Parasztlázadás Budapesten

Yamaha XJ600, Boor Custom

2012.10.20. 06:31
Fülünkben még ott kódorgott a basszusgitár hangja, éppen csak túlestünk egy mára elfeledett sláger rögzítésén. Krisztián, a hangtechnikus rám nézett: kéne egy café racer, szerinted jó ötlet? Persze, az, válaszoltam.

Nagyjából negyedévente visszatértünk a kérdésre, a zenekar már rég feloszlott, de a motorkérdés nem kopott meg. Linkeket cseréltünk, bújtuk a hazai és külföldi oldalakat. A levelek küldési időpontján látszott, egyikünk sem akkor és annyit alszik, mint kéne – sebaj, a legmocskosabb motorosblogok és a legsúlyosabb roncsok felé mutató hivatkozások cseréltek gazdát.

Körvonalazódott a cél: Krisztián léghűtésest japánt akart, olyat, aminek jól áll az öregítő szépségkúra. Hogy lett belőle mégis egy 1983-as Yamaha XJ600? Arra már nem emlékszem, de biztos, hogy 1000 euróért jó vásárt csinált a korrekt állapotú géppel.

Ahogy körvonalazódott a terv, világossá vált, hogy a café racer vagány, meg minden, de annyira nem kényelmes – legyen akkor valami matt hangulatú tracker, amin keveredik a japános hangulat a skandináv vonallal, nyakon csapva némi magyaros leleménnyel.

Úgy tűnik, ez a munka is olyan, mint az ásítás: ragályos. Krisztián kollégája, a stúdiómágus Csongor is fellelkesült, így párban, Boor Custom néven álltak neki a munkának – motorból sem egyet csináltak, de a másikról, a harmadikról és a további félkész projektekről majd később, egy másik cikkben...

Humor? Önirónia? Ugye a Boor angol szó, magyarul parasztot jelent. Ennek értelmében egyszerű dolgot akartak és nem is töltötték az időt finomkodással: a munka rögtön flexeléssel kezdődött: megrövidítették és U alakban lezárták a segédvázat, sőt, a központi rugóstag is ugrott; az elképzelt formához a hagyományos, kétoldalas megoldás passzol. Varga Sándor, a Motorpark Cycle guruja végezte a munkát ugyanúgy, mint a többik fémalapú igazgatást.

Sokáig válogattak a fiúk, igyekeztek olyan rugóstagot keresni, ami nem csak jól mutat, de jól is működik. A ballonos Coker hátsó gumi elég sok helyet elvesz, de saccra nyolc centi rugóutat sikerült kihozni a Harley-Davidson Sportsterről származó alkatrésszel. Az első villa gyári maradt, de közel tíz centis fémhenger került beépítésre a rugó fölé – elég kemény lett, de legalább nem bukdácsol. Krisztiánéknak sikerült megtalálni az arany középutat, hisz jól néz ki, de még a magyar utakon sem válik önsorsrontóvá a vezetés.

A kerekek ugyan yamahásak, de eredetileg nem ezen a gépen szolgáltak. XJ550-re gyártották őket, de ívelt száraival ezen is nagyon jól mutat. A zöldesbarna váz és a fekete alkatrészek harmonizálnak – az összképet ügyesen egészíti ki a retró mintás Mitas első gumi is.

A benzintartály Kawasaki Z750-ről való, sokkal karakteresebb, mint az eredeti, közepesen jellegtelen tank. Ugyan a szögletes vége egy leheletnyivel szélesebb, mint kéne – az én combomat nyomta –, de a forma miatt ennyit meg lehet bocsátani, hisz hosszabb lábú embereknek nem lesz zavaró.

Vezetni a Boor Yamahát aranyos élmény. Az ülés aránylag kemény, a kormány széles, a lábtartó fenn van, de nem kényelmetlen, csak sajátos. A rövidített váltókar miatt nagyon közel van a hat fokozat: feszesen, – klatty, klatty, katty – jönnek egymás után. A fékek ereje megfelelő, a gyári rendszer és a kezelőszervek simán megfogják az amúgy is lekönnyített XJ-t.

Az angol Megatron kipufogó nagyon hangos volt, de némi fémmunkával sikerült társadalombarát hangot adni neki – naná, hogy a hangtechnikával és stúdiózással foglalkozó szakembereknek ez életbevágóan fontos kérdés. 72 lóerejét 10000-es fordulaton adja le, de a normális haladáshoz egyáltalán nem kell szétforgatni. 52 Nm-nyi nyomatéka nyolcezernél megjelenik: nincsenek kiemelkedő csúcsok a teljesítménygörbében, ez az a fajta blokk, ami csak úgy szerethetően, észrevétlenül teszi a dolgát. A hengerenként kétszelepes, soros négyes Yamaha egyáltalán nem sportos – karaktere kellemes utcai barangolást enged.

A kanyarokat a széles kormány miatt valóban dirt trackes hangulatban lehet venni, de a nagy gázzal érdemes vigyázni – a Coker gumiabroncs tapadása is majdnem annyira retró, mint a bordázata. Normális tempóban nincs baj, de a szűk fordulókból való kigyorsításokat kerüljük, lazán van annyi erő a Yamahában, hogy íven elkaparjon.

A kezelőszervek maradtak a gyáriak, míg a markolatok és a lámpák az ebay segítségével kerültek az országba, míg a terepes lábtartó egyedi gyártmány. Mindre jellemző a diszkrét méret – semmi sem vonja el a figyelmet, a négyhengeres formailag is érvényesülni tud; ez az eredeti XJ600-ban nem sikerülhetett.

Krisztián és Csongor azóta már egy CB Hondát és egy Yamaha SR500-at is bejezett – ez utóbbit az eredetileg is megálmodott café racer köntösben. Elsőre meglepő, de a Boor Custom név azóta nem csak motorkerékpáron van jelen: Kasleder, a nemzetközileg is elismert gitárpedálgyártó is használja a nevet – mivel jó kapcsolatban van Krisztiánnal és Csongorral, fuzz pedálja a motorépítő brigádról kapta nevét.

A hibrid tranzisztoros áramkörben germánium tranzisztor felel a vintage hangzásért, míg nagy erősítésű szilíciumos a dinamikáért; ez igazán ötletes példája az árukapcsolásnak és a rock'n'roll életformának.

Egyelőre Magyarországon aránylag ismeretlen ez a stílus, de nézve a világon örvénylő divatirányzatokat, a bobber és a scrambler mellett ez most a menő. Nincs is min csodálkozni: aránylag kevés vasszobrászattal és némi kreativitással használható, megfizethető és egyedi motorokat lehet alkotni. Olyat, mint a Boor Custom Yamaha XJ600-asa.