Elengedett kormánynál beriszál

2010. szeptember 8., szerda 11:56

Kedves Motordoktor! Yamaha XJ600-amon elengedett kormánynál 60km/óra felett és menet közben is bizonytalan a kormányzás. Nagyon kell markolni, vajon mi lehet a probléma? Az eleje kapott valami ütést mert a teleszkópszárt is kellett egyengetni de nem változott semmi.

A felnibe enyhe ütés van, kb 1 mm. Okozhatja ez a problémát? A gumi 1 éves, ki van centrirozva, igy vettem a motort. Kérem segitségét! Előre is köszönöm!

Üdv: Kovács István

Kedves István!

A kormányszitálást általában több dolog okozza. Az első és leggyakoribb az szokott lenni, hogy a felni vagy a gumi üt. Lehet, hogy ki van centrírozva, azonban lehet szövetszál sérült is, ez is okoz enyhe ütést. Ha ezt tetézi, hogy például az első villa vagy a kormánycsapágy kicsit lóg, akkor már ott is a szitálás. Ha esetleg a hátsó rugóstag összeülése nagyobb, mint azt a gyárban gondolták, például a vezető nehezebb, mint 75-80 kg és nincs utána feszítve, akkor a motor eleje kicsit tehermentesül, még hajlamosabb lesz a szitálásra.

Én ezeket nézném meg, ebben a sorrendben, ahogy leírtam. A centrírozást is megismételném.

Üdv.
Motordoktor

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. szeptember 8., 11:56, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Mesélj, mi fáj?

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!
A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.
Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.

Címkék:

Kommentek

  • 2010.09.08 12:38:49magilla

    "például a vezető nehezebb, mint 75-80 kg és nincs utána feszítve, akkor a motor eleje kicsit tehermentesül" igen ha van olyan hülye hogy hátra üljön.mikor emeli el könnyebben az első kereket a gép,ha egy 40kg-os zsokét hord a hátán vagy ha egy 150kg-os zsírfejet cipel? tippeljünk...

  • 2010.09.08 12:48:08magilla

    motordr.house .nem lehet hogy az egyengetett villaszár valami más betegségere utal? foreman

  • 2010.09.08 12:53:50hovarju

    "akkor a motor eleje kicsit tehermentesül"

    Kedves motordoki, ez a mondat kissé balul sikerült.

    Először is, nincs olyan magyar ige, hogy "tehermentesül". Úgy lenne szabatos, hogy "mentesül a teher alól".

    Másodszor, a motorkerékpár kétkerekű jármű, tehát ha a terhelés a két tengely között helyezkedik el. az mindkét tengelyre hat. Elméletileg igaz, hogy a nagyobb, pl. 100-120 kilós terhelés okozta rugóössszeülés miatt az erő támadáspontja hátrább kerül valamivel a gyári optimálisnál, tehát arányaiban kevesebb kerül az első kerékre (a 100-120 kilóból!), de ez valószínűleg még mindig több, mint a névleges 70-80 kilós terhelésből eredetileg tervezetten rájutó.

    Ahogy magilla is célzott rá, az első kerék tehermentesítése (mármint a gyári tervezett terhelésnél alá) csak akkor lenne elképzelhető, ha a hátsó tengely mögé kerülne a terhelés ("kétkasú emelő)

    De persze mindez csak szőrszálhasogatás :-) !
    Szép napot.

  • 2010.09.08 12:59:19hovarju

    ... aki nem tud gépelni, az ne gépeljen :-)

    Akkor helyesen:

    az első kerék tehermentesítése (mármint a gyári tervezett terhelés alá) csak akkor lenne elképzelhető, ha a hátsó tengely mögé kerülne a terhelés ("kétkarú emelő")

    No azér'.

  • 2010.09.08 13:08:31ZON

    Rosszul tudom, hogy az XJ600 makulátlan állapotban sem híres a stabilitásról? A 90-es évek első felében ilyen motoron halt meg egy motoros rendőr Tiszaújváros közelében (felvezető volt valami politikus kocsija előtt).Akkor is pedzegették ezt a stabilitásproblémát.

  • 2010.09.08 13:26:18Bq

    Persze, csak akkor úgy pedzegették, hogy a nem kimondottan a típushoz tervezett, rendőrségi kiegészítőket hordozó oldal- és felső dobozok miatt, nagy sebességnél problémás lehet. 60km/h környékén, főleg úgy, hogy tudni lehet egy korábbi balesetről, villaegyengetésről, sokkal valószínűbb, amiket már a Doki is leírt: ütő felni, szálszakadt gumi, lógó, nem tökéletesen egyenes villa, deformált villahidak, kormánycsapágy...

