a városban kerülgetni a kilences buszt.