Teszt: Harley-Davidson Fat Boy Lo, 2010

A Lo a mára 19 éves Fat Boy alacsony változata, ugyanazzal a vázzal, három centiméteres hátsó futóműültetéssel, 616 milliméteres ülésmagassággal. Eddig a Softail Deluxe volt a legalacsonyabb Harley a maga 622-es ülésmagasságával – szeretik is a hölgyek. A Harley pedig piackutatott, és azt mondta, hopp, mekkora piaci szegmens hever itt parlagon, pajtikáim! És tessék: aki a Lóról nem tudja teli talppal letenni a lábát, az… olyan egyszerűen nincs. Erről tényleg mindenkinek leér a lába.

Keskenyebb és alacsonyabb az ülés, hozzá illően alacsonyabb és keskenyebb a kormány, bár mostanában amúgy is kezd a cruisereknél divatba jönni a keskenyebb kormány. Rövidebb és kevésbé ívelt, mint a Fat Boyé, így a Fat Boy Lón nincs tehénkedés; főleg a célközönség, az eleve rövidebb végtagokkal rendelkező hölgyek ülhetnek rajta egyenesebben vagy enyhén előre hajolva. Meg igazából én is – valójában hosszú távon ugyanolyan rossz a deréknak, mint a V-Rod üléspozíciója. A hátsó ülés nem valami kényelmes. Angéla ugyan nem sokat panaszkodott, amikor elvittem fagyizni, de az XJR-t egyértelműen jobban szereti.

Két színben kapható, már ha a fekete és a Black Denim fantázianevű sötétszürke-majdnem fekete kiad két színt. Ezeken kívül az úgynevezett mattkróm uralja a látványt, ami elsőre minimum szokatlan. Kicsit, mint az egykori tajvani magnók krómozottnak látszani akaró, valójában csak festett műanyag alkatrészei. Márpedig ez itt a Harleyn igazi króm. Csak matt, vagy ahogy Amerikában mondják, szatén.

A henger vagy a forgattyúsház szaténja még nem is volna rossz önmagában – van egy ilyen trend a levegőben. VMax Zsolt is nézegette egy kicsit, és azt mondta, érti, hogyan gondolják, és neki tetszik is. De akkor miért fényes krómok az olajvezetékek? Arra hívják fel a figyelmet, mennyi gondot okozott annak idején, 2007-ben, hogy a Twin Cam 96B orrán-száján, még a légszűrőházán át is dőlt az olaj? Fényes króm még a lámpa koszorúja meg néhány alkatrész? Maradt belőlük bő felesleg a raktáron? Aztán majd ha kifutnak, szaténkróm lesz az egész? Matt króm, fényes króm, fényes fekete, selyemfényű fekete, ez nekem egyelőre enyhén Győzike, de majd megszokom.

A hagyományos, ötgallonos Fat Bob tank 19,7 literes, és nagyon jól áll neki a fekete meg az egyszerű HD-embléma. Meghatározó részlet még az amerikai szakvakerben Shotgun kipufogónak nevezett alkatrész, ami nem szól rosszul, csak halk, viszont jól néz ki. Úgyhogy én inkább beleztetném egy kicsit, mint hogy lecseréltessem. A (felülnézetben) patkó alakú olajtartály az ülés alatt van, ahogy már a Softaileken szokás. Az első villa meg a kormánykifli szép nagy böszmeség, a bukócsövet pedig, ha igényesen fotóztuk volna, leszereljük, mert szerintem csúfít rajta. Viszont gyári előírás a tesztmotor Harleykra.

A rendszámtáblatartó talán az egyetlen részlet, ami vitathatatlanul rosszul sikerült, de Fat Boyoknál amúgy se példa nélkül való, hogy a faridom végül rövidebbre vágódik, a rendszámtábla meg függőleges formátumban végzi a hajtószíj fölött. Szépen érvényesül a 17 colos fekete, körfuratolt (Bullet Hole Disc) teli kerék, és úgyis a motor jobb oldala a szebb, eddig rendben is van. Valahogy sikerült is megfeleltetni az amerikai és magyar szabványoknak, de ez a fék egyszerűen szar. Pokolban fog megrohadni a költségmérnök, akinek ez a lelkén szárad.

A hatgangos váltó hatodik fokozatának kapcsolását jelzi is a műszerfal – igaz, a műszer legkevésbé látható részén, egy incifinci kis zöld 6-ossal. A megtekintéséhez majdnem 90 fokban lefelé kell néznünk, ami motoron nem egészséges, de sok Harleynak van ilyen baja, hogy a dizájn oltárán ott vergődik a saját vérében egy kis ergonómia. Végül is az üres N-jét úgyis inkább álló helyben nézegetjük, az index visszajelzőjénél meg sokkal jobb a (fényes) fekete lámpaházra pillantani, melyen szépen látszik a tükörképünk, benne a villogó indexszel.