  • 2010.09.08 13:31:47GERI87

    "nincs olyan magyar ige, hogy "tehermentesül". "

    Nyelvtannáci:)

    Miért ne lenne?
    Most is le lett írva nem?
    És érthető nem?
    Akkor?
    Komolyan mondom ilyenbe belekötni...

    A nyelvet az emberek formálják nem intézmények.
    Csak erre mindíg későn jönnek rá.

  • 2010.09.08 13:44:09kill-r

    ha nem egy nyomon megy a két kerék, attól már beszitál?

  • 2010.09.08 13:44:52hovarju

    geri, anyukádat nácizzad. Érthető?


    Ha van ojan szó, hogy mondhassuk, meg leírhassuk, és érthetö, akor az már hejesen is van irva?

    A nyelv a kultúra része, te kis szánalom. Ha tönkretesszük, a kultúránkat tesszük tönkre.

    Már akinek számít ez egyáltalán.

    Menny és nézd a maunikasót ...

  • 2010.09.08 14:05:00Tsyga

    hovarju:
    Egyébként tényleg nincs olyan szó, hogy tehermentesül? Mi ebben a szóban a probléma ami nem felel meg a magyar nyelvi kultúra feltételeinek? :O

    És a 'tehermentesítése' szó, -mint főnévi igenév, ahogy Te is használtad- létezik? Amennyiben igen, akkor az feltételezi, hogy a tehermentesül igeként is létezik, és helyes a magyar nyelvben.

    Amennyiben az sem létezik, akkor sajnos Te is beleestél a hibába. :)

  • 2010.09.08 14:10:45GERI87

    Nem nácizlak csak van ilyen kifejezés azokra akik nagyon túlbuzgók ilyen téren...

    A nyelv folyamatosan változik, nem lehet tönkre tenni baszki...

    remélem népviseletbe vagy most is mert ha nem akkor nem ápolod a kultúránkat:)

    A helyesen meg az olyan az ly nem j:)

  • 2010.09.08 14:29:29Tsyga

    "A helyesen meg az olyan az ly nem j:)"

    Hát, ez elég nagy fail volt.

  • 2010.09.08 14:43:38GERI87

    Érthető nem érthetö meg akkor nem akor:D
    írva nem irva..

    A nyelv a kúltúra része, te mondtad:)

    Már akinek számít ez egyáltalán..

    hehe

  • 2010.09.08 14:52:37nagyo78

    No, faszán megkapta a választ szegény kérdező... Grétsi Úr kenyerét sztem más oldalakon kéne elvennie a sok önjelölt nyelvhuszárnak.
    Az eredeti kérdéssel kapcsolatban:
    Vagy 10 XJ600-at hajtottam már 92-99-es évjáratokig (a környéken igen népszerűek voltak) és tapasztalataim szerint az összes beszitál elengedett kormánynál. Nem mindegy neki a gumi sem (kopás, típus) + a doki által említett dolgok is mind szerepet játszanak abban, hogy milyen mértékben szitál be, de egyikkel sem lehetett huzamosabb ideig elengedett kormánnyal motorozni. Max. megigazítani a zsekit. De azt sem mindegyikkel. Ezek ilyenek, így kell őket elfogadni.

  • 2010.09.08 15:01:55tommodore

    Nekem is hasonló problémám van (nem, nekem nem az elírt szóval van bajom...), csak nálam egyik napról a másikra jött elő a szitálás. Büszke is voltam, hogy ilyen stabil futású gépem már rég volt. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy alig merek dönteni kanyarban és egyenesben kb. 75km/h és 95km/h között két kézzel fogva is ráz a kormány. Ha egy kézzel elengedem, úgy bedurvul, hogy majd ledob. A felniről elhagytam egy súlyt (20-30g lehetett) és 1-esben nagyon lassú manóverezéskor kanyarban elsőt fékezve mintha megkottyanna a kormány csapágy. A kormánycsapágy lógása orvosolható valami utánhúzással? Vagy a leesett súly miatt jött ki a gond ilyen hamar?

  • 2010.09.08 16:09:25Zsola777

    Szóval, tehermentesül?
    És mi van, ha berostál a motor? :)

  • 2010.09.08 16:22:40tommodore

    Időközben rájöttem a megoldásra kormány beszitálás ügyben. Teljesen rossz nyomon jártam... a hiba a konstrukcióban keresendő, ezért olyan gépet kell venni ami kiküszöböli ezt a csorbát: NSU Kettenkrad!!! :D

  • 2010.09.08 16:41:22konti10

    Úgy vetted a motort, hogy rázott? Hát miért?

