Kedves Valentino Rossi

2021.08.06. 12:36

Köszönöm, hogy visszaadtad a hitem, köszönöm, hogy felforgattad az életem, köszönöm neked az elmúlt huszonöt évet, és köszönöm, hogy neked is köszönhetem, azzá váltam, aki most vagyok.

Minden álmom az volt, hogy motorversenyző legyek, de idejekorán túl nagyra nőttem, az álmaim szertefoszlottnak ítéltem. S aztán jött az a bizonyos 1996-os szezon, 125-ben, amikor apám szólt a tévé elől: „nézd már mekkora, alig fér el a motoron.” Ez volt az a nap, amikor újra bízni kezdtem abban, valaha talán még belőlem is jó motoros válhat.

Persze nem így történt, de ettől a naptól kezdve lettek álmaim. A hétvégék rólad szóltak, anyám úgy időzítette a főzést is, hogy téged mindenki nézni tudjon, mert verseny közben soha, egyetlen falatot sem ettem. Tisztán emlékszem, amikor megnyerted életed első versenyét Brünnben, még 96-ban, a sárga Apriliával. Törött kézzel ültem a tévé előtt, és csak üvöltöttünk apámmal, alig hittük el. Az élet egy nagy körforgás, véletlenek pedig nincsenek, ezt már tudom, hiszen a kezem ismét bekötve - most elégtem, de ugyanaz a jobb - így amikor hallottam, hogy csütörtökön mondanivalód lesz, pontosan tudtam, készülnöm kell.

Kedves Valentino Rossi, köszönök neked mindent, köszönöm a 97-es világbajnoki címet, mert akkor már végképp tudtam, a világ akár az enyém is lehet. Miattad választottam én is Apriliát, és hetekig nyújtottam a videókazetta szalagját, hogy megfejtsem, mi van a sisakodra fényezve. Kikockázva szerkesztettem meg a saját nap-hold matricámat, és papírból kivágva, a sildes BMX sisakomra ragasztottam, ezzel motoroztam azon a télen, szenteste is, ha jól emlékszem, hóesésben, a háztömb körül, még jogosítvány nélkül. Én voltam a legboldogabb tizennégy éves, a házi Rossi-replikámban, akkoriban Tolnán még nem nagyon tudták, ki vagy. Szerettem volna miattad kék hajat is, de ez már kiverte a biztosítékot. A fülbevaló hallatán viszont már nem maradt erejük védekezni a szüleimnek, így nekem is patkó lett.

Majd jött 1998, a legendás kettőötvenes, kékben és pirosban, amely motor számomra máig az örök szerelem. Abban az évben amputálták a nagyapám lábát, és a legmélyebb szomorúságban csak az vidított fel, amikor tudtam, hétvégén verseny lesz. Emlékszem, ahogy hétvégente látogatni mentünk, a Mecsekbe érve mindig azt képzeltem, egyszer csak berobogsz mögénk, és térdelve elkúszol a zöldellő erdő lombjai között.

Az asseni győzelmed maga volt a csoda, aznap égettem én is gumit életemben először az ötvenessel a gyümölcsösben, és attól rettegtem, apám meg ne tudja. 1999-ben, amikor Rossifumiról Valentinikre váltottál, már egyre többen ismertek, és sokaknak váltál kedvencévé. Akkortájt tudtam meg azt is egy régi Autó-Motorból, hogy édesapád volt a Grand Prix legnagyobb hippije, és vagabund életed tőle örökölted. Abban az évben ismét világbajnok lettél, így amikor bejelentetted, hogy a Hondához igazolsz, kicsit megsértődtem, mert hittem, hogy örökké apriliás leszel.

A kezdeti csalódottságot gyorsan feledtetted, és akkor is euforikus állapotban néztem a tévét, amikor sokan csak legyintettek, és úgy hitték, ez már túl sok lesz neked. Végül jött a Brit Nagydíj, ahol esőben iskoláztad a mezőnyt, és Rudi Moser Jürgen Fuchsszal kiegészülve megállapította a német Eurosporton, erre csak a legnagyobbak képesek. Nem voltak hülyék, így utólag sem.

