Futártempó: csúcstámadás Karácsonykor

4100 kilométer. Öt hét alatt ennyit sikerült szaporítani a használt Gear kilométerein, miközben minden nap reggeltől estig szünet nélkül cikáztunk, mint a mérgezett egerek. A magunk tempójában, az üzemidő 99%-ában full gázon. 55 km/h-val. Többször felmentünk a Kiscellin, a Kapy-n és Budapest jónéhány combosító emelkedőjén. Néha csak 15-tel, de minden esetben felértünk.

Most, hogy véget ért a karácsonyi őrület, és megrendelőink lerakták a telefont, megállapíthattuk, hogy 3 lóerővel felettébb sok címet sikerült gond nélkül kihoznunk, futárszolgálatunk tizenkét fős motoros csapatában erős hatodik helyet értünk el, ez a lóerők-termelés relációban magasan a legjobb.

A hőmérséklettől függetlenül a Gear üzemkészsége abszolút 100%-os volt, legkésőbb 1 másodperccel az öninditógomb megnyomása után a motorblokk minden esetben - állandóan szabadban tárolva, mínusz nyolc fokban is - pöccre indult, a szakadatlanul használt markolatfűtés ellenére semmilyen fogyasztásnövekedés vagy elektromos probléma nem jelentkezett. Viszont ez volt az első december, amelyet így végig nyári kesztyűben nyomhattam végig.

Mivel kézzsák nélkül motorozom, és csak egy műanyag kézvédő takarja a markolatot, -4 fok alatt kezdett fázni a kezemnek az a része, ami nem érintkezett közvetlenül a fűtéssel, az ujjvégeim illetve a kezem külső széle  - , de ez sem jelentett annyira komoly megpróbáltatást. A -10 viszont már  biztosan gondot okozna.

Teljesítménycsökkenés nem tapasztalható a markolatfűtés használatával, viszont érdekesség, hogy a fűtés ereje legalább 50%-ot kileng a fordulatszám és a terhelés függvényében. Emelkedőkön felmászva mindig remek volt, nagy tempójú folyamatos haladásnál ugyancsak, célszerű tehát full gázzal motorozni a Gearrel - vagy minden lelkes beszámoló ellenére téli kesztyűt húzni.

Az őrület végén, karácsony másnapján eljött az ideje, hogy végre egy tisztességes túrával pihenjem ki a fáradalmakat. Óbudáról 11 órakor indulva, Hatvanban 25 percet ebédelve, a klasszikus útvonalon, Gyöngyös és Mátraháza érintésével felzümmögtem hát a Kékesre. A csúcsot 14 órakor értem el, ha megengednek egy kis hegymászós szlenget.

A 24-es főúton a 3 lóerő ellenére végig megvolt a 35-45 km/h, de a Kékesre vezető meredekebb szakaszokon is legkevesebb 24 km/h volt a sebesség, vagyis a budapesti emelkedők jóval nagyobb igénybevételt okoztak. Ezt követően átruccantam Galyatetőre, majd a naplementében gyönyörűen ragyogó hegyekről visszamerültem az eddigi legsűrűbb ködök egyikébe, amit valaha láttam.

Ha nincs más megoldás, segíteni fogok, és szabad időmben visszamegyek egy pemzlivel, hogy a Szarvasgede-Kartal közötti úton legalább a középvonal fel legyen festve. A szürke út, középvonal és szélső szegélyjelölés nélkül, semmibe vesző, ugyancsak egyenszürke mezőkkel a szélén, megkülönböztethetetlen szürke padkával, 20 méteres látótávolságban, este 5-kor, tök sötétben, a Gear tisztességes, de azért nem autó-erejű fényszórójával... maga volt a rettenet.

Sikerrel eltapogatóztunk Aszódig, onnan meg visszatért a tavaszias, illatos, decemberi este, meg a 30 kilométeres látótávolság. Ami viszont a teszt szempontjából igazán érdekes, rekord alacsony fogyasztás született. A folyamatos fullgáz és a hegyek ellenére közelítettük a 2,2 litert.

A túra remek rákészülés volt arra, hogy aztán az üres városban kipróbáljam a japán postások tempóját - folyamatosan 30 km/h-val haladva talán összejön a legendás, másfél literes fogyaztás.