  • 2010.09.08 16:42:59Honda RC 51

    A kormany csapagy logas orvosolhato, sot! Ha az eredeti golyos csapagy akkor az utangyartott lehet kupgorgos csapagy lesz ami sokkal stabilabb.

    Ennek a hovarjunak mar a neve sem jo. Ha angolul le sem tudja irni vagy masolni...

    "Menny és nézd a maunikasót ..." mondjuk en meg igy irnam le: Menj es nézd a Mónika show-t
    (nem tudom mi az de szar lehet)

    Visszaterve a szitalasra: fontos a jo centirozas. En pl a kezi centirozasra eskuszom mert sok gepi beallitast kellet mar ujra centiroznom. Ez egy tengelybol all a ket vegen pici csapagyakkal. Tapasztalatom szerint igy centirozva semmilyen sebessegnel nem raz. Fontos hogy tiszta feluletre keruljon az UJ suly!!! A felni hiba meg javithato.

    Es meg valami: Az elofeszites a telokban kemenyebbre allitasaval is javithato a problema akar azzal is ha nincs ruggo elofeszitesi mod hogy egy rovid (10mm-40mm) tavtartot teszunk a ruggo tetejere. A teleszkop olajat is sokszor csereljuk 15W vagy 20W vagy esetleg 25W-re.

  • 2010.09.08 17:13:22Mezaro

    Sziasztok.

    Nekem is beriszál (van ilyen szó?) a 200-as scarabeon a kormány.
    Ami Motordokit igazolja:
    - a guminem mai
    - az első lengéscsillapítő kb70%-os, sz@r
    - elég laza a kormányfelfüggesztés, amolyan biciklis
    - 105 kg vagyok, és elég hátul ülök

    És ami nem igazolja:
    - ha valami tehermentesül, az szó szerint azt jelenti, hogy megszűnik rajta a teher. Tehermentesülni nem lehet kicsit, vagy nagyon. Tehermentesülni csak valamennyi ideig lehet. Az első kerék akkor tehermentesül ha egykerekezel, vagy felemeled a motort... Ja, és teljesen tehermentesülni csak zéró gravitációban lehet... Na de ez már túlzás.

    Nem egyező, hogy kicsit leveszed a terhet, vagy egy kis terhet leveszel.

    Tehát inkább a "csökken a terhelése" egyszerű szókombinációt használnám.

    Balesetmentesült közlekesést kívánok!

  • 2010.09.08 17:28:31Seventhson 942

    Az XJ600N már új korában is beszitált 60 körül, ha visszavetted a gázt!! Nagyobb sebességnél is előfordult, ha egy jól bedöntött kanyar közepén elvettél a gázból...
    A rendőrségnél rendszeresített gépeknél is ez volt a baj... Azt mondták: ez ilyen.
    Ciki volt, mikor az ünnepélyes motorátadáson bemutatták működés közben.
    Az utólag felszerelt kormány-lengéscsillapító sem sokat segített rajt.

  • 2010.09.08 19:33:30uzsonna

    talan ha levenne a topcaset...

    komolyan mondom, egyengetett villas, uto felnis gepet vesz valaki hasznalatra? oszt csodalkozik hogy minden baja van? kapott valami utest a gep ki tudja mi hajlott meg a vazon a vaznyakon a csapagyhazakon mindenen? gorbe telot egyengetni motoron, az is jol hangzik... ja hogy olcso volt? akkor mi a problem?

  • 2010.09.08 20:51:19gezasz

    Nekem is hasonló problémám volt az Xj 600 S diversionomnál. Megoldás első, hátsó kerékcsapágy csere, első gumi csere/Dunlop Arrowmax és nem Metzeler lasertec/, és lehet elengedett kézzel motorozni. Két személyel csomaggokkal megpakolva sincs gond pedig előtte életveszélyes volt hatvan km/h körül két kézzel is.A hátsó kerék csapágy 45000 km alatt szinte tropára ment elég gagyi minőségű lehetett.

  • 2010.09.08 21:27:47muz

    De most komolyan,ez egy kérdés??
    Egyengetett teló,ütött felni.Mi a faxomról beszélünk???!!
    Ez vagy kamu,vagy nem kellene mindenkinek motoroznia!