Fordulatszámmérő ezen a Harleyn sincs, de a megszokott huttyogós, turbódízel vezetési stílushoz tényleg nem elengedhetetlen. Van viszont a digitális technika elképesztő fejlődésének hála kétféle napi kilométer-számlálónk, egy időóránk és a megtehető kilométerek száma. Plusz a bal oldali ál-olajbetöltő nyílásban egy rendes, analóg benzinszintjelzőnk.

Vannak Harleyk, elsősorban Softailek, de leginkább a Cross Bones, amiken valósággal eldugják a letámasztót. Minden megállásnál kapirgálunk, mint Kukori és Kotkoda, mire előhalásszuk a lábtartó alól. A Fat Boyé igazából nincs rossz helyen, csak az én ízlésemnek túl ideges mozdulattal kell kirúgni alóla. Szerintem pedig a letámasztó lényege, hogy oda se nézve, laza sarokmozdulattal lehessen kipattintani. Ez meg nyikkan egyet, akkor is, ha behúzzuk.

331 kiló, nagyjából, mint a hím Fat Boy, és nagyon jól lehet hirtelen mozdulatokkal jobbra-balra döntögetni, mint a filmben a Terminator. De a legjobb, hogy lehet vele lassan menni. Ezt a legtöbb Harley alapban tudja, de ez a Fat Boy Lo párját ritkítóan lassan tud menni – úgy, hogy ezt még élvezzük is. Csordogáltam vele például valahol a 2-es úton, elhúzott mellettem néhány sportmotor, és csak annyi jutott eszembe, mi van, öcsik, nagy para a 80, mi? Aztán tovább számláltam a pipacsokat és a bárányfelhőket.

Cserébe a fékezés nagyon kilátástalan egy ilyenen. Egytárcsás? Oké, hát istenem. De hogy abból is a régebbi nyerget tegyék rá, már túlzás. Ráadásul ha elengedjük a kormányt, 60-as tempó körül beszitál. Na jó, ez túlzás, beszitálni nem tud, ahhoz keményebb lengéscsillapítás kéne; ez csak úgy ráérősen szambázik, mint egy kövérebb táncosnő. Nem veszélyes a jelenség, csak jobban néz ki egy rezzenéstelen kormány, márpedig egy ilyen, előre dőlős motoron nagyon jólesik néha elengedni és kiegyenesíteni a derekunkat.

A 96 köbincses (1584 cm³) nem különbözik a többi Softail hajtóművétől. A Twin Cam 96B-ben a B valószínűleg a Balance rövidítése és a kiegyenlítőtengelyre utal. A teljesítményt, mint témát szokás szerint nem feszegetik, a nyomaték 127 Nm 3000-es fordulaton, ami megint csak nem sok, főleg egy deklaráltan nyomatékra hangolt 1,6-os motortól. De érzésre legalább jó erős, mint minden Softail.

A váltó jó, a fokozatok kellemesen csattannak, könnyen megvan az üres, ráadásul állítólag ívelt fogazású az ötödik fokozat, a simább működésért. Én nem vettem észre semmi különös simaságot, de lehet, hogy épp ez a titok. Az biztos, hogy gyártani drágább. A kuplunghoz nem kell nagy erő, és mintha a markolathoz is lényegesen közelebb lenne a kar – ha valaki nőknek akar motort eladni, okos dolog. A VMaxról átülve különösen kellemes meglepetésként ért – néhány nőies dolgot át lehetne rakni a többi motorra is.

A Lo általános alacsonysága miatt különlegesen erős hajlama van a lábtartó-csikorgatásra. Körforgalomban még örül neki az ember, hogy na, halljátok, mekkorát döntöttem, lehet, hogy jövő héttől streetfighter fellépéseket is vállalok, aztán a 110-es tempónál váratlanul bekövetkező lábtartó-köszörüléseknél azt mondja, talán mégis jobb lenne egy kicsit magasabb lábtartó. Vagy motor.

Az ára Amerikában 16 300 dollár, ami 3,7 millió forint, persze a magyarországi árakhoz nem a valutaárfolyamokat kell nézegetni, hanem a forgalmazó honlapját. Ahol megtudhatjuk, hogy 5,2 millió forint egy Fat Boy Lo. És ez még egy igen mérsékelt transzatlanti árazás, autókban sokkal nagyobb különbségek vannak. És mire az ember beleöregszik a Harleyba, vagy megérik rá, ahogy a harleysok mondják, remélhetőleg már keres annyit, hogy ez ne legyen gond. Különben megette a fene az egészet.