2020 óta létezik, de én csak most találkoztam vele először: a BMW R18-at én nem is motornak, inkább két keréken guruló múzeumnak hívnám. Ha elcsattogott volna mellettem OT-rendszámmal a városban, valószínűleg nem kapom fel a fejem, hogy itt valami trükk van, és élőben is nagyon alaposan kell nézni, hogy feltűnjön a ledet rejtő indexbúra, és az ABS-vezeték a fékcső mellett. De itt bizony minden más ódon: tokától bokáig egy egyenessel meghúzható felső vázcső, gigantikus méretű nyomórudas, légolajos hűtésű boxer, mindenhol króm, és pont ízlésesen régies díszítés mindenhol.
Ami pedig az R18 fejlesztőinek teljes elvakultságát mutatja, az az, hogy bár ennek a motornak a külseje miatt ugyan bárki megbocsátaná azt is, ha rossz lenne vele menni, ők azért a láthatatlan helyeken mégis beletették a modern és drága technikát, hogy minden előítélet ellenére határozottan élvezhető gép legyen. Én nem mentem vele, hiszek Zombi korábbi tesztjének, hogy igenis megérte könnyű anyagból csinálni a vázat, Nicasillal bevonni a hengerfalat, és túramotorsra venni az üléspozíciót.
Mivel egy ilyen motort nem is apámhoz, hanem nagyfateromhoz tudnék elképzelni a pesti macskaköves utcákra, így inkább csak kívülről csodálom, a 100 éves limitált kiadáson és a Moto Jungle műhely által épített, teljesen egyedi R18-on van is mit.
A 100 éves limitált kiadás a BMW Motorrad 1923-as alapítását ünnepli, maga a konkrét motor egyébként nyilván teljesen új, idei modellévű, design-alapjait pedig az 1936-os BMW R5-ről veszi. Stílusosan 1923 darabra limitálták a példányszámát, egy sima R18-hoz képest leginkább a krómmal és fehér dekorcsíkkal díszített tankját és deknijeit, de persze díszes a féknyereg, a tükör és csomó egyéb apróság is egyedivé teszi.
Persze a stílusnak és a mögöttes technikának meg is van az ára, ez pedig ennél a limitált gépnél 10 millió forint. Lehet vitatkozni arról, hogy a 8,6 milliós R18-alapár mennyire sok – a hasonlóan nagy disznók egyébként a többi ismert márkánál is nagyon sok pénzbe kerülnek –, viszont az 1,3 milliós felárat az 1923 példányos limitált 100 évesért én egyáltalán nem sokallom, még egy kis kipufogó, emelkedő-asszisztens és utas-csomag, aztán már felülről karcoljuk azt a tízest. Ha viszont te vagy az az ember, aki nem szeretne 1922 esélyt arra, hogy pont ilyen motorral találkozzon szembe, annak az összeg duplájáért teljesen egyedi opciója is van az egyediségre.
Ezt a patinásított fehér R18-at a magyar Moto Jungle műhelyben építették, felkérésre, de kizárólag gyári BMW-kiegészítőként elérhető cuccokkal, hogy a műszakiztatással se legyen gond. A BMW-logót mintázó kipufogóvég nagyon sok R18-on látható, ez viszont itt egy járós autó árába kerülő Akrapovic rendszer, a dobozok pedig ugyan az R18 Transcontinental gyári dobozai, az azonos név ellenére a vázkialakítás más volt a két motoron, így ezek a dobozok is elég sok munkaórával kerülhettek fel rá.
Régi logók, tányérülés, lefelé lógó szárú, fehér tükrök, Roland Sands-kiegészítők kerültek rá, és többek közt a kerékszettet is lecserélték a sima küllősről, hogy még felismerhetőbb legyen.
Körülbelül eddig lehet eljutni, ha az ember Magyarországon gond nélkül le is szeretné vizsgáztatni az új motorját – beszéltem Horváth Lászlóval, a motor építőjével, aki szerint már egy osztrák forgalomba helyezés is jelentősen egyszerűbb a magyarnál, megvan ezekre az épített motorokra is a bevett vizsgáztatási eljárás, szigorúak a műszaki feltételek, de sokkal szabadabban alkothatnak az építők, és ami jó minőségben készül el, azt minden további nélkül be is lehet rendszámozni: nálunk ez sajnos nem ilyen egyszerű.
Aki viszont nem rest elővenni a döbbenetes összeget egy ennyire különleges motorért, az az egyik budapesti BMW-kereskedés egyik fő dekorációs elemét viheti haza, és még élvezeteseket is motorozhat majd vele, mert ezen nem lesz gond a rendszámozással.