  • 2010.09.08 21:57:03soska joska

    hovarju
    Te okostojas,onjelolt nyelvtanar!
    Miert ne lenne ilyen szo,hogy "tehermentesul"!
    Ugyhogy MENJ(igy irjak helyesen{ez sem pontos j} a picsaba es hallgasd a "menny"-bol az angyalt te iq betyar!

  • 2010.09.08 22:41:37Honda RC 51

    En azon a szavan akadtam ki, hogy: "ojan".
    Na basszus a lanyom itt floridaban aki 4 eves kora ota csak angolul beszel a barataival meg o is tudja hogy az a szo "olyan" helyesen.
    Ki ez a How are you gyerek? honnan jott? Mit akar itt? Ekkora hibakkal kezd oktatni itt? Skacok nem ertem.

  • 2010.09.09 00:04:27odb

    Nézzetek már utána annak a szónak, hogy "szarkazmus". Kollega nem véletlenül írt helytelenül. Eh.

  • 2010.09.09 04:38:26Honda RC 51

    Ja ugy nez ki. Mert az elso hozzaszolasai rendben vannak. De miert teszi mindezt?

  • 2010.09.09 06:34:08muz

    De legalább tudjuk,hogy RC 51 floridában él:-))))

  • 2010.09.09 08:11:33tessekmondani

    "Ha van ojan szó, hogy mondhassuk, meg leírhassuk, és érthetö, akor az már hejesen is van irva?"

    srácok, értelmezzétek ezt a mondatot és rájöttök, hogy szándékosan írta így.

    én azt nem értem, hogy ha egy motor eleje szitál, miért azt írja a kérdező, hogy riszál? nem a segget szokták riszálni? lehet, hogy egy sztrítfájter (sic!) a kérdező, aki fordítva, a kormányon ülve közlekedik, és ettől riszál..., szitál be az? :)

  • 2010.09.09 18:28:48Tsyga

    Honda Rc 51 Floridában él... Ezért nem használ ékezeteket. Csak amikor elfeledkezik magáról. :)

    ""Menny és nézd a maunikasót ..." mondjuk en meg igy irnam le: Menj es nézd a Mónika show-t
    (nem tudom mi az de szar lehet"

  • 2010.09.09 19:15:24Honda RC 51

    Mert amikor fontosnak tartom akkor be tudok szurni karaktereket de bonyolult kicsit. Lassu.
    Vagy mikor a mobilomrol netezek akkor ott vannak ekezetes betuk. De azt meg ritkan hasznalom. :(

    Azert igyekszem nem? :)

    Bocsassatok meg nekem ezert.

  • 2010.09.09 22:02:51donphobos

    Nem igazán ontopik, de csak szúrja a szememet (billentyűzetnáci vagyok). Attól hogy valaki külföldről ír még lehet ékezetes betűket használni. Van ugyanis lehetőség különféle karakterkiosztások telepítésére. Akár még Linux alatt is, ha valaki oprendszernáci lenne.

    Innentől pedig mindegy hogy egy francia AZERTY billentyűzet előtt ül az ember vagy sima angol előtt.

    Nekem sem magyar a klaviatúra, beállítottam a kiosztást rajta és kész.

    A motorokhoz nem értek semmit...

  • 2010.09.09 22:31:31Mezaro

    motorokhoznemertonaci
    cool

  • 2010.09.09 23:01:24Honda RC 51

    donphobos!

    Ezt mar kiveseztuk parszor. NEM akarom atallitani a billentyuzetem mert nem csak en dolgozom a gepen hanem a felesegem is aki amerikai es kepzelheted azt a visitast mikor a zuhany alatt vagyok es o nem tud a bank oldalara belepni. Es egy felhasznora beallitva a gep. Probaltam hidd el de bonyolult mert az Y es a Z is felcserelodik es par karakter meg sem jelenik.
    Azthiszem erted mi a szitu.

  • 2010.09.10 16:39:10Beast80

    Honda RC 51: Nálunk a szöszi kollegináknak rá van ragasztva a billentyűkre, hogy ha átváltja, akkor milyen karaktert fog előcsalogatni a nyomkodásával:) És még így sem megy nekik:)

  • 2010.09.11 16:43:05Cecan

    a blogmotor monnyon le

  • 2010.09.11 17:21:03Psziho

    kormánycsapágy lóg,meg kell húzni

  • 2010.09.11 21:16:25Honda RC 51

    Psziho igazad van. Tuzolto vagy, ugye?

Hirdetés