Portré: Fabio Quartararo

A huszonkét éves Quartararo mindössze harmadik szezonját teljesíti a MotoGP legmagasabb osztályában, így akár azt is mondhatnánk, hogy korán lett világbajnok. Az igazság viszont az, hogy már az előző királykategóriás szezonjában, 2020-ban is gyorsan bejelentkezett a címre, az esélyesek közé küzdötte magát, de akkor még sok volt neki az ezzel járó nyomás, mentálisan nem volt kész arra, hogy győztesen kerüljön ki a kulcsfontosságú csörtékből. Idén már annál inkább, jól mutatja ezt a misanói futam, de ne szaladjunk ennyire előre.

A nizzai születésű Fabio négyévesen kezdett motorozni, miután édesapja nagyon lelkesen alátolt egy Yamaha PW50-est. Aligha volt ez véletlen, hiszen Étienne, a fater is versenyzett, sőt francia bajnoki címig vitte a 125-ösök között. Ekkor még legfeljebb csak remélhette, hogy fia messze-messze túl fogja szárnyalni ezt az eredményt. A srác tehetsége gyorsan megmutatkozott, a fejlődése érdekében pedig Olaszországba, de főleg Spanyolországba jártak át versenyezni.

A katalán bajnokságot 50, 70 és 80 köbcentiben is megnyerte, az első valóban jegyzett szériában, a FIM CEV Moto3 junior-vébén pedig páros lábbal rúgta be az ajtót, már az első idényében, 2013-ban a sorozat történetének legfiatalabb bajnoka lett a Hondával, igaz, csak egy ponttal előzte meg a szezon végén Marcos Ramírezt – akkori riválisa manapság éppen a futottak még kategóriát erősíti a Moto2-ben. Rá egy évre Quartararo 11 futamból 9-et nyerve védte meg címét, így csodagyerekként érkezett meg a Moto3-ba.

Ahhoz, hogy itt egyáltalán elindulhasson, szabálymódosításra volt szükség, ugyanis a sorozat alsó korhatára 16 év volt, miközben Quartararo még csak 15, így áprilisi születésnapjáig ki kellett volna hagynia a versenyeket. Az új szabályok értelmében viszont a FIM CEV Moto3 mindenkori győztese mentesült a korhatár alól. Hogy ez a megelőlegezett bizalom nem volt elhamarkodott, gyorsan bizonyítást nyert. Az idénynyitón máris bejött a hetedik helyre, a következő futamon dobogóra is állhatott. Az első évében egy bokatörés is hátráltatta, de így is tizedik lett, egy olyan mezőnyben, ahol ott volt Miguel Oliveira, Pecco Bagnaia, Enea Bastianini, Brad Binder vagy épp Jorge Martín.

2016-ra átigazolt a Leopard Racinghez, Hondáról KTM-re váltott, csapattársa lett Joan Mir, valamint a mostanság Superbike-ban utazó Andrea Locatelli. Ez az év kevesebb sikert hozott Quartararónak, mint az előző, így a szezon végi 13. helyet követően inkább feljebb lépett a Moto2-be. Teljesen más utat választott Mir, aki maradt még egy évet, bajnok lett, hogy aztán a Moto2-es tanulóévében hatodikként zárjon, felkerüljön a Suzukival a királykategóriába, és második évében megnyerje a MotoGP-t.

Az El Diablo becenévre hallgató - az egész egy Roberto Locatelli-replika bukósisakra és a rajta lévő, ördögöt ábrázoló matricára vezethető vissza - Quartararo ehelyett egy mérsékelten sikeres szezonnal, 13. hellyel indított a Moto2-ben, és a 2018-as év is leginkább csak azért mondható jobbnak, mert megszerezte első világbajnoki futamgyőzelmét Katalóniában. Na meg persze azért, mert Silverstone-ban bejelentették, hogy a következő évre királykategóriás ülést kap: szerződteti őt a Petronas-Yamaha SRT.

Ami ezután jött, arra aligha számítottak sokan a két kisebb géposztályban elért eredmények alapján. Noha a nyitányon – a leggyorsabb kör behúzása mellett – csak 16. lett, ezután szépen gyűjtögetni kezdte a pontokat, az első MotoGP-dobogója pedig hol máshol lett volna meg, mint Katalóniában? Itt második helyen futott be, Assenben harmadikként, a szezonban összesen hétszer ért oda a pódiumra, Jerezben pedig minden idők legfiatalabb pole pozíciósa lett. Megválasztották az év újoncának, ami nem csoda, hiszen úgy lett ötödik, hogy a legjobb privát versenyzőként zárta 2019-et, előtte csak a gyári hondás Marc Márquez, a gyári ducatis Andrea Dovizioso, a gyári yamahás Maverick Vinales, valamint a gyári suzukis Alex Rins volt, vagyis lenyomta mások mellett Valentino Rossit is.

Tavaly aztán két győzelemmel kezdett, ezzel elég egyértelműen bejelentkezett a bajnokesélyesek közé, különösen, ha azt is hozzátesszük, hogy a címvédő Márquez súlyos sérülése miatt hosszú kihagyásra kényszerült. Ezután Quartararo számára jött egy kevéssé sikeres időszak, hogy aztán Katalóniában – naná, hogy ott – megint a csúcson érezhesse magát, de innen megint egy mélyrepülés következett. A fiatal francia fejben még nem volt elég erős, nem tudta megfelelően kezelni a bajnoki címért folyó harccal járó nyomást, így csak nyolcadik lett, miközben csapattársa, Franky Morbidelli bejött másodiknak Joan Mir mögé.

Ennek ellenére Lin Jarvisék úgy döntöttek, hogy a franciát viszik fel a gyári csapatba, így Quartararo példaképe, Rossi helyét vehette át, miközben a Doktor a Petronasnál folytatta. Zárójeles megjegyzés, hogy jövőre már Morbidelli is megkapja a gyári helyet, így ismét csapattársak lesznek Quartararóval.

És hogy Fabio mennyit fejlődött tavaly óta? Rengeteget, de ez nem elsősorban a technikájára vagy a sebességére értendő, hiszen a tempója már eddig is megvolt. Sokkal inkább az a kulcs, hogy mentálisan tudta összerakni magát. Eleve igen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt idén, 16 futamból tízszer állt dobogón, és akkor sem esett szét, amikor éppen nem neki pörgött a legjobban a lemez. Elviselte azt a nyomást, ami a pontverseny első helyezettjének nyakába borul, és nem roppant össze akkor sem, amikor első számú riválisa, Pecco Bagnaia zsinórban négy pole pozíciót szerzett, ebből kétszer ráadásul nyerni is tudott.

Quartararo mentális erejére nagyszerű példa a misanói hétvége, ugyanis itt királykategóriás pályafutása legrosszabb edzéseredményét követően csak a 15. helyre kvalifikálta magát, miközben Pecco az élről rajtolhatott. Tavaly talán simán benne lett volna az, hogy betlizik, ezúttal viszont nem görcsölt rá, szépen felzárkózott egészen a harmadik helyig, végül negyedikként intették le, közben a sors megoldotta a többit, hiszen Bagnaia bukott, így nem kellett elnapolni a bajnokavatást.

A huszonkét éves Fabio Quartararo a MotoGP királykategóriájának első francia világbajnoka lett, és kétségkívül nemzeti hős. Mondhatjuk ezt annak ellenére is, hogy a franciák sokáig nemigen kötődtek hozzá túlzottan, nagyrészt azért, mert élete nagy részét Spanyolországban töltötte, az ottani utánpótlás-bajnokságokban nevelkedett, és amúgy most is Andorrában él. Másrészt meg azért, mert ott van Johann Zarco, aki kétszeres Moto2-es világbajnokként lépett a legfelső osztályba, és alighanem egészen a közelmúltig sokkal inkább közülük valónak érezték. A világbajnokot viszont ma úgy hívják, hogy Fabio Quartararo.

Forrás: MotoGP, Monster Energy, Yamaha MotoGP