A magyar motorsport halott

Kedves Bence,

kétféle ember van: az egyiket halálra untatja néhány színes ruhás fazon, aki körbe-körbe száguld és próbál helyet cserélni egy előtte haladóval. A másik csoport mindezt szívesen nézi a tévében, de nagy részük rendre elalszik a harmadik körnél, majd felkel a leintésre. Egy részük akár versenyre is kimegy, pláne, ha rokonuk, vagy barátjuk próbálja az ősi ösztöntől vezérelve bizonyítani rátermettségét.

A világ és a férfiideál megváltozott, el kell fogadni, (vagy ellenkezni és szakállat növeszteni, bár, az utóbbi időben az is divat lett a hipsterek között). A fiatalokat nem a motor, hanem egy iPhone vagy más gyorsan elévülő kütyü hozza lázba. A motor sokak szemében szörnyen ódivatú, hangos és körülményes valami lett. Nem lehet zsebre vágni, előkapni a csajok előtt, hogy lejátszunk valami felejthető slágert – a lányok méhszájában nem fut össze a nyál, ha a kamasz begurul a morcosított Simsonon.

A motorvásárlók öregszenek, ami globális probléma. A hirdetők másként osztják el a pénzt, nem a kölykökbe fektetnek be, hanem megpróbálnak még egyet csavarni a motorozásban fiatalkori elmaradásukat pótoló ötvenesek fényes bőrmellényén.

Szinte minden a motorsport ellen dolgozik: amit a tévében látunk, nem verseny, hanem üzlet, ügyesen mozgatott bábukkal a kormány mögött. Ugyanezt itthon eljátszani nem lehet: nincs akkora piac, ami annyi pénzt tolhatna passzióból a sportba, hogy az megéljen belőle. Mosni a dellát persze lehet, de az megint nem verseny, hanem üzlet, a rosszabbik fajtából.

Lássuk be, senki nem duzzoghat azon, hogy nincs szponzora. Az, hogy Pölös Jenő kifundálja, hogy akkor ő most rajthoz áll, majd a hirdetők eltartják, a valóságban nem működő egyenlet – alanyi jogon nem lesz suska, a válság az aranyéveknek már véget vetett. Vagy tényleg azt várja bárki is, hogy kötelezően jár neki a tömött lelátó, mert versenyzésre adja a fejét? Azért nem lenne néző mert nem ír róla az újság, vagy azért nem ír róla az újság, mert nincs néző?

Számos oka akad a kialakult helyzetnek: alig maradt valaki a rajtrácsnál, és ők sem tűnnek túl győztesnek. Kicsit olyan a helyzet, mint a rossz tréfában, hogy valaki egyedül indul, de második lesz – csoda, hogy senki nem vágyik közéjük, pláne úgy, hogy a matematikából bukásra álló elemista is látja, hogy pénzmosás nélkül ez egy denevérektől és kidőlt sírkövektől hemzsegő pénztemető?

Ugyanez a szerkesztői véleményem is. Imádom a motorokat, de néhány csodálatos kivételtől eltekintve hét magyar szürkével, vesémet petrencével verve se lehetne kiküldeni a pálya mellé: azért mert szeretem a motorokat, nem tudom élvezni a színes ruhás fazonok igyekezetét. Van néhány csodás alkalom, mint az általad is említett balassagyarmati utcai verseny vagy a kunmadarasi 24 órás, ahová az érdekes gépek és a jó társaság miatt még csak-csak kinéz az ember, de a Ringre meg mindenféle 100-200 kilométerrel odébb levő helyszínekre miért menne el bárki is? Áramvonalas plasztikba bújtatott gépeket a ház előtt is látok, elég ha kilépek a 12-es főút melletti járdára.

Ne érts félre: örülök és drukkolok a versenyzéseteknek, kívánom, hogy egészségben és jókedvben teljen minden futam. Azonban a statisztika, az statisztika: az olvasókat még Rossiék fénysebességű száguldása sem érdekli, nemhogy egy magyar bajnoki – az, amikor százezren drukkoltak Szabónak és Drapálnak a Népligetben, nem jön el többé, a szórakozás és a szórakoztatás megváltozott. A sport üzlet lett, nem pedig dicsőséges bizonyítása a férfiúi rátermettségnek.

Zirig Árpád