2001 vízválasztó volt miden szempontból, hisz addigra családi eseménnyé váltál kéthetente, nemcsak apám, anyám is versenyt nézett, és üvöltött a fotelben, ha téged valaki megelőzött. Emlékszem, egyszer kicsit féltékeny is lettem, amikor anyám azt kiabálta, miközben neked szurkolt: „Gyere picikém, gyere!”

Életem nagy napja végül érettségi után következett be, amikor apám bepakolt az autóba, és elvitt Bécsbe, hogy találkozzak veled egy Dainese szalon megnyitóján. Kissé félszeg voltál, emlékszem, és talán nem is értetted, mit keres ott annyi furcsa osztrák azon a pénteken. Így lett tőled aláírásom, és közös fotóm veled. Viszont a mugellói bukásod, a Hawaii-mintás fényezéssel nagyon rosszul esett, hisz másnap volt a szóbeli, és nem tudtam, miként tudom összeszedni magam. Sokat nem tanultam, de valahogy meglett. Ebből talán számodra is egyértelmű lehet, akkoriban már életeket, sorsokat határoztál meg, ami nagy teher volt, tudom. A nyár viszonylag csendben telt, miközben mást sem vártam, minthogy életemben először motorozni lássalak Brünnben, első győzelmed helyszínén. Persze kétség sem fért hozzá, hogy apámmal belógunk a depóba, és megkeresünk. Te pedig ott ültél zokniban és papucsban, miközben Bob Marley üvöltött a kamionban. Óriási volt a tét, Biaggi tíz pontra közelített meg, de másnap nyertél, én pedig olasz zászlóval a hátamon bőgtem mint egy gyerek. Majd jött az ősz, sürgettem a heteket, mert szerettem volna, hogy világbajnok légy. Aznap, amikor Ausztráliában a címért mentél, aludni sem tudtam, csak fetrengtem az ágyban. A verseny végül hajnali négykor kezdődött, én lehalkítva néztem, te pedig nyertél: életed első királykategóriás címét, és váltál az utolsó kétütemű ötszázas világbajnokká. Soha nem feledem a zenét, amivel az összeállítás készült: Mad About The Boy – ez volt a címe.

A főiskolás éveim alatt te kiegyensúlyozott voltál, én eleinte kevésbé, de mindig erőt adott, hogy a pódium tetején állsz. Majd jött 2004, a motorsport-történelem egyik legmerészebb váltása, Hondáról Yamahára, és az első futam után Welkomban csak azt éreztem, ilyen nincs, ilyen nem is lehet, te más vagy, és hozzád hasonló soha többé nem lesz. Bevallom, akkor, 2004-ben kezdtem el először félni attól, mi lesz, ha egyszer visszavonulsz. A világbajnoki cím nehezen jött össze, az életem pedig ismét szomorúság telítette. Nagyapám után nagyanyám elveszítése óriási űrt hagyott bennem, kizárólag a versenyek mentették a napokat, és adtak némi vigaszt. Természetesen ők is tudták, ki vagy, engem nélküled akkoriban nem lehetett ismerni, veled keltem és feküdtem, a nagyanyám süteményes füzetét negyvenhatosokkal rajzoltam tele.

Kedves Valentino Rossi, végtelenítve hallgatom Brian Eno The Big Ship című szerzeményét, amely talán a legjobban tükrözi a lelkiállapotom, és a bennem tátongó űrt. Ez a zene egyszerre felemel és eltaszít, megríkat, elringat, és az őrületbe kerget. Miattad lettem újságíró, mint hozzám hasonlóan még vagy több százan, azért, hogy testközelből figyelhessük a pályafutásod, és ott üljünk veled szemben. Neked köszönhetek nagyjából mindent, amit ebben a szegmensben elértem, te voltál az örök motiváció, inspiráció. Örökké emlékezni fogok 2006-ra, és annak utolsó versenyére, amikor úgy éreztem, most kell kitartani melletted. 2007 számodra rosszul sikerült, sok győzelmet nem remélhettem, viszont a nagyobbik gyermekem születése után egy héttel megnyerted Assent, a legendás Fiat 500-as fényezéssel, miközben én vállamon a gyermekkel fogamat összeszorítva a versenyt néztem, és belül tomboltam, odakint pedig egy csecsemőt ringattam. Kedves Valentino Rossi, ezekkel a pillanatokkal mi lesz?

2008-ban végül visszaszerezted a címet, 2009-ben pedig megvédted, a világ a lábaid előtt hevert. Brad Pitt érted rajongott, és veled cserélt volna a legszívesebben, miközben a motorod körbehúzták tréleren a Times Square-en. Őrület volt az egész, ami veled történt, és akkoriban már kétség sem fért hozzá, te vagy a MotoGP egy személyben, miközben úgy váltál intézménnyé, hogy erre talán nem is készültél tudatosan. Akkoriban már ott sétálhattam paddockban, nem a kutyák elől menekülve, hanem hivatalosan. 2010-ben, a baleseted előtt, második gyermekem születése után egy héttel Tavulliába mentem, hogy a testvéreddel interjút készítsek. Még ugyanabban az évben visszatértem, talán novemberben, hogy találkozzak édesanyáddal, leginkább hogyléted felől érdeklődve. Szinte nem volt az életemben jeles esemény, hogy te abban ne szerepeltél volna.

2011-ről talán ne beszéljünk sohasem, legfeljebb egyszer négyszemközt, ha te is úgy gondolod. Tudom, hogy akkor összetört valami, és megszakadt egy folyamat, de szívből remélem, hogy feloldoztad önmagad. Persze nem állítom, hogy mindig szent voltál, és azt sem, hogy kedves, de szerencsére ezekből látszik, mégiscsak ember vagy, na jó, legfeljebb félisten.

Az utolsó nyolc év nehéz volt, tudom, de bámulatosan jutottál ismét a csúcsra, és utólag talán már én is bevallom, hogy igen, 2015-öt elvették tőled. De te ettől sokkal fenségesebb és bámulatosabb vagy, minthogy ezen rágódj. Tegnap talán akkor szorult el leginkább a szívem, amikor kimondtad, mára elfogadtad, hogy a tizedik cím nem sikerült. Tudom, kinek szántad, de a sors egészen biztosan valamiért így akarta.

Először igazán tavaly aggódtam érted, amikor átrepült a fejed felett egy motor, akkor úgy éreztem, eljött a pillanat, hogy a jelekre figyelni kell, és hallgatni a szóra. Úgy látom, az utóbbi néhány évben megszelídült az arcod, selymesebb a hangod, lágyabb a tekinteted, és nyugodtabb a járásod. A melletted kitartó nő pedig szeret téged, és talán életedben először átadtad magad az érzésnek. Harminc év után először engedted meg magadnak, és jól tetted. Élvezd.

Kedves Valentino Rossi, itt ülök ismét bekötött kézzel, az élet pedig egy farkába harapó tollas sárkány. Azért írom ezt neked, mert tudom, hogy érted. Apád néptanító, anyád mérnök, így a különc, kissé transzcendens világ pont annyira áll közel hozzád, mind a racionalitás. És rajtad kívül nem ismerek más magángéppel utazó hippit, de örülök, hogy megmaradtál örök tavulliainak.

Soha nem feledem az ott töltött éjszakákat, az édesapáddal való beszélgetéseket, a nyugalmat, amely belőletek árad. Soha nem feledem, ahogy éjjel jártam az utcákat, bízva abban, hogy összefutunk. Eddig nem történt meg, de a jövőben talán még megeshet.

Kedves Valentino Rossi, köszönöm Neked ezt az egészet, de most tényleg nem tudom, hogy a következő huszonöt évben mi lesz. Talán egy picit félek. Bár azt hiszem, ezzel te sem vagy másként...Bár végre itt az ideje, hogy meghívjon magához Jimmy Kimmel, mert ha jól emlékszem, néhány éve azt nyilatkoztad, hozzá még szívesen elmennél